2025. június 20-án 1185 éve hunyt el JÁMBOR LAJOS frank király és római császár
Mint mellékneve is mutatja, igencsak Jámbor uralkodó volt, ami akkortájt nem csak szokatlannak, de egyenesen rossz tulajdonságnak számított. A fegyverforgatáshoz ugyan értett, de hát ez fontosabb volt, mint levegőt venni. Jártas volt ugyanakkor egyházi és a világi tudományokban is, s ezzel teljesen kirítt környezetéből.
Jámborságát 817-ben azzal koronázta meg, hogy igazságosan felosztotta birodalmát három fia, Lothár, Pippin és Lajos között. Erre azután Bernát nevű unokaöccse fellázadt ellene, amivel sikerült kihoznia a béketűrésből Lajost, aki jámborságát feledve megvakíttatta a vakmerő rokont. 819-ben újabb csapás érte, meghalt ugyanis hűséges felesége. Hamar megvigasztalódott azonban, feleségül vett egy tűzrőlpattant menyecskét, aki azután fiú gyermekkel ajándékozta meg a frankok királyát. Aki erre ismét szétosztotta országát, de immáron négy fia között.
Mi tagadás, a három idősebb fiú nem igazán örült a kistestvér érkezésének, még kevésbé annak, hogy apjuk a később Kopasz Károly néven nagy uralkodóvá érett öcsikét is örökösévé tette, s mivel a fiúk nem örökölték apjuk jámborságát, egyszerűen elzavarták a papát a trónról. Hosszadalmas, évekig tartó családi civakodás kezdődött, melynek végén a hálátlan gyerekek megbocsátottak apjuknak, aki könnyes szemmel ölelte keblére elfajzott gyermekeit. Akik azonban apjuk halála után hamar bebizonyították, egy szemernyit sem örököltek apjuk jámborságából. (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.