2024. március 4-én 145 éve hunyt el PAÁL LÁSZLÓ festő
Szülőföldje, a csodálatos erdélyi táj ihlette festésre, s tulajdonképpen egész életében nem is festett mást, mint tájképeket, s főként erdőrészleteket. Rövid élete során sokfelé megfordult, barátja, Munkácsy Mihály Düsseldorfba hívta, de festett Londonban és Párizsban is, mígnem 1874-ben elhagyta a nyüzsgő francia fővárost, s kiköltözött a fontainebleau-i erdő szélére, Barbizonba, örökre beírva ezzel nevét a magyar művészettörténetbe. Ő volt ugyanis az első magyar festő, aki az egyetemes festészetnek ehhez a rendkívül fontos mozgalmához csatlakozott. Ekkor már csak öt éve volt hátra életéből, de a barbizoni iskola fejlődésére így is nagy hatást gyakorolt művészetével, egyes francia művészettörténészek őt tartják a legjelentősebb nem francia barbizoni mesternek.
Gyermekkorát leszámítva, amelyet gondtalan jólétben töltött, nem volt könnyű élete. Még szerencse, hogy Munkácsy személyében igaz jóbarátra lelt, aki sokszor megsegítette nehéz helyzetében. Sikerben sem volt sok része, alig hihető, hogy sokáig szinte azt sem tudták róla, hogy egyáltalán létezik, így nem véletlen, hogy vásznainak többsége kül-földön van. Idegen földön nyugszik ő maga is, súlyos elmebetegsége 33 évesen végzett vele, a charentoni temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén örök barátja, Munkácsy ájultan esett össze, mert mint monográfusa, Bényi László írja: "ő teljes egészében fel tudta mérni Paál László emberi és művészi tragédiáját". (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.