Válogatott napi évfordulók

2024. július 24. 00:13 - hudobny

160 éve született FRANK WEDEKIND

2024. július 24-én 160 éve született FRANK WEDEKIND német író

Ő a modern irodalom első botrányszerzője, de könnyű volt neki - mondhatnánk -, hiszen dúsgazdag apja örökségéből azt csinált, amit akart. Egyébként apja az amerikai szabadságharc legendás alakjairól nevezte el gyerekeit, Frank teljes neve is Benjamin Franklin volt.

Milliomos úrifiúként persze nem nagyon volt mi ellen hadakoznia, ezért aztán elhatározta, hogy a szexuális prüdéria ellen indít harcot. Hogy kellő tapasztalatokkal vértezze fel magát, belevetette magát az éjszakába, Münchenben, Berlinben és Párizsban kevés olyan éjjeli mulatóhely volt, amelyben meg ne fordult volna, és kevés olyan menő rosszlány űzte az ipart, aki nem tisztelhette volna vendégei között. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy műveinek főszereplői is általában kurtizánok, s mivel drámáinak anyagi sikerei nem szorították, meglehetősen szabadszájúan ábrázolta hőseinek életét.

Nem csoda, hogy műveit alig merték bemutatni. A tavasz ébredése című darabját a híres rendező, Max Reinhardt vitte színre Budapesten, de a nézők botrányt csaptak, az előadás alatt sokan fütyültek, s többen el is hagyták a nézőteret, pedig a darabban "egy álarcos úr" szerepében maga Wedekind is fellépett. Aki mellett többen ellentüntetést rendeztek, talán mert eszükbe jutott, hogy a botrányhős szegről-végről magyar, édesanyja magyar származású színésznő volt. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr6918445161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása