Válogatott napi évfordulók

2025. március 24. 00:08 - hudobny

120 éve hunyt el JULES VERNE

2025. március 24-én 120 éve hunyt el JULES VERNE francia író

Eredetileg tisztviselő volt, majd tőzsdézni kezdett, s a kockázatos ügyletekből általában szerencsésen került ki, úgyhogy szépen meg is gazdagodott. De ennyi izgalom sem volt elég neki, vonzotta a kaland, ezért sokat utazott, egy vitorláshajóval például bejárta a Földközi-tengert. Egyéb megpróbáltatásokban is volt része bőven, elmebeteg unokaöccse például rálőtt, s attól fogva erősen sántított.

Később azon kívül, hogy a legváratlanabb időkben fogta magát, és szó nélkül elutazott, úgy élt mint egy kispolgár. Miközben szárnyaló fantáziával szakadatlanul írta izgalmas regényeit - a leghíresebb közülük a Grant kapitány gyermekei, a Sándor Mátyás, A dunai hajós, a Sztrogoff Mihály és a Nyolcvan nap alatt a Föld Körül - ő maga rendkívül unalmasan morzsolta napjait; percre beosztott időrend szerint élt, hajnali ötkor kelt, tizenegyig írt, délután háromkor pedig megivott egy pohár tejet.

Az irodalmárok a tudományos-fantasztikus regény egyik megteremtőjének tartják - joggal -, akinek zseniális ötletei máig foglalkoztatják a tudósokat. Kaliforniai szakemberek például a XX. század végén valósították meg űrágyújának tervét; 15 ezer kilométeres sebességgel plasztik lövedéket röpítettek a világűrbe. Nem öncélú kísérletezgetés volt ez persze, hiszen a tervek szerint az ágyút szeretnék felhasználni majd egy Holdról induló űrexpedíció során. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Megrendelés esetén az alanti képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. március 24. 00:02 - hudobny

95 éve született STEVE McQUEEN

2025. március 24-én 95 éve született STEVE McQUEEN amerikai színész

Izgalmas ifjúkora volt, iskolai tanulmányait félbehagyva beállt tengerésznek, majd számos kalandos foglalkozást kipróbált; volt favágó és taxisofőr. A színészmesterséget a híres New York-i Actor Stúdióban tanulta, s 1952-ben lépett először a világot jelentő deszkákra.

Hamar lejött róluk azonban, leforgatta első filmjét Sohase szeress egy idegent címmel, s csakhamar a kalandfilmek sztárja lett. Számos nagysikerű produkcióban játszott, elég csak A hét mesterlövészt, a Pillangót és a Pokoli torony című korai horrort említeni. Sokak szerint legjobb alakítását az Ágyúnaszád a Jangce folyón című filmjében nyújtotta. Egy cinikus tengerészt formált meg, s mivel ő maga is szolgált hajón, mély átéléssel játszotta a figurát. A hatvanas években ő volt az egyik legjobban fizetett színész Hollywoodban, ha markáns arcú, vagány fickó kellett egy filmbe, általában őt hívták. Népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy sosem használt dublőrt, bátran verekedett, felmászott a magasba, de le is mert zuhanni onnan, géperejű jármű vezetését pedig sosem engedte át másnak, ő ült a volánnál a San Francisco-i zsaru című film hajmeresztő jeleneteiben is.

Vakmerőségét bizonyította azzal is, hogy háromszor nősült, másodjára a Love Story sztárját, Ali MacGrawt vette feleségül, s ezzel sok irigyet szerzett. Pályafutása csúcsán halt meg, ereje teljében, ötvenévesen távozott, így szinte valóságos legendává vált. Sokak szerint munkahelyi ártalom okozta a halálát, amennyiben a tüdőrák a versenyautókban a sofőrök által viselt azbesztmellény miatt alakult ki nála. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. március 23. 00:17 - hudobny

470 éve hunyt el III. GYULA pápa

2025. március 23-án 470 éve hunyt el III. GYULA pápa

Ritka ellenszenves ember volt, rátarti és gőgös, pökhendi viselkedése miatt utálta mindenki. A zsinati atyák is gyűlölték, s hogy 1550-ben mégis őt választották pápává, annak kizárólag politikai okai voltak. Gyula hatvanhárom évesen került Szent Péter trónusára, s ha már oly sokáig várt rá, gyorsan be akarta pótolni az elmulasztottakat. Hamarjában öt rokonából csinált bíborost, s így biztosítva hátországát, átadta magát az élvezeteknek.

Az egyházi ügyek kevéssé foglalkoztatták, szívesebben járt vadászni mint gyónni, kis túlzással, több időt töltött színházban mint templomban. A keresztényi önmegtartóztatás sem volt jellemző rá, igen kedvelte a fényes lakomákat. Viselt dolgaival persze nem nagyon rítt ki a bíborosok közül, akik csupán akkor adtak hangot felháborodásuknak, amikor a pápa balkézről született fia után bíborossá tette azt a tizenötéves fiút is, akit nem sokkal korábban csípett fel az utcán. Ő persze durván visszautasította a kérdőrevonást, egyébként is legendásan csúnya szája volt, dühében úgy káromkodott, hogy a külvárosi kocsmákban is feltűnt volna, nem a Vatikánban.

És a mogorva Gyula gyakran volt dühös, egyszer például kihült a vacsorára felszolgált sült páva, mire olyan botrányt csapott, hogy már asztaltársasága sem hagyhatta szó nélkül. Örjöngése csillapultával meg is kérdezték tőle, hogy lehet ilyen semmiség miatt ekkora patáliát rendezni. Mire Gyula elmagyarázta nekik; ha az Úristen kiűzhette Ádámot és Évát a Paradicsomból egyetlen szem alma miatt, akkor ő is joggal haragudhat, ha hideg a pávasült. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 23. 00:08 - hudobny

115 éve született KUROSZAVA AKIRA

2025. március 23-án 115 éve született KUROSZAVA AKIRA japán filmrendező

Festészetet tanult, s festői látásmódja filmjein is érződik. Talán a legjobb példa erre Véres trón című filmje, amely Shakespeare Macbeth című drámája nyomán készült, s tényleg olyan mint egy festmény. Kuroszava egyébként első nemzetközi sikerét A vihar kapujában című filmjével aratta, s azon kevés távol-keleti filmesek egyike volt, aki Nyugaton is népszerű alkotásokat készített. Talán legjellemzőbb példa nemzetköziségére A hét szamuráj című filmje, amelyet - s ez mily ritka eset - amerikai filmes is feldolgozott; ennek alapján készült John Sturges A hét mesterlövésze. (KalPress)

Szólj hozzá!
2025. március 22. 00:08 - hudobny

130 éve született ILLÉS BÉLA

2025. március 22-én 130 éve született ILLÉS BÉLA író

Mivel elkötelezett baloldali író volt, az előző rendszerben túlértékelték munkásságát, később pedig tudomást sem vettek róla. Pedig ha lehántjuk az életművére rakódott pátoszt, értékes irodalmi hagyaték marad. Jelentős regénye a Kárpáti rapszódia is, de kivált a Nyugatban megjelent fiatalkori esszéi, valamint az élete utolsó éveiben alkotott, ironikus írásai nagyszerűek, számos ma is elgondolkodtató megállapítást tett. Azt írja például, hogy a magyar író sajátossága, hogy szereti azonosítani magát a nemzettel, ezért "ha rossz kritikát kap (szerinte igazságtalan kritikát) veszélyben a magyar! Ha nem kap előleget meg nem írt könyvére - vége a magyarnak!"

illes.jpgA leghíresebb tette azonban az, hogy ő találta ki az 1849-es magyar szabadságharc oldalára átállt, és ezért kivégzett orosz katona, Guszev kapitány alakját, amelyből aztán a propaganda valós történelmi személyt csinált, oly annyira, hogy a sosem létezett, Illés Béla által kitalált hős Guszev kapitányról utcákat, iskolákat neveztek el, még szoborban is megörökítették "alakját".

Illés Béla egyébként sem volt humortalan ember, Karinthy Ferenc is bátran viccelt vele. Egyszer például a parlamenti Kossuth-díj átadáson - amikor mindkettőjüket kitüntették -, az ünnepélyes kézfogás után az egyik oldalsó helyiségben adták át a díjjal járó pénzt. Cini bement, és a listán meglátta az övé mellett az idős Illés Béla nevét. Rögvest "beindult az agya", komoly képpel előadta az adminisztrátornak, hogy szegény Béla bácsi beteg, nem tudott eljönni, őt kérte meg, vegye fel a pénzét. Ki is adták neki, s mikor Illés Béla nemsokára jelentkezett a pénzért, elküldték az öreget: Az már fel van véve kérem, tessék távozni. Az öreg persze rögtön sejtette, hogy Cini van a dologban, megkereste a fogadáson, és ott kergette a Parlament folyosóin: Cini, add vissza a Kossuth-díjamat! (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 21. 00:15 - hudobny

90 éve született TICHY LAJOS

2025. március 21-én 90 éve született TICHY LAJOS labdarúgó

Az akkoriban Európa-klasszisnak számító Bp. Honvéd játékosa volt, válogatottként pedig még éppen elkapta az Aranycsapat korszakát, s így egytucatszor játszhatott együtt Puskás Öcsiékkel. Egyébként pontosan hetvenegyszer volt válogatott, egy híján félszáz gólt lőtt a címeres mezben, s ezzel nem csak a magyar ranglistán, de világviszonylatban is a legjobbak között jegyzik. Két világbajnokságon járt, s nagy csalódás volt, amikor az 1964-es Európa-bajnokságon "csak" bronzérmet szerzett társaival.

A mai játékosoknak és drukkereknek emlékeztetőül; annak idején a franciák 3:1-es legyőzésével jutottunk be az elődöntőbe - a meccsen Tichy két gólt lőtt -, a bronzmeccsen pedig a dánokat vertük meg ugyanilyen arányban - s azt sem érdektelen megemlíteni, hogy Tichy egy kordzakót és egy szövetnadrágot kért, hogy a Lokomotívból a Honvédba szerződjön. A legtöbb válogatott gólt különben 1959-ben a svájciaknak lőtte a Népstadionban, amikor a 8:0-ás győzelemből négy góllal vette ki a részét. Egyébként klasszikus középcsatár poszton brillírozott, ötször volt magyar gólkirály - amint az a róla szóló Szikrázó cipők című könyv alcíméből is kiderült.

De a legnagyobb közönségsikert mégis a pályán kívül aratta, Komora Imre és Tóth Kálmán társaságában ő volt a lábtenisz királya, mindenkit legyőztek, aki ki mert állni ellenük, még a legendás Váczi Jóskáékat is megverték, szegényeknek úgy kellett hazaszalajtaniuk az asszonyokat pénzért, hogy kifizethessék az elvesztett vacsorákat. "Civilben" volt egy legendásan bravúros mutatványa is: feldobott egy pénzérmét, majd sarokkal bepöccintette a kabátzsebébe. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 21. 00:08 - hudobny

65 éve született AYRTON SENNA

2025. március 21-én 65 éve született AYRTON SENNA brazil autóversenyző

Négyévesen már gokartot vezetett, 17 évesen pedig megnyerte a pán-amerikai gokart bajnokságot, s bár örült neki, csak az első állomásnak tekintette azon az úton, amelynek végén álmai versenye, a Forma 1 volt.

1984-ben, tehát 24 évesen indult első Forma 1-es versenyén, hazájában mutatkozhatott be a legjobbak között. Második futamán már pontot is szerzett, s 1988-ban ért fel a csúcsra, világbajnok lett. Még kétszer sikerült a Forma 1-es évad végén az összetett dobogó legfelső fokára állnia, s negyedszer is jó esélye volt a végső sikerre, amikor utolérte végzete. Az imolai versenypályán rohant a betonfalnak, 300 kilométeres sebességgel. Még négy és fél órát élt, egy bolognai kórházban halt meg.

A Forma 1 történetének egyik legnagyobb versenyzője volt, így természetesen dúsgazdag milliomos. Birtokán valóságos földi paradicsomot épített, 200 hektáros földjén 25 hektáros saját tava volt. 2300 négyzetméteres palotájához saját repülőtér kapcsolódott, s volt egy saját autóversenypályája is, amelyen egyszerre tizenkét Forma 1-es autó gyakorolhatott.

Mérhetetlen gazdagsága ellenére megmaradt kedves, közvetlen embernek. Sokat segített hazája szegényein, jelentős összegeket áldozott humanitárius célokra - titokban, mert amint mondta: "csak a névtelen adomány az igazi". Szerette hazáját, honfitársait, egyedül a politikusokat gyűlölte; "... valamennyi egoista - vallotta -, amint megszerzik a hatalmat, hála a szavazóknak, rögtön elfelejtenek foglalkozni azok gondjaival". De hát a brazil politikusok már csak ilyenek. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A képeken látható idegen nyelvű könyveket megrendelés esetén megpróbáljuk beszerezni. Árajánlatunkat az alábbi címen kérhetik: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. március 20. 00:08 - hudobny

110 éve született SZVJATOSZLAV RICHTER

2025. március 20-án 110 éve született SZVJATOSZLAV RICHTER orosz zongoraművész

Ukrajnában született, orosz művésznek számított, és főként Angliában élt. Repertoárja is hasonlóan sokszínű, élete során játszott orosz klasszikusokat és nyugati moderneket egyaránt. Igen kedvelt vendége volt a világ hangversenytermeinek, rendszeresen részt vett a különféle zenei eseményeken, például a Salzburgi Ünnepi Játékokon.

Szólj hozzá!
2025. március 19. 00:13 - hudobny

125 éve született FRÉDÉRIC JOLIOT-CURIE

2025. március 19-én 125 éve született FRÉDÉRIC JOLIOT-CURIE francia atomfizikus.

Jean Frédéric Joliot-nak hívták, a Curie nevet felesége, Iréne Curie, és annak családja iránti tiszteletből vette fel. 28 évesen már jelentős tudományos közleményeket publikált feleségével, és folytatta a Pierre és Marie Curie által elkezdett vizsgálatokat a radioaktivitással kapcsolatban.

A följegyzések tanúsága szerint a mesterséges radioktivitás felfedezéséről 1934. január 15-én egy pénteki napon számolt be először barátainak. Kimutatta, hogy az uránhasadás egynél több új neutront termel, így alkalmas láncreakció keltésére. A siker nem is maradt el, már a következő évben megkapta - feleségével együtt - a Nobel-díjat, és a Sorbonne rendkívüli professzorává nevezték ki. 35 éves volt ekkor. Később magkémiai laboratóriumot alapított, és ő építette Nyugat-Európa első ciklotronját.

A II. világháború alatt részt vett az ellenállásban, 1946-ban az akkor alapított Francia Atomenergia Bizottság főbiztosává nevezték ki. 1948-ban az ő vezetésével építették fel az első francia atomreaktort.

Tevékenyen részt vett a nemzetközi békemozgalomban, 1950-ben egyik fő kezdeményezője volt a stockholmi felhívásnak, amely elítélte az atomenergia háborús felhasználását. "Minden ember nyomot hagy a Földön" - mondta többször is. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 18. 00:07 - hudobny

85 éve született SINKÓ LÁSZLÓ

2025. március 18-án 85 éve született SINKÓ LÁSZLÓ színész

Bizonyára sokan tudják, hogy a szintén színészóriás, Sinkovits Imre testvére volt, s mivel egyike volt a legtöbbet foglalkoztatott színészeinknek, bízvást lehet állítani, hogy mindenki maga elé tudja idézni az alakját.

Játszott a Nemzeti Színházban, egyik alapítója volt a Katona József Színháznak, s olyan nagyszerű filmekben láthattuk, mint az Ereszd el a szakállamat, a Hajnali háztetők, a Honfoglalás, a Hamvadó cigarettavég és A Hídember, idősebb korában pedig a Szomszédok című teleregényben tűnt fel, amely persze nem volt élete legnagyobb kihívása, ám rokonszenves szerepe jócskán erősítette népszerűségét. Külön kiemelést érdemel a Másfél millió lépés Magyarországon című útifilmsorozata, amelynek narrátoraként pusztán a hangjával is olyan hangulatot teremtett, hogy sokan azon nyomban felkerekedtek volna, hogy csatlakozzanak hozzá. Ha már szóba került a hangja, említsük meg, hogy jellegzetes orgánuma miatt sokat hívták szinkronizálni, általában az ő hangján beszélt magyarul Anthony Hopkins, és a legnépszerűbb magyar rajzfilm, a Macskafogó sikerében is nagy szerepe volt mint Grabowski.

A magánélete nem volt túl izgalmas, boldog házasságban élt, lánya, Sinkó Andrea a ritmikus sportgimnasztika honi történetének egyik legeredményesebb versenyzője lett. A Kossuth-díjas színész kicsit visszahúzódó típus volt, amint ő fogalmazott: "ritkán köszönt rám a hajnal társaságban, vendéglői asztal mellett", de nem vetette meg az élet örömeit, az sem véletlen, hogy éppen Epikurosz szobra állt az íróasztalán, s az ókori bölcs legfőbb tanítása ugyebár az, hogy az élet legfőbb célja az öröm.

Neki 2015-ig adatott meg az élet örömeit élvezni. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 17. 00:06 - hudobny

1845 éve hunyt el MARCUS AURELIUS

2025. március 17-én 1845 éve hunyt el MARCUS AURELIUS római császár, filozófus

Róma történetének egy rövid időszakában az volt a szokás, hogy a császárok örökbefogadással biztosították utódlásukat, miáltal rátermett uralkodók kerültek hatalomra, ez volt "a jó császárok kora". Marcus Aureliust Antoninus Pius fogadta örökbe, s remekül választott, hiszen Marcus a korabeli Róma talán legműveltebb embere volt, s amikor 161-ben trónra lépett, megvalósult az évszázados álom; filozófus császár öltötte magára a bíbort.

Ő maga nem nagyon vágyott a hatalomra, mivel sokkal többre tartotta Szókratészt akármelyik uralkodónál, ő is inkább híres filozófusként szeretett volna bevonulni a történelembe. De, ha már balsorsa a császári trónra juttatta, igyekezett jó uralkodó lenni, ne gondoljuk tehát, hogy naphosszat békés töprengéssel múlatta az időt. Ha kellett bátran háborúzott is, több hadjárat során járt hazánk mai területén is, sőt, itt készült remek filozófiai könyvének, az Elmélkedéseknek egy része is. Alattvalói őszintén rajongtak érte, kegyes cselekedeteire legyen elég példának az, a mai politikusok számára bizonyára felfoghatatlan szokása, hogy természeti csapások és járványok sújtotta nehezebb években elengedte az adókat.

Amilyen kiválóan igazgatta hatalmas birodalmát, olyan szerencsétlen volt a magánéletben, felesége, Faustina fűvel-fával megcsalta, sokak szerint gyermeküknek, Commodusnak sem a derék császár, inkább egy gladiátor lehetett a vér szerinti apja. Annál is inkább feltételezhető volt ez, mert Commodus a római történelem egyik leghitványabb császáraként szerzett kétes dicsőséget.

Marcus Aurelius ugyanis - életének talán egyetlen rossz döntését hozva - szakított a hagyománnyal, nem fogadott örökbe senkit, így utódja vérszomjas fia lett. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza kiemelten a Gondolkozz úgy, mint egy római császár - Marcus Aurelius sztoikus filozófiája című könyvet kínálja 28% kedvezménnyel. 

A Kalendárium Press Marcus Aurelius elmélkedéseit  is kínálja két kiadásban, antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Kínálja tovább Marcellus Mihály Marcus Aureliusról írt regény trilógiáját: az Északi vihar, A Pannon és Az utolsó háború című könyv szintén antikvár példányban rendelhető a Kalendárium Press webáruházában.

Elmélkedései angol nyelvű kiadásai új vagy antikvár példányban szintén rendelhetőek:  Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. március 17. 00:03 - hudobny

345 éve hunyt el FRANCOIS LA ROCHEFOUCAULD

2025. március 17-én 345 éve hunyt el FRANCOIS LA ROCHEFOUCAULD francia író és moralista

Ősi nemesi család sarja volt, és óriási becsvággyal indult el az életbe. Morális korlátok nemigen akadályozták, valós vagy vélt ellenfelein szívfájdalom nélkül gázolt keresztül. Akin nem tudott erőszakkal felülkerekedni, azt csellel próbálta legyőzni, s céljai elérésére természetesen felhasználta a nőket is. Mivel férfias, fess, művelt ember volt, a nők szívesen vették közeledését, sokszor azt sem bánva, hogy láthatóan kihasználja őket. Híres viszonyt folytatott például Madame de Longueville-lel, aki persze férjes asszony volt, ám ez annál is kevésbé zavarta őket, mert maga La Rochefoucauld is házasságban élt.

De persze nem mindent lehetett a puha ágyakban elintézni, kemény csatákban is gyakran bizonyítania kellett vitézségét, ahol azonban elkerülte a szerencse, egyszer olyan súlyosan megsérült, hogy évekbe tellett, amíg összeszedte magát. Vidéki lábadozása alatt kezdte gondolatait rendszerbe foglalni, mivel azonban egy könyv megírásához nem volt türelme, rövid bölcsességek formájában adta közre a világról alkotott gondolatait. A Maximák óriási sikert arattak - Gondolatok címmel Kazinczy Ferenc fordította magyarra -, szerzője ugyanis nem fennkölt igazságokat fogalmazott meg benne, aforizmái az emberi gyarlóságra mutatnak rá gúnyosan, de fájdalmasan őszintén.

Művében senkit nem kímélt, természetesen az általa egyébként imádott női nemet sem, jól jelzi véleményét azon megállapítása, miszerint; "Kevés tisztességes asszony van, aki nem unja mesterségét". Ezt különben nála jobban kevesen tudták. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. március 16. 00:04 - hudobny

85 éve hunyt el SELMA LAGERLÖF

2025. március 16-án 85 éve hunyt el SELMA LAGERLÖF svéd regényírónő

Kivételes fantáziával áldotta meg a sors, kisgyerekként a képzeletében egy paradicsommadár vonzotta. Ez a madár gyógyította meg akkor is, amikor háromévesen megbénult. Egyéves gyötrődés után állt talpra újra, bár egész életében bicegett. Tanító lett, s irodalmi pályafutása igencsak későn kezdődött, már elmúlt harminc éves, amikor egy stockholmi lap regénypályázatán első díjat nyert későbbi híres regényének, a "Gösta Berling történetei"-nek egy részletével. Az írást olvasva a svéd király ösztöndíjjal segítette további alkotómunkáját, amelynek talán legismertebb eredménye gyönyörű regénye, a Nils  Holgersson csodálatos  utazása.

A regény csak első pillantásra ifjúsági könyv, valójában hazája földrajzának, növény- és állatvilágának áttekintése. A regény főhőse, a kis Nils a vadlibákkal beutazza egész Svédországot, bemutatja lakóit, s közben átgondolja az erkölcs alapvető kérdéseit is. Nem véletlen, hogy műve hatalmas siker lett szerte a világon, rajzfilmváltozatát a Magyar Televízió is többször vetítette. Selma Lagerlöf e regényével példátlan megbecsülést vívott ki magának a svédek körében. Háza már életében nemzeti zarándokhely lett, szerte a világból a legjelentősebb művészek egész sora kereste fel otthonában, hogy tiszteletét lerója. 1909-ben megkapta a Nobel-díjat is, ő volt az első nő, akit e legmagasabb irodalmi kitüntetéssel jutalmaztak.

Szép kort ért meg, s pontosan azon a helyen hunyta le örökre a szemét, ahol 82 évvel azelőtt megpillantotta a napvilágot. Méltón nemzete elsőszámú írójához. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza a róló szóló életrajzi könyvet kínálja, 31% árkedvezménnyel.

Szólj hozzá!
2025. március 16. 00:04 - hudobny

115 éve született GEREVICH ALADÁR

2025. március 16-án 115 éve született GEREVICH ALADÁR vívó

A magyar kardvívás történetének aranykönyvében is nagybetűkkel írják a három muskétás, Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf nevét, hiszen sikereiket összeszámolni sem egyszerű feladat. Könnyebb számba venni, hogy mikor nem nyertek, Kárpáti egyszer meg is tette, s amint összegezte: hosszú pályafutásom során mindössze két esetben nem állt világversenyen magyar a dobogó tetejére. De persze volt már, aki pontosan összeszámolta, s kiderült, a három muskétás egy híján húsz olimpiai aranyérmet szerzett.

Ami Gerevich Aladár - vagy ahogyan sokan emlegették: Ali bácsi - saját eredménylistáját illeti, nagyszerű sporttársai között is párját ritkítja. 1932 és 1960 között hat olimpián vett részt, és csapatban minden alkalommal aranyérmes lett - még ötvenévesen is. Legnagyobb egyéni diadalát az 1948-as, londoni ötkarikás játékokon érte el, amikoris egyetlen vereség nélkül lett egyéni bajnok. Gazdag gyűjteményét, az otthonában nagy becsben tartott aranyérmeket világ- és Európa-bajnokságokon is szaporította, előbbieken kilencet, utóbbiakon ötöt gyűjtött. Kivételes képességét mutatja, hogy 34 országos bajnoki aranyérmet szerzett - de nem csak kardvívásban. A tőrben és párbajtőrben is remekül forgatta fegyverét, bár mindig hangoztatta: "A kard az igazi".

A klasszikus magyar kardvívás egyik legjelesebb képviselője volt, finom technikája emelte vetélytársai fölé. Idős korában sem szakadt el a sportágtól, a fiatalokkal foglalkozott, és tanítványaival igyekezett megismertetni a "gerevichi-vívás" rejtelmeit, de ahogy ő forgatta kezében a kardot, azt még ő sem tudta megtanítani. Erre születnie kellett. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 15. 00:08 - hudobny

50 éve hunyt el ARISTOTELES ONASSIS

2025. március 15-én 50 éve hunyt el ARISTOTELES ONASSIS görög milliárdos

Mint egy "rendes" modernkori milliomos, ő is legalul kezdte, mindössze száz dollárral vágott neki a nagyvilágnak, s nagyon elégedett volt a sorsával, amikor pár év múlva Buenos Airesben építőmunkásként biztos állása lett. Hogy keresetét kiegészítse, munkaidő után cigarettát árult az argentin főváros utcáin, s kínálatát finom görög dohánnyal színesítette. Ez volt ez első jó ötlete, görög dohányt ugyanis csak nála lehetett kapni, így csakhamar össze tudott spórolni egy kisebb összeget, amelyet már érdemes volt befektetni.

Hogy néhány évtized alatt miként lett belőle a világ egyik leggazdagabb embere, azt röviden nehéz lenne ismertetni, hiszen volt benne szimpla csalástól a halálos fenyegetésig minden, találékonysága ma is csodálatot kelthet az erre fogékony maffiózókban. A szerződéseket például speciális tintával töltött tollával írta alá, s amikor a megállapodás megsértésekor partnerei igazuk biztos tudatában elővették, meglepődve tapasztalták, hogy a fifikás görög aláírása elpárolgott a papírosról.

Valahogy így szerezte mérhetetlen vagyonát, amelynek eredetét később nemigen firtatták, hiszen ki merte volna meghurcolni azt a férfit, aki olyan ünnepelt sztárokat is meghódított, mint a csodás énekesnő, Maria Callas, s aki a legendás amerikai elnök, John Kennedy özvegyét vette feleségül. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press a Jackie és Maria - Onassis szerelmei című könyvet kínálja 31% kedvezménnyel. 

Szólj hozzá!
2025. március 14. 00:04 - hudobny

50 éve hunyt el SUSAN HAYWARD

2025. március 14-én 50 éve hunyt el SUSAN HAYWARD amerikai színésznő

Brooklynban született, valójában Edythe Marrennernek hívták, apja pedig egy szorgalmas, szolidan szegény szállítómunkás volt. A kis Edythe-et két pálya vonzotta, álmai szerint színésznő lett volna, reálisabb vágyként pedig a titkárnői állást célozta meg. Kereskedelmi iskolában tanult, ám amire végzett, csinos fiatal lánnyá serdült. Ezért aztán fotómodell lett, gyorsan elment Hollywoodba, ahol az új sztárokra vadászó filmügynökök hamar felfedezték. Még nem volt húszéves, amikor szerepet kapott a Lányok próbaidőre című filmben, s csakhamar a legnépszerűbb színésznők egyike lett.

Szinte tökéletesen megfelelt a hollywoodi eszményeknek; szabályos szépség volt, érzéki, kihívó, így kezdetben főként kiváló testi adottságait hasznosította. Pedig tehetséges színésznő volt, s kinőve a fiatal naíva szerepekből igazi művésszé érett. Kiválóan ábrázolta a nagy szenvedélyeket, az őszinte emberi érzéseket, így lassanként a művészetét is elismerték. 1947-ben a Katasztrófa című filmben nyújtott alakításáért - egy alkoholistát formált meg - Oscar-díjra jelölték, de az aranyszobrocskát még nem ő kapta. Még gyermekkori emlékeiből remekül tudta, hogyan néznek ki az alkoholisták, három filmben formált meg ilyen figurát, s mindegyikben csodás alakítást nyújtott.

1952-ben Henry King A Kilimandzsáró hava című filmjében őt választotta Gregory Peck partneréül, s a film világsiker lett. Az Oscar-díjat végül mégsem ezért, hanem az Élni akarok! című filmben nyújtott drámai alakításáért kapta 1958-ban - teljesen megérdemelten. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 13. 00:08 - hudobny

410 éve született XII. INCE pápa

2025. március 13-én 410 éve született XII. INCE pápa

Antonio Pignatelli volt az eredeti neve, s nápolyi érsekként került a pápai trónusra 1691-ben. Kilencéves uralkodása a pápai államban teljesen elburjánzott nepotizmus - mai szóhasználat szerint korrupció - elleni harc jegyében telt, amely azonban már annyira átitatta a katolikus főpapok jámbor lelkét, hogy küzdelme nem sok sikert hozott. A harctereken sem termett sok babér a számára, ezért aztán könnyebb ellenfeleket keresett magának, s bősz harcot indított a parázna műalkotások ellen. A csodás reneszánsz szobrok szemérmére hatalmas fügefaleveleket biggyeszttetett, a Madonna-képeken pedig átfesttette a szent szűz kebleit.

Ebből is látható, hogy egyszerű, mélyen vallásos ember volt, s ezen tulajdonságaival teljesen kirítt jeles bíborosok alkotta környezetéből. Sokszor úgy mozgott a Vatikánban, mint egy idegen. Amiért például szegény rokonait szegénységben hagyta, ahelyett, hogy a hagyományok szerint zsíros egyházi állásokba ültette volna őket, elmebeli állapotát is kétségbe vonták Isten derék szolgái. Rendeletben mondta ki például, hogy a mindenkori pápák azontúl csak egyetlen rokonukat nevezhetik ki bíborossá, nem csoda, hogy halálakor fellélegzett a Pápai Állam; rögvest visszatért a mindent átszövő korrupció, egyszóval minden visszatért a régi, megszokott kerékvágásba. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 13. 00:01 - hudobny

50 éve hunyt el IVO ANDRIC

2025. március 13-án 50 éve hunyt el IVO ANDRIC Nobel-díjas jugoszláv író és költő

Szerb nyelven alkotó boszniai volt, és műveiben is a nemzetiségi ellentétektől feszített boszniai múltat boncolgatta, erről szól világsikerű regénye, a Híd a Drinán is. Az irodalmi Nobel-díjat 1961-ben kapta "nagy epikai ábrázoló erejéért, amellyel hazája világát és népe sorsát bemutatja". Műveit számos nyelvre lefordították, magyarul is több könyve olvasható, a Híd a Drinán kívül a Vihar a völgy felett, A kisasszony és a Nyuszka is. (KalPress)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza az író Elátkozott udvar című könyvét kínálja, antikvár példányban. 

Világhírű műve, a Híd a Drinán szintén antikvár példányban rendelhető az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. március 12. 00:01 - hudobny

235 éve hunyt el HADIK ANDRÁS

2025. március 12-én 235 éve hunyt el HADIK ANDRÁS hadvezér

Részt vett az osztrák örökösödési, majd a hétéves háborúban. 1757-ben Berlin ellen küldték, s a várost 3500 fős seregével október 6-án el is foglalta. Berlinre 600 ezer tallér sarcot vetett ki, s Mária Teréziának 24 pár női kesztyűt is küldött ajándékba. Bár később kiderült, hogy valamennyi kesztyű bal kézre való volt, Mária Terézia 3000 dukáttal jutalmazta Hadikot, megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, s elindult páratlan pályafutása, amelynek csúcsán az egykori csallóközi kisnemes volt a bécsi Udvari Haditanács elnöke. E tisztét ezután haláláig megtartotta. Kiváló katona volt, jellemző, hogy 1789-ben II. József őt nevezte ki a török elleni háború fővezérévé. Pedig Hadik ekkor már majdnem nyolcvanéves volt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 11. 00:09 - hudobny

70 éve hunyt el ALEXANDER FLEMING

2025. március 11-én 70 éve hunyt el ALEXANDER FLEMING Nobel-díjas angol orvos, bakteriológus

A londoni Szent Pál-székesegyházban három nagy harcos holtteste nyugszik egymás mellett: Nelson admirálisé, Wellington hercegé, és Sir Alexander Flemingé. Az előbbi két férfiú ellenfeleit csatákban győzte le, Fleming viszont az emberiség parányi, de annál pusztítóbb ellenségeit, a baktériumokat egy nem kevésbé életveszélyes helyen, a laboratóriumban.

Mint a felfedezések többsége, ez is a véletlennek köszönhető. S főként annak, hogy Fleming meglehetősen rendetlen ember volt. A történet az I. világháború frontjain kezdődött, ahol Fleming észrevette, hogy a sebesültek jó része fertőzés következtében pusztul el. Kézenfekvő tehát a megoldás; találni kell valamilyen anyagot, amely elpusztítja a baktériumokat, de nem ártalmas az emberi sejtekre. Ezért aztán Fleming doktor oxfordi laboratóriumában hosszas kísérletekbe fogott, de bizony kevés eredménnyel. Szobájában egyre csak gyűltek a különféle gombatenyészetek, s hamar óriási rendetlenségben halmozódtak fel a különböző tégelyek és csészécskék. Mivel azonban kísérletei nem hoztak sikert, egy ízben nekilátott rendet rakni. Pakolás során került a kezébe egy üvegcse, amelyben a baktériumtenyészet széleit már teljesen beborította a penész. Beborította, azaz elpusztította - csapott a homlokára Fleming, s mivel a penész neve latinul penicillium notatum volt, új hatóanyagát penicillinnek elnevezve megtörtént az orvoslás történetének egyik legnagyszerűbb felfedezése.

A felfedezés senkit nem érdekelt, csak több mint egy évtized múltán gyógyítottak penicillinnel először. Az első penicillinnel kezelt ember egyébként egy oxfordi rendőr volt, aki már szépen javult, amikor elfogyott a csodaszer, s - fájdalom - a rend őre csakhamar az égi őrszobán jelentkezett szolgálatra. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 10. 00:05 - hudobny

105 éve született BORIS VIAN

2025. március 10-én 105 éve született BORIS VIAN francia író

Eredetileg muzsikus akart lenni, egy zenekarban trombitált is, de súlyos szívbetegsége miatt abba kellett hagynia a megerőltető trombitálást. Hiába szeretett volna, nem lehetett természetesen katona sem, így aztán megpróbálkozott az írással, kezdetben csupán barátai szórakoztatására. Közben dolgozott is persze, mérnöki diplomájával előbb a Szabványügyi, majd a Papírügyi Hivatalban, de nem halmozták el feladatokkal, így aztán egyre többet írhatott.

Első művei az íróasztalfiókban maradtak, első regénye, a Tajtékos napok csak 1947-ben jelent meg. Egyébként álnéven írt, amit könnyen megérthetünk már műveinek címeit olvasva is, a Minden hulla fekete, az Öljünk meg minden rohadékot és a Köpök a sírotokra nagy botrányt kavart, különösen az utóbbi lett óriási viták tárgya, még be is perelték miatta, és 100 ezer frank büntetést kapott érte, bár később mégis megfilmesítették. Talán legjobb regénye a Pekingi ősz. Később visszatért a zenéléshez, orvosainak tanácsa ellenére ismét trombitálni kezdett, majd énekelt, s eközben több dzsessz szaklapot szerkesztett, és remek sanzonokat komponált. De beírta nevét a rockzene történetébe is, ő írta ugyanis az első francia nyelvű rockszövegeket.

Furcsa körülmények között halt meg; az ellenkezése dacára filmre vitt Köpök a sírotokra című film zártkörű bemutatóján annyira felizgatta magát, hogy a vetítés során rosszul lett, és a kórházba szállítása után meg is halt. Mindössze 39 évet élt. (Kalendárium Press)

 A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. március 10. 00:02 - hudobny

85 éve hunyt el MIHAIL BULGAKOV

2025. március 10-én 85 éve hunyt el MIHAIL BULGAKOV orosz író

Apja a hittudományi akadémia tanára volt, így a bolsevik forradalom után annak is örülni kellett, hogy a család tagjai egyáltalán megmaradtak. Mihail szerencsére orvosnak tanult, s amíg praktizált, nem is volt baj vele.

Ő azonban nemsokára végleg az irodalommal kötelezte el magát, s ekkor kezdődtek a gondok. Előbb a csak részleteiben megjelent A fehér gárda című regényét értelmezték félre, miszerint írója a fehérgárdistákat rokonszenves embereknek ábrázolva döfi hátba a vörösöket, majd a regényből készült, nálunk Fehér karácsony címmel bemutatott Turbinék napjai című darabja kavart vihart. Bulgakovot belülről bomlasztó osztályellenségnek nyilvánították, s felhánytorgatták neki azt is, hogy annak idején a polgárháborúban a fehérek seregében szolgált katonaorvosként, kész csoda, hogy megmaradt az élete. "Természetesen" attól fogva nem publikálhatott, így díszletmunkásnak jelentkezett a Művész Színházba, de nem merték felvenni. S ekkor maga Sztálin hívta fel telefonon, s - ki tudja miért - elintézte, hogy a színház rendezője lehessen. Így sikerült átvészelnie a nehéz éveket, s közben megírta élete fő művét, a Mester és Margaritát, amely csak évtizedekkel később, 1966-ban jelenhetett meg először, folytatásokban egy moszkvai folyóiratban.

Műve óriási siker lett, tucatnyi nyelven adták ki az egész világon. De ő ezt már nem érte meg, vakon, vesebetegségben halt meg, s már negyedszázada volt halott, mikor végleg rehabilitálták. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. március 09. 00:03 - hudobny

115 éve született LÉNÁRD SÁNDOR

2025. március 9-én 115 éve született LÉNÁRD SÁNDOR, az utolsó polihisztorok egyike

Tevékenységi körét szinte felsorolni is lehetetlenség, kiváló képességeinek érzékeltetésére legyen elég annyi, hogy 13 nyelven beszélt, s míg prózai műveit főként magyarul és angolul írta, addig verseit német nyelven, kulturtörténeti munkáit pedig olaszul. De megdöbbentő biztonsággal írt latinul és ógörögül is, sőt, egyszer tréfából latinra fordította Milne Micimackóját, ám a fordítás olyan jól sikerült, hogy angol és német nyelvterületen tankönyvként használták.

Egyébként orvos volt, előbb Rómában, majd Brazíliában gyógyított, s ha már ott járt, Dél-Amerika legjobb klasszika-filológusa, a téma keresett egyetemi tanára lett. Zenetörténészként Bach életművét kutatta, s maga is kiválóan orgonált, rendszeresen adott nyilvános hangversenyeket. Gyönyörűen rajzolt, könyveit általában saját maga illusztrálta. Sok könyve jelent meg szerte a világon, mindenféle témákban. Itáliában például olasz szakácskönyvet adott ki - amely magyarul is megjelent -, vagyis sok olasz háziasszony egy magyar orvos receptjei alapján készítette a pastasciuttát.

Rokonszenves, kedves ember volt, mindenki szerette, aki ismerte. Élete utolsó éveit a brazíliai őserdőben élte le, a környékbeli falusiakat gyógyította. Halálakor általános gyászt rendeltek el a környéken, bezártak még az iskolák is. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. március 08. 00:06 - hudobny

125 éve született PATKÓS IRMA

2025. március 8-án 125 éve született PATKÓS IRMA színésznő

Kilencvenhat évet élt, a ma élő korosztályok már csak kedves öregasszonyként, ősz hajú nagymama-szerepekben emlékeznek rá, például a Gyermekbetegségek című filmben nyújtott alakítására. Pedig fiatalon népszerű primadonna volt, csodálatos énekhangja Móra Ferencet és Juhász Gyulát is elbűvölte.

A közönség rajongott érte, későbbi férje, a neves színigazgató, Sziklai Jenő a színpadon, előadás végén, a közönség előtt kérte meg a kezét, majd a leeresztett függöny mögött térden állva, a hasát csókolgatva könyörgött neki; legyen az övé. Igent mondott, pedig sokan óvták a házasságtól, Sziklai Pipi ugyanis nem csak a szép nőket szerette, de a kártyát is, volt, hogy napokig haza se ment. Ennek ellenére boldogan éltek, férje még a bal keze kisujját is elvesztette egy érte vívott pisztolypárbajban. Sziklai Jenőt azonban elvitték a nyilasok, és sosem jött haza, hitvese pedig haláláig gyászolta, jegygyűrűjét sosem húzta le az ujjáról.

1960-ig játszott a Madách Színházban, majd hazaköltözött a ceglédi szülői házba, s Karády Katalin és Honthy Hanna egykori partnere attól kezdve disznókat hízlalt, libákat legeltetett, s a maga termesztette zöldségeket árulta a helyi piacon. De tisztelői nem felejtették el, néha dolgozni is hívták, Sándor Pál például az ő főszereplésével forgatta Sárika drágám című nagyszerű filmjét, 90. születésnapjára pedig megkapta a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjét.

Jellemző egyébként közállapotainkra, hogy egyszer a saját házában támadták meg a betörők, akik nemcsak kifosztották, de kis híján meg is fojtották egy párnával a 94 éves, törékeny művésznőt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. március 07. 00:07 - hudobny

150 éve született MAURICE RAVEL

2025. március 7-én 150 éve született MAURICE RAVEL francia zeneszerző

Istenáldotta tehetség volt, jócskán megérdemelte volna, hogy könnyű pályakezdés után szakadatlan sikerben legyen része. De persze nem így történt; egymás után háromszor pályázta meg például a híres Római-díjat, de mindannyiszor elutasították, pedig olyan műveket adott be, mint a Debussy által is csodált Vonósnégyes. A méltatlan eljárás miatt végül ugyan lemondásra kényszerült a Konzervatórium vezetője, de Ravel egy életre megbántódott, később még a Becsületrendet sem fogadta el.

A tízes évekre ugyan lassanként elismerték művészi nagyságát, ekkor azonban kitört az első világháború, s az igencsak gyenge egészségi állapotban lévő Ravel bekönyörögte magát a hadseregbe. Sok elutasítás után végül gépkocsiszolgálatra osztották be, Ravel nagyon örült: "szívem és tüdőm még rendben van - írta boldogan egy levelében -, reméljük, az előbbi megfelelően rugalmas még ahhoz, hogy a veszély pillanatában lecsússzék a nadrágomba". Hiú remény volt, a szíve majdnem elvitte, így legnagyobb bánatára hamar leszerelték.

Ekkor már sikeres komponistaként tért vissza a zene világába, remekművek sorával rukkolt elő, majd 1926-ban elkészült legismertebb művével, a Boleróval, amelyet óriási sikerrel adtak elő a párizsi Operában. Ez a műve viszont neki nem tetszett igazán; "Csupán egyetlen mesterművet alkottam, a Bolerót, ám sajna, ebben nincs zene" - panaszkodott Honeggernek.

Élete utolsó éveit általános elismerés közepette élte le, de korábbi mellőzöttségét sosem felejtette el. Egyszer például egyik operájának bemutatóján a mellette lévő páholyban egy úriember éppen kifütyülni készült a művét, de nem sikerült neki. Ravel előzékenyen saját lyukas szárú kapukulcsát nyújtotta át neki, s legendás udvariasságával még biztatta is: "Talán ezzel próbálja meg, uram!" (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Pándi Marianne kismonográfiáját kínálja, antikvár példányban. 

Szólj hozzá!
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása
Mobil