2024. június 20-án 75 éves LIONEL RICHIE amerikai énekes
A történet valamikor a hatvanas években egy alabamai közgazdasági egyetemen kezdődött, ahol pár srác Commodores néven együttest alakított, s a vizsgák szünetében így szórakoztatták egymást és társaikat. A csapat szaxofonosa és énekese Lionel Richie volt. Lionel később zeneszerzőként és producerként is szerencsét próbált, majd szólóénekesi karriert kezdett, s rögvest nagyot dobott. Diana Ross-szal elénekelte a minap elhunyt Franco Zeffirelli Végtelen szerelem című filmjének betétdalát, s az Endless Love egycsapásra ismertté tette Lionelt is. Egy év sem telt el, s jött az új siker, az All Night Along, amely Amerikában és Nagy-Britanniában is listavezető lett. Ettől fogva időről időre kirukkolt egy érzelmes, vagy éppen egy kalipszósan vidám dallal, nálunk is jól ismert közülük a Hello, a Say You, Say Me és a Dancing On The Ceiling. Ez utóbbi miatt sem kellett a falra másznia - csak a klipben -, hiszen dala szintén feljutott az amerikai lista élére. A "hivatalos" elismerés 1985-ben érkezett el, amikor Michael Jacksonnal közösen írt dala, a We Are The World világsláger lett, ő pedig Grammy-díjat kapott érte. Ma is gyakran hallani róla, zeneszerzőként is sokat dolgozik, s énekesként is feltűnik néha a zenei műsorokban. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.