Február 24-én 45 éves JORDAN JOVCSEV bolgár tornász
Rögtön ötkarikás játékon, az atlantai olimpián szerepelt először nagy nemzetközi versenyen, de semmilyen feltűnést nem keltett, s mivel évekig nem kísérte siker szerepléseit, már ő maga sem nagyon hitt magában. Első érmét csak 1996-ban nyerte, de igazi világsztár szinte öregen lett. A sydney-i olimpián vonta magára először a figyelmet, amikor mind a talajon, mind a gyűrűn bronzérmet akasztottak a nyakába - a gyűrűn - mint tudjuk - az aranyat Csollány Szilveszter érdemelte ki. A lendületet ki is használta, rá egy évre már mindkét számban világbajnoki aranyérmet nyert, aztán a patraszi Európa-bajnokságon újabb gyűrű arannyal bővítette gyűjteményét. Mi persze nem nagyon szurkoltunk neki, hiszen a gyűrűn ugyebár Csollány Szilveszter vetélytársa volt. A 2002-es debreceni világbajnokságon is ellenfelek voltak, és szerencsére a magyar fiú győzött, a bolgár címvédőnek ezúttal be kellett érnie az ezüstéremmel. De még ezek után sem vonult vissza, a debreceni "kudarc" után ismét két világbajnoki aranyat vitt haza, sőt, felkészült az athéni olimpiára is. Ahol még nyert egy ezüst- és egy bronzérmet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.