2024. augusztus 29-én 405 éve született JEAN-BAPTISTE COLBERT francia államférfi
Pályafutását Mazarin bíboros szolgálatában kezdte, aki felismerte gazdasági tehetségét, s beajánlotta XIV. Lajoshoz. A Napkirály is meg volt elégedve vele, mert Fouquet bukása után őt tette meg pénzügyminiszternek. A király igencsak kedvelte a pompát, s ennek pénzügyi hátterét neki kellett megteremtenie.
Rendkívül ügyesen végezte a dolgát, megreformálta az adórendszert, s intézkedései nyomán helyreállt a pénzügyi egyensúly, fejlődött az ipar és a kereskedelem. XIV. Lajos egyik legfőbb tanácsadója volt, az államélet minden területén jelentékeny befolyással bírt. Új törvénykönyvet szerkesztett, megújította a közigazgatás egész rendszerét. A kultúra fejlesztése terén is nagy érdemei vannak, ő alapította a tudományos akadémiát és a párizsi csillagvizsgálót.
A szigorú adók miatt persze a polgárok és a parasztok körében nem volt népszerű, sőt, takarékosságra intő szavai miatt végül a király is menesztette. Szinte a nemzet ellenségeként halt meg, pedig nagyrészt neki köszönhető Franciaország nagysága. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.