2025. március 25-én 230 éve született a Szepes vármegyei Szepesolasziban VÁSÁRHELYI PÁL vízmérnök, akadémikus
A reformkor kiemelkedő gondolkodója volt, Széchenyi István műszaki tanácsadója. Elkísérte Széchenyit Angliába is, ahol a folyók szabályozásának technikáját tanulmányozta, s mivel Széchenyit is régóta foglalkoztatta a Duna hajózhatóvá tétele, hazatérésük után belevágtak a nagy feladatba.
A munka nagysága azonban csak a helyszínen derült ki a maga valójában, mivel nemcsak az elemekkel, hanem az ellenséges török határőrökkel is meg kellett küzdeniük. Egyik mérnökét háromszögelés közben például mellőle lőtte ki egy török katona, de a lelkes csapat persze folytatta a munkát. Fogyott viszont a pénz, úgyhogy a nagyszabású munkálatokat sokszor kellett anyagiak hiányában megszakítani. Pedig a Duna-szabályozás mai szemmel is rettentő feladat volt, akinek már volt alkalma az Al-Dunán hajózni, az bizonyíthatja, hogy a függőleges sziklafalak között, a zuhogókon át hajókázni igencsak bátor tett, nem véletlen, hogy külön révkalauz vezeti a hajókat ma is. A sok nehézség ellenére Vásárhelyi érdemeit mindenki elismerte, ezért a nádor megbízta a Tisza-szabályozás tervének elkészítésével.
De ezen művét sem sikerült befejeznie. 51 évesen úgy halt meg, ahogy élt; a meg nem értéssel való küzdelem közben. Egyszer a Tisza-szabályozás sokadik, heves vitája során, miközben kétségbeesetten igazát védelmezte, a szívéhez kapott, s holtan hanyatlott az asztalra. Amelyen ott volt kiterítve "A Tisza folyó általános szabályozásának tervezete", amely végülis megvalósult, de neki az első kapavágást sem adatott meg látnia. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.