2025. április 12-én 50 éve hunyt el JOSÉPHINE BAKER francia táncosnő

Amerikában, a déli Saint Louis városában született, és fekete bőrű lévén sokáig nem is álmodhatott sikerről. Tizenkilenc évesen azután elhagyta Amerikát, Párizsba utazott, ahol egy néger revűben lépett először színpadra: egy fürt banánt utánzó szoknyájában azonnal meghódította a közönséget. Híre hamar elterjedt egész Európában, és csakhamar a világ egyik legnépszerűbb előadója lett.

Népszerűsége minden határt felülmúlt, nálunk is csodálták, Zerkovitz Béla még dalt is írt róla, hogy aszongya: "Az én babám egy fekete nő..." Pedig higgadtabb elemzők szerint igazából se énekelni, se táncolni nem tudott. Ennek ellenére vérbeli előadóművész volt, erotikus kisugárzásával Párizs egyik bálványa, az "arany karmú fekete párduc", "a revűtánc banánszoknyás papnője", "a charleston királynője". Az istenített revücsillag, a Hemingway, Picasso, vagy Le Corbusier által is csodált szexszimbólum a magánéletben szerény, kedves ember volt, akiből humánum, szeretet és igaz emberség áradt. Amikor választott hazáját, Franciaországot elérte a második világháború, odahagyta a színpad csillogó világát, és ápolónőként szolgált, sőt, De Gaulle tábornok megbízásából titkos feladatokat is teljesített, amiért a háború után ki is tüntették.

Később tizenkét, különböző nemzetiségű árvagyereket fogadott örökbe, s a színpadtól való visszavonulása után őket nevelte. Abban is különbözött kolléganőitől, hogy ifjúsága elmúltával önként visszavonult, elfogadta a természet rendjét, nem csinált hamvas csitriként bohócot magából. Mindent egybevetve, az egzotikus éjszakák titokzatos színpadi szépsége valójában okos és komoly asszony volt. (Kalendárium Press)