2025. január 6-án 65 éves NIGELLA LAWSON angol tévészakácsnő
Családi háttere lehetővé tette, hogy az legyen, ami akar. Apja, a bárói címmel büszkélkedő Nigel Lawson pénzügyminiszterként és Margaret Thatcher kabinetfőnökeként is tevékenykedett, az anyja pedig egyik örököse a Lyon's Corner House-nak, amit úgy kell elképzelni, mint ha valaki nálunk úgy nőne fel, hogy egyszer az övé lesz mondjuk a Sándor-palota. Azzal a különbséggel, hogy a Lyons Corner House menő üzleti vállalkozás.
Nigella a világ egyik legelőkelőbb egyetemén, Oxfordban végzett, és akár politikus is lehetett volna belőle. Őt azonban a konyhaművészet érdekelte, már kislányként sokat sürgölődött a konyhában, és piaci bevásárlásait sem akadályozta, hogy nem cincogott elég penny a bukszájában. Felnőve étteremkritikus lett a Sunday Times-nál, aztán megírta első gasztronómiai könyvét, amelyből pár hét alatt elfogyott 300 ezer példányban, mire írt gyorsan egy másikat. Időközben az igen reprezentatív, szexis nőre felfigyelt a média is, és a Nigella falatozója című főzőcske műsora kirobbanó siker lett. Eljutott a világ minden tájára, természetesen hozzánk is, sőt, itthon követője is akadt, Stahl Judit, aki a megtévesztésig hasonlóra vette a figurát.
Nigella érett szépasszonyként főz, aki bátran belenyúl a készülő ételbe, s aztán olyan gyönyörrel nyalja le az ujjáról a krémet, hogy ki kell tenni a korhatárt jelző 12-es karikát. Receptjeit könyvekben is közzétette, amelyek magyarul is megjelentek, de hamar elfogynak, s így csak antikváriumokban hozzáférhetőek. Ma ő a világ egyik legismertebb médiaszakácsa, vagyonát százmillió fontra becsülik. A gyerekeire nem akar hagyni semmit, mondván: tanuljanak meg bánni a pénzzel. (Kalendárium Press)
Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban megpróbáljuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.