2025. május 8-án 145 éve hunyt el GUSTAVE FLAUBERT francia író
Rettentő gyötrelmek árán írta könyveit, nem is hagyott valami terjedelmes életművet maga után: mindössze öt regényből és egy novelláskötetből állnak összes művei. A Bovaryné című könyvét például öt évig írta, de megérte a gondos kidolgozást, mert műve nemcsak kirobbanó sikert aratott, de hatalmas botrányt is kavart. Az írót a lelkes erkölcsvédők bíróság elé citálták, ahol a fejére olvasták: regényével megsértette a tiszta erkölcsöket, s felhívták a figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjék hasonló ocsmányságok közreadásától.
Szerencsére Flaubert nem fogadta meg a vaskalapos bíróság szavait, így még néhány remekmű kikerülhetett a keze alól. Könyveit továbbra is alaposan kicizellálta, a Szalambón is öt évig dolgozott, majd további öt év elteltével kirukkolt az Érzelmek iskolája című könyvével, amely a kritikai realista regény egyik csúcspontja. Maga Flaubert egyébként nem volt érzelemdús ember, az íráson kívül alig érdekelte valami, vidéki birtokán élt özvegy édesanyjával, barátai nem voltak, amint Hegedüs Géza megállapította: "igazi kapcsolata csak az írandó művel volt". (Kalendárium Press)
Az évfordulóra a Kalendárium Press Flaubert leghíresebb művét, Bovaryné című regényét ajánlja antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.