2025. április 17-én 235 éve hunyt el BENJAMIN FRANKLIN amerikai természettudós, államférfi
Igazi polihisztor volt, azt mindenki tudja róla, hogy ő találta fel a villámhárítót, és ő volt az amerikai függetlenség egyik legnagyobb harcosa, aki részt vett a Kontinentális Kongresszuson és a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazásában is. Talán kevésbé ismert azonban, hogy ő fedezte fel a bifokális lencsét is, ő fejtette meg a leydeni palack rejtélyét, s neki köszönhetjük a negatív és pozitív töltés fogalmát.
Emellett nagyszerű üzletember volt, szegény családból származott, negyvenévesen viszont már dúsgazdag vállalkozóként tartották számon. Mellesleg ő alapította Philadelphia első kórházát, Amerika első kölcsönkönyvtárát, egyetemét, tudományos társaságát és tűzoltóállomásait. A szegény Richard almanachja címmel írt egy korabeli bestsellert is, amelynek népszerűségére jellemző, hogy egyes mondatai szinte közmondásokká váltak, a többi között a magyar nyelvben is. Ő írta például, hogy "Sok kicsi sokra megy", az ő mondása volt az "Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli", s az ő könyvéből került a magyar nyelvbe a szinte népi bölcsességnek ható mondat, miszerint: "Segíts magadon, az Isten is megsegít!".
Legismertebb alkotása persze a villámhárító, amelyet nagy ellenállással fogadott kora. III. György istentelenségnek nyilvánította az égi tűz ellopását, be is tiltotta használatát Angliában, a franciák pedig - akiknél az Egyesült Államok nagyköveteként élt - őt magát is beperelték; Maximilien Robespierre védte, a vádat képviselők között pedig ott ült a feltörekvő Jean-Paul Marat. (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
A magyar dráma egyik klasszikusa Kecskeméten született, s mint a város főügyésze halt meg, pedig még nem volt negyven éves. Halálakor mint tekintélyes jogtudóst búcsúztatták, irodalmi munkássága életútjának vázolásakor szóba sem került a gyászbeszédekben. Az azóta nemzeti drámánkká lett Bánk bánt ugyanis Katona életében szinte senki nem olvasta.
Köztudott, hogy művét a Kolozsvári Nemzeti Színház pályázatára írta, de a dráma értékét a bírálóbizottság nem ismerte fel. Nem voltak jó véleménnyel a Bánk bánról a kortársak sem, Vörösmarty nem sokra becsülte, Széchenyi pedig egyenesen károsnak tartotta. Szegény Katonát nemcsak az irodalmárok, de a nők sem értették meg. Halálosan szerelmes volt Széppataki Rózába, akitől már szinte zavaróan érzelgős levélben kért választ a nagy kérdésre, remélhet-e, de a híres színésznő válaszra sem méltatta - később férjhez ment Déry István színészhez, szegény Katona pedig örökre agglegény maradt.
Így azután irodalomban is, a szerelemben is végleg csalódva hazament Kecskemétre, és bánatában halálra dolgozta magát. (Kalendárium Press)
Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza 
Marie Grossholz volt a becsületes neve, ősei híres hóhérok voltak, bár apját nem nagyon ismerte. Nevelőapja mellett sem szakadt el azonban az emberi fejektől, lévén Curtius neves szobrász. A kis Marie mellette tanulta meg az emberi fej anatómiáját, s első önálló művei parókák voltak. Tulajdonképpen az első panoptikumot is nevelőapja hozta létre, aki kiállította kora leghíresebb bűnözőinek viasz arcképeit. Az időközben kitört francia forradalom miatt Marie hirtelen munka nélkül maradt, nem kellett többé ugyanis parókákat készíteni, hiszen akkortájt természetes hajat használtak paróka gyanánt; egyszerűen lekanyarították ugyanis a kivégzettek koponyájáról a hajas fejbőrt. Még szerencse, hogy Marie már felnőtt nő lett, s feleségül ment egy Francois Tussaud nevű polgártársához. A véres francia viszonyok azonban mégis elüldözték otthonából, Londonba költözött, ahol a korábban 
vándorkiállításon mutogatott gyűjteményét állandó kiállításon tárta a nagyközönség elé. S viaszfiguráival hatalmas sikert aratott. Panoptikumában ugyanis az egyszerű polgárok is láthatták Viktória királynő vonásait, s tódultak a népek, hogy láthassák James Greenacra ábrázatát, aki azzal szerzett kétes hírnevet, hogy feltrancsírozta menyasszonyát, s a holttest darabjait szétszórta Londonban. (Kalendárium Press)
A képen látható könyv 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: 
Nyíregyházán született, az ottani tanítóképzőbe járt, s később is dolgozott szülővárosában. Legtöbbet persze a fővárosban működött, s főként lapszerkesztői tevékenysége kiemelkedő fontosságú, dolgozott az Élet és Irodalom, valamint az Új Írás szerkesztőségében. Mivel igen aktívan, s vezetőként vett részt kora kultúrpolitikai életében, manapság irodalmi örökségének értékeit is megkérdőjelezik. Pedig olyan kötetek fémjelzik munkásságát mint A zsezsemadár, az Eső a homokra és a Százhúszat verő szív. Országgyűlési képviselőként is tevékenykedett, s tagja volt annak a kormányküldöttségnek, amely 1970-ben Vietnamban járt. Ott érte a halál. (KalPress)
A rejtélyek asszonya volt, a rajongók nem nagyon tudtak vele kapcsolatban semmit, pályafutása csúcsán is szerényen, visszavonultan, minden sztár-allürtől mentesen élt. Így a nézőknek be kellett érniük azzal, hogy a Karenina Anna, a Krisztina királynő, a Kaméliás hölgy vagy a Walewska grófnő című filmekben csodálták kivételes szépségét. Növelte a körülötte lévő titokzatosságot, hogy 1941-ben abbahagyta a filmezést, és haláláig teljes visszavonultságban, szinte remeteként élt.
Zárkózottsága ellenére sok érdekességet lehet mesélni róla, az például köztudott, hogy rendkívül egyszerűen öltözködött már sztár korában is, ő honosította meg például a róla elnevezett garbó pulóvert. A Garbo különben felvett neve, eredetileg Gustafssonnak hívták, s művésznevét voltaképpen nekünk, magyaroknak köszönheti. Történt ugyanis, hogy amikor a kezdő színésznő felfedezője, Mauritz Stiller művésznevet keresett neki, megosztotta gondját barátjával, Arthur Nordén történésszel. Aki viszont éppen akkortájt írt tanulmányt Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről, s megtetszett neki az 
egzotikus Gábor név. Mivel a Gábor jól alliterál a Gretához, ajánlotta Stillernek, hogy felfedezettje legyen Gabor. Stiller elfogadta a javaslatot, de végül a Gabor helyett a Garbo mellett döntött.
Louis Mayertől, aki ezt meghallva kishíján infarktust kapott. Aztán 2 500 dollárt ajánlott neki, mire Garbo egyszerűen faképnél hagyta, s legközelebb már heti hatezer dollárt kért. Végül meg is kapta. (Kalendárium Press)
"A megosztottság nem tartható fenn, úgy hiszem, ez a kormány nem tűrheti tovább, hogy az emberek fele rabszolga, másik fele pedig szabad legyen" - írta egy levelében Lincoln, a rabszolgaság elleni harc éllovasa, s mikor 1860-ban az elnöki székbe ülhetett, tett is róla, hogy Amerika megszabaduljon ettől a szégyentől.
Az államok végül ismét egyesültek persze, előtte azonban egy súlyos polgárháborúban kellett érvényt szerezni az örök emberi igazságnak, s a végső győzelmet Lincoln nem is érte meg, egy színházi előadás közben lelőtték.
lett elnök. Az amerikaiak túltengő önérzete szerint persze ezzel is csak azt bizonyítván, hogy az Újvilágban "jó szándékú emberek olyan feladatokat tudnak véghez vinni, amelyekhez az Óvilágban hősre volna szükség". (Kalendárium Press)
A hazai kortárs irodalom egyik legnagyobb alakja volt, a magyar nyelv virtuóz megújítója, s egyike azon művészeinknek, akiket leginkább ismer a nagyvilág. 1979-ben robbant be az irodalomba Termelési regény című szokatlan könyvével, s ezt követően szinte valamennyi írása eseményszámba ment. Annak ellenére, hogy könyvei egyáltalán nem könnyű olvasmányok, a Kis magyar pornográfia, A szív segédigéi, a Harmonia caelestis vagy a Javított kiadás valódi bestseller lett.
Nem is gondolnánk, hogy az ELTE matematika szakán tanult, egyáltalán nem volt száraz tudós alkat, sajátos humora még az irodalmi életet is megpezsdítette például 1987-ben, amikor Csokonai Lili néven megjelent a Tizenhét hattyúk című könyv, s csak izgalmas nyomozás után derült ki, hogy valójában ő volt a nagyszerű mű szerzője. Külföldön is sokra tartják, Németországban talán még nagyobb becsben is áll, mint idehaza, minden létező irodalmi díjat megkapott a németektől. Akiknek a nyelvét szinte anyanyelvi szinten beszélte, jó nevelést kapott, ha egy századdal előbb születik, fehér lovon riogathatta volna a cselédlányokat.
Mivel a rendszerváltáskor testvérével, a remek focista Marcival való konzultációt követően mégsem igényelték vissza kárpótlásként a fél Dunántúlt, nem a fertődi kastélyban múlatta az időt, hanem Római-parti házában dolgozott látástól vakulásig. Mert írni csak teljes erőbedobással tudott, s míg kollégái, ha nem jön az ihlet, nem erőltetik, ő bizony erőltette. Mint mondani szokta; "én munkapárti vagyok". Sajnos már örökre letette a ceruzát, egyik legnagyobb kortárs írónk 2016-ban hunyt el. (Kalendárium Press)
A jó tollú író a földönkívüli civilizációk kutatója, s ha nem is legautentikusabb, de mindenesetre a legismertebb "szakértője" a témának. Däniken nemcsak azt vallja, hogy léteznek földönkívüli civilizációk, de azt is bizonyítani igyekszik, hogy már többször jártak a Földön is. Nézetei nagyon népszerűek szerte a világon, közel félszáz nyelvre lefordított könyveiből 100 millió példányt adtak el világszerte, s bár nálunk korábban tiltottak voltak művei, írásaival már régóta mi, magyarok is megismerkedhettünk.
Maga Däniken is többször járt már hazánkban, s nálunk is, csakúgy mint eddig megjelent több mint harminc könyvében, illetve a két leghíresebb művéből, A jövő emlékei és Az istenek üzenete címűekből forgatott filmekben azt az elméletét fejtegette, hogy Földünkön - sok ezer évvel ezelőtt - a világűrből jött látogatók jártak. Becsületére legyen mondva, hogy interjúiban elismeri; hogy munkáit nem tudományos igénnyel írja, egyszerűen kérdéseket vet fel egyes, a tudományos kutatások által kellően meg nem magyarázott jelenségekkel kapcsolatban - amelyekből azért, legyünk őszinték, van elég -, s 
azokra próbál választ keresni. Ha pontos választ még nem is kapott, támadást már annál többet.
ufót látnia. Amint szomorúan be is vallotta: "... azok közé tartozom, akik szívesen kerülnének kapcsolatba ufókkal, végülis rengeteg kérdeznivalóm lenne földönkívüli barátaimtól. Kívánságom sajnos a mai napig még teljesült." (Kalendárium Press)
Amikor 2002-es halála előtt pár évvel Magyarországon forgatott, partnere, a szintén nagyhírű John Hurt azt mondta: "Steiger neve a siker garanciája számomra", s alighanem igaza volt. Szinte valamennyi filmje népszerű lett, s mivel több mint hetven filmben játszott, volt alkalma az elismeréseket nyugtázni. Talán legismertebb filmje az Éjféli expressz, amelyért Oscarra is jelölték, de a díjat akkor nem ő kapta. Volt persze Oscarja neki is, a Forró éjszakában című filmben nyújtott alakításáért kapta; Benito Mussolinit alakította. Sokak szerint megérdemelte volna a díjat Bondarcsuk Waterloo-filmjéért is, amikor Napoleont formálta meg.
Egyébként nem hajszolta a sikert, sőt. Művészi szempontok szerint válogatott a szerepek közül, csak azt vállalta el, ami tetszett neki. Így is keresett persze évi egymillió dollárt, s mint megvallotta: "van gyönyörű otthonom, gyönyörű feleségem, kisfiam, azt csinálok amit akarok... s számomra az jelenti a sikert, hogy olyan munkám van, amit imádok". Bár ez utóbbi tekintetében kicsit füllentett, hiszen nagy szerelmét, a színházat élete vége felé már nem tehette magáévá. "Imádom a színházat, de ma már gondolni sem merek színpadi munkára. Néhány éve súlyos szívműtétem volt, azóta sokkal óvatosabban kell 
élnem" - mondotta.
Állatmeséi révén tett szert világhírnévre, amelyekkel nemcsak hallatlan népszerű lett, de magát a műfajt is újjáteremtette. Talán egyedül a természettudósok bírálták munkásságát, de ők nagyon. Szemére vetették például, hogy halvány sejtelme sincs az általa ábrázolt állatok valódi tulajdonságairól. Példának hozták fel A tücsök meg a hangya című, egyébként remek kis meséjét, amely ékesen bizonyítja hozzá nem értését. A tücsök ugyanis nem dalol, nem eszik gabonaszemeket, hangyával pedig nem is találkozhat télen, addigra ugyanis elpusztul.
Ez a meséje egyébként más viták forrásául szolgált, a kritikusok is összekaptak rajta. Egy részük ugyanis úgy vélte, hogy a mesében La Fontaine a hangya pártján állt, mások azonban éppen ellenkezőleg, az író tücsökpártisága mellett kardoskodtak. A vita teljesen elmérgesedett, s oda vezetett, hogy a mesének két előadói stílusa alakult ki; az egyik a hangyának ad igazat, a másik meg a tücsöknek. La Fontaine különben tényleg nem nagyon ismerte az állatok életét, de meséi sem az 
állatokról szólnak persze, hanem az emberekről.
Képzőművésznek készült, s bár a világ irodalmárként ismeri, sosem hagyott fel a művészetek azon ágával sem, grafikái és szobrai többször szerepeltek kiállításokon. Maga illusztrálta verseskötetével indult a pályafutása is, majd A bádogdob című könyvével robbant be a világirodalomba. A könyv - amely természetesen magyarul is megjelent, csakúgy mint a Macska és egér, a Vallató, a Még tíz perc Buffalóig, A hal és A patkánynő - óriási siker lett, és csakhamar nagyszerű filmen is feldolgozták. Jól sikerültek tényfeltáró riportjai is, sokszor bosszantóan őszinte írásai ellenére számos állami kitüntetést és díjat kapott, sőt, egy időben a Berlini Művészeti Akadémia elnöke is volt. Munkásságát 1999-ben Nobel-díjjal ismerték el.
Aztán hatalmas meglepetést keltett teljesen váratlan bejelentésével: elmondta, hogy annak idején a Waffen SS tagja volt. Nem is maga a tény kavart vihart - hiszen a korosztályából sok későbbi híresség nem tudta elkerülni ezt akkoriban -, hanem az, hogy ennyi ideig titkolta. Éppen ő, aki a műveiben annyira szorgalmazta mindig a 
múlttal való őszinte szembenézést. Egyébként a háború végén amerikai hadifogságba esett, és Bad Aiblingben együtt raboskodott és összebarátkozott egy Joseph Ratzinger nevű kiskatonával. XVI. Benedek néven később ő lett a pápa. (Kalendárium Press)
Amerikában, a déli Saint Louis városában született, és fekete bőrű lévén sokáig nem is álmodhatott sikerről. Tizenkilenc évesen azután elhagyta Amerikát, Párizsba utazott, ahol egy néger revűben lépett először színpadra: egy fürt banánt utánzó szoknyájában azonnal meghódította a közönséget. Híre hamar elterjedt egész Európában, és csakhamar a világ egyik legnépszerűbb előadója lett.
Az istenített revücsillag, a Hemingway, Picasso, vagy Le Corbusier által is csodált szexszimbólum a magánéletben szerény, kedves ember volt, akiből humánum, szeretet és igaz emberség áradt. Amikor választott hazáját, Franciaországot elérte a második világháború, odahagyta a színpad csillogó világát, és ápolónőként szolgált, sőt, De Gaulle tábornok megbízásából titkos feladatokat is teljesített, amiért a háború után ki is tüntették.
Később tizenkét, különböző nemzetiségű árvagyereket fogadott örökbe, s a színpadtól való visszavonulása után őket nevelte. Abban is különbözött kolléganőitől, hogy ifjúsága elmúltával önként visszavonult, elfogadta a természet rendjét, nem csinált hamvas csitriként bohócot magából. Mindent egybevetve, az egzotikus éjszakák titokzatos színpadi szépsége valójában okos és komoly asszony volt. (Kalendárium Press)
Fiatalon nagyon csinos lány volt, amikor vőlegénye, burgundi Szép Fülöp az esküvő előtt először pillantotta meg, rögvest beleszeretett. Olyan vágy tört rá, hogy nem bírta kivárni a két napra rá kitűzött esküvőt sem, azonnal papot hívatott, egybekeltek, aztán irány a nászi ágy. Johanna is rajongott férjéért, aki azonban nem véletlenül kapta a Szép jelzőt, a nők bomlottak utána. Johanna joggal volt féltékeny, de sokszor túllőtt a célon, udvarhölgyeinek az arcát rendre összekarmolta féltékenységében, ekkor kezdték először suttogni róla, hogy nincs ki minden kereke.
Elméje imádott férje halálakor bomlott meg végleg, sokáig nem is engedte eltemetni, utazgatott a koporsóval országszerte, de csak éjszaka, mondván; "az özvegy, aki elvesztette lelke világosságát, nem fordíthatja arcát a nap felé". Családja persze szégyellte Johanna viselt dolgait, ezért apja bezáratta, és fogságát később fia, V. Károly császár is fenntartotta. Szegény Johanna élete végéig élt rabságban, jórészt teljes elszigeteltségben, szörnyű körülmények között, ebbe egy egészséges ember is belebolondult volna, nem egy gyengeelméjű.
rabtartói, éhségsztrájkolt, vagy bojkottálta az egyébként sem sűrű fehérneműcserét. Nem volt hajlandó imádkozni sem, de a Teremtő nem haragudott érte - vagy talán mégis -, 76 évet élt ugyanis szegény, 46 esztendőt rabságban. (Kalendárium Press)
Az immár klasszikusnak számító amerikai fekete dzsessz-zongorista klasszikusokkal kezdte a billentyűzést, befogadták soraik közé a chicagói szimfonikusok is. Főiskolásként fordult érdeklődése a dzsessz felé, 21 éves volt, amikor megjelent bemutatkozó albuma. A Takin Off mindjárt nagy feltűnést keltett, főként a rajta hallható Watermelon Man (Dinnyeárus) című dal - ezt a számot azóta számtalanszor feldolgozták, elégedjünk meg Alexis Korner és a Manfred Mann együttes kiemelésével. Hancock játszott együtt Miles Davis-szel, majd a hetvenes évek közepe felé az elektromos zongorát és a szintetizátorokat is kipróbálta. A hetvenes évek közepén született saját együttese, a VSOP, amelyhez a Miles Davis-féle társulás több tagja csatlakozott, a trombitás pedig Freddie Hubbard volt. 
Hancockot hosszú ideig a dzsessz és a dzsessz-funky is izgatta, játszott Chick Coreával, s elkészítette a legendás Round Midnight ugyancsak legendás zenéjét, amelyért Oscar-díjat kapott. 1983-ban az MTV állásait is bevette a Rocit című dallal és a hozzá készült remek videóval. 1988-ban techno-pop albumot jelentetett meg, egy évtizeddel később Gershwin zenéit dolgozta fel. Besorolhatatlan figura, de nagy hatású, és töretlenül népszerű. (Kalendárium Press)
Mivel az elmúlt rendszerben a proletár költészet legnagyobb képviselőjeként tanították életét, ami nem illett bele a puritán baloldali ember jellemrajzába, arról nem eshetett szó vele kapcsolatban. Alig tudhattunk meg például valamit szerelmi életéről, pedig József Attila nem csak a "Döntsd a tőkét, ne siránkozz!" lánglelkű költője volt, de hús-vér férfi is. Egyik szerelmét, Vágó Mártát például egyszer betegséget színlelve a lakására csalta, ahol aztán valósággal lerohanta a gyógyszerrel felszerelkezve érkezett lányt, szegény alig tudta megőrizni tőle ártatlanságát. Szántó Juditban sem csak kommunista meggyőződése vonzotta, hanem az asszony telt keblei, sőt, nem kevés számítás is. Judit férje ugyanis éppen József Attila legnagyobb vetélytársa, Hidas Antal - azaz Szántó Gyula - volt, jó érzés lehetett tehát éppen azt az asszonyt elcsábítani, aki ellenlábasa gyermekének volt az anyja. Mindent megtett, hogy lepipálja elődjét, 
ahhoz nem fért kétség, hogy ő jobb költő, mint Hidas, Judit azonban nem érte be ennyivel, s férfiként is olyan teljesítményt várt el a beteges, gyönge egészségű József Attilától, mint a bivalyerős Hidas Antaltól. Szegény költő e tekintetben már nem nagyon állta a versenyt, szexuális zavarait egy neves pszichoanalitikussal kezeltette, aki azonban idővel feladta a küzdelmet, és azzal a jótanáccsal fejezte be a kezelést; Nem tudok segíteni magán Attila, vegye ezt úgy, mint egy természeti csapást". Nem meglepő tehát, hogy a költő egyébként sem erős idegrendszere egyre inkább összeomlott, s végül öngyilkos lett. (Kalendárium Press)
Budapesten és német egyetemeken tanult, majd Párizsban élt. Hazatérése után különböző lapok munkatársa volt, majd 1948-ban külföldre ment, 1952-től az Egyesült Államokban élt, s ott is halt meg - öngyilkos lett. Írói pályáját versekkel kezdte, a húszas évek első felében kezdett prózát írni. A harmincas években már a polgárság európai irodalmának legnagyobb magyar alakja volt. Legismertebb műve az Egy polgár vallomásai, a Féltékenyek, a Vendégjáték Bolzanóban, A gyertyák csonkig égnek, a Sértődöttek és a San Gennaro vére című regénye, valamint a Kaland és A kassai polgárok című drámája. Értékesek Naplói, az egyik az 1945-1957, a másik az 1958-1967, a kései pedig az 1976 és 1983 közötti időszakot öleli fel. (Kalendárium Press)
Háromszoros Kossuth- díjas kiváló művész, Mozart, Beethoven és Schumann műveinek világszerte nagyrabecsült előadója volt. 1933-ban ő nyerte a budapesti Liszt Zongoraverseny első díját, s ezzel alapozta meg nemzetközi karrierjét. Ettől fogva a leghíresebb külföldi fesztiválok ünnepelt vendégművésze volt.
Máig maradandó kötete a Kertre néző ablak, amelyben az orosz kultúra nagyjainak állított lírai emléket. Prózai műveiben sokat foglalkozott Pétervár történelmével. Jelentős műfordító volt, főként a világirodalom klasszikus alkotásait ültette át orosz nyelvre. Kiváló verselő volt, még operett-librettókat is írt.
Szinte berobbant a hazai kulturális életbe, 1978-ban forgatta nagy sikert aratott filmjét, az Angi Verát, amelynek címszerepében óriási feltűnést keltett és rögvest nemzetközi sikert aratott; a chicagói filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját. Pedig akkor még főiskolára járt, de ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte például a tekintélyes rendezőt és színidirektort, Várkonyi Zoltánt, aki azonnal meghívta a Vígszínházba az Üvegcipő című darab főszerepére. Remekül helytállt, s maradt is a társulat tagja, ami arra is bizonyíték, hogy hűséges típus volt.
Jelentős filmeket később is forgatott, kiemelést érdemel közülük a Dögkeselyű, az Uramisten és a Roncsfilm, tévéfilmjei közül pedig talán az Illatszertár a legemlékezetesebb. Jól sikerült színpadi szerepeit nem is lehet felsorolni. Tehetségéhez nem férhetett kétség, az sem véletlen, hogy őt kérték fel, játssza el Éva szerepét az új Nemzeti Színház bemutató előadásán. Mert egyébként nem volt kimondottan sztáralkat, nem szerette a talmi csillogást, nem fecsegte tele a médiákat, nem vezetett műsort, de még csak nem is főzőcskézett a kamerák előtt. Nem csoda, hogy a rendőrök sem ismerték meg, az is megesett, hogy egy kietlen országúton megállítva a frászt hozták szegényre. Különben is félős volt egy kicsit, egy időben szörnyű gumibabák okoztak rémálmokat neki. De egyébként életigenlő, boldog ember volt, "én alkalmatlan vagyok arra, hogy boldogtalanságban éljek" - mondta egy interjúban.
Az életét egyetlen dolog keserítette egy kicsit, mindent elfelejtett. No, nem a szerepeit, hanem, hogy lekapcsolta-e a villanyt, kihúzta-e a vasalót, bezárta-e az ajtót? Fölöslegesen, hiszen nem felejtette el soha. Csak ezt mindig elfelejtette. (Kalendárium Press)
Alig múlt tízéves, amikor a Ferencváros kölyökcsapatában focizni kezdett, tizennégy évesen lett a klub igazolt játékosa, és csakhamar a zöld-fehérek meghatározó játékosa lett. A kivételes technikával rendelkező jobbösszekötőnek csodájára jártak a szurkolók, Varga Zoli pedig meghálálta a bizalmat, társaival négyszer nyert magyar bajnokságot, éppen ötvenöt éve, 1965-ben pedig elhódították a Vásárvárosok Kupáját. A válogatott sem nélkülözhette tudását, 1964-ben tagja volt a tokiói olimpián győztes csapatnak és az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett nagyválogatottnak, s az olimpiai csapat vezetői nem hagyták ki az 1968-as olimpiára utazott gárdából sem.
Mexikóban azonban döntő fordulatot vett az élete, elszökött ugyanis az olimpiai faluból és külföldön maradt, vagyis akkori szóhasználat szerint: disszidált. Ezt követően hosszú évekig csak suttogva volt szabad kiejteni a nevét Magyarországon. Hírek persze csordogáltak róla, tudtuk, hogy Németországban telepedett le, s kétéves eltiltása után volt a Hertha BSC, az Ajax és a Borussia Dortmund játékosa is. Aztán edző lett, különböző német csapatoknál dolgozott, s ezt a munkát folytatta hazatérése után is; a kilencvenes évek közepén a Fradi vezetőedzőjeként bronzérmet szerzett csapatával. De sokak szerint nem volt neki való a mai magyar futball zűrzavara, talán ezért is volt sokszor külföldön, no meg azért, mert Németországban él három felnőtt gyermeke.
A neve a halála előtti években sajnos egy csúnya ügy kapcsán forgott leginkább, kiderült, hogy éveken át megfigyelték és jelentéseket írtak róla - és csapattársairól -, s azt is megtudtuk, hogy a Nemere fedőnevű ügynök Novák Dezsőt rejtette. De ez egy már egy másik - nagyon szomorú - történet... (Kalendárium Press)
"... föl nem panaszlom a világnak, csak szellemednek jó anyám, milyen kopár volt ifjúságom, s hogy mennyi bánat szállt reám" - írta később sanyarú ifjúságáról. S valóban, kevés olyan szomorú költő van a magyar irodalomban, mint ő.
Hát neki később is alaposan kijutott a bánatból. Első nagy szerelme szívesen férjhez ment volna hozzá, ha valóban Reviczky, és nem Balek lett volna, így azonban elhagyta a költőt. Alig jutott túl a csalódáson, amikor halálosan beleszeretett az ünnepelt színésznőbe, Jászai Mariba. Csodás kapcsolat bontakozott ki, amikor Reviczky megbetegedett. S Jászai Mari ahelyett, hogy ápolta volna, elhagyta egy tejfelesszájú diákért, Szomory Dezsőért. Reviczky, az előző századvégi irodalmi ellenzék egyik legtehetségesebb lírikusa, a magyar szimbolizmus egyik előfutára ekkor adta fel a küzdelmet, bánatába a kórházi ágyon egyszerűen belehalt. Harmincnégy éves volt. (Kalendárium Press)
Svájci volt, de nem a megszokott, hűvös fajtából való. Fiatalon számos foglalkozást kipróbált, volt bokszoló, majd házaló, fényképészsegéd és utcai árus, s egy időben táncosként kereste a kenyerét. Egy revűben figyeltek fel rá a filmesek - nem volt nehéz, hisz igencsak jellegzetes fizimiskával áldotta meg a sors.
Első filmjét kilencvenöt éve, 1925-ben forgatta, s hamar a francia film egyik legnépszerűbb színésze lett. Játszott mindenben; drámában és vígjátékban, volt kisember és bűnöző, s valamennyi szerepét nagy műgonddal dolgozta ki, így mindig hiteles alakítást nyújtott. Rendszeresen tapsolhatott neki a közönség a színházban is, főként klasszikus művekben vállalt szerepet, s bemutatkozott rendezőként is; nagy sikerrel vitte színre például Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című darabját. Kivételes tehetség volt, a rendezők szerettek is vele dolgozni, Duvivier például több filmjében szerepeltette, még magyar rendező munkájában is feltűnt; Radványi Géza vele forgatta a Bard úr k
ülönös kívánsága című filmjét, amelyben Simon egészen parádés alakítást nyújtott.
Eredetileg kosárlabdázó volt, nem is akármilyen, hiszen az utánpótlás-válogatottól csábította el a birkózáshoz Keresztes Lajos, az 1928-as olimpia bajnoka. Húszévesen - s ez akkortájt még nem volt annyira megszokott dolog mint manapság - nyerte első országos bajnokságát, s már az 1960-as olimpián negyedik lett. Szinte berobbant a sportág nemzetközi élvonalába, hamar a csúcsra jutott, sorra nyerte Európa- és világbajnoki aranyérmeit. Az olimpiákon sem okozott csalódást, mind Tokióban, mind Mexikóban ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Kivételes képességeire jellemző, hogy mindkét fogásnemben kiváló volt, a szabadfogásban is ötször lett például magyar bajnok. Majd kétméteres, másfél mázsás óriás volt, 
de aranyszívű, a légynek sem ártó jótét lélek. Aki ismerte, nemcsak sportolóként tisztelte, de emberként szerette is, ő volt mindenki kedvenc "Pici"-je. Autóbaleset áldozata lett, s alakja köré immáron szinte legendák szövődtek. (Kalendárium Press)
A magyar történelem egyik legnagyobb alakja volt, a nevét viselő szabadságharc vezére. S remélhetőleg minden hazánkfia tisztában van vele, hogy a dúsgazdag családban született Rákóczi mindenét odahagyva állt a magyar szabadság ügye mellé, és harcát elbukva nemcsak földi javait vesztette el, de végül szeretett hazáját is. 1703-ban állt a nemzeti felkelés élére, saját gondtalanságát áldozva fel ezzel a nemzet oltárán, s bizonyítván egyúttal, hogy igaz ügyért harcol. Jöttek is zászlaja alá sokan, melléálltak a kurucok is, s így a Rákóczi szabadságharcnak katonai esélye volt a győzelemre. Számos ok és bonyolult nemzetközi összefüggések miatt küzdelmük mégis elbukott, de a harcok nyolc éve a magyar történelem egyik legfényesebb időszaka, amelynek hatása egész Európa fejlődésére meghatározó volt. Köszönhetően sok tekintetben magának Rákóczinak, aki 27 évesen lett a szabadságharc vezére, s nemcsak fiatalos bátorságáról, hanem korát meghazudtoló politikai bölcsességéről is tanúbizonyságot tett.
Kivételes ember volt, fiatalon a férfias szórakozások nagymestere, ugyanakkor rendkívül művelt gondolkodó. Főúrhoz méltón tökéletesen tudott németül, franciául és latinul, de azzal már kirítt a magyar arisztokraták közül, hogy bravúrosan írt és beszélt magyarul is, híres gyömrői szónoklata a műfaj egyik legnagyobb teljesítménye. Ha nem lett volna a kor legtekintélyesebb politikai főszereplője, ő lehetett volna a korszak legjelentősebb magyar írója. Harcostársai nem csak nagy államférfiként tisztelték, de emberi tulajdonságai miatt egyenesen rajongtak is érte. Különösen közvetlensége volt rokonszenves, éppúgy megtalálta a hangot a legelőkelőbb nemesekkel, mint a legszegényebb parasztokkal. Egyébként is 
vonzódott az egyszerű élethez, a számkivetésben például szívesen barkácsolt, amint Mikes Kelemen beszámolt róla: "... aki látná, azt mondaná, hogy valamely mesterember, vagy fúr, vagy farag, vagy az esztergapadon dolgozik, és az ő gyönyörű szakálla sokszor tele van forgáccsal, hogy maga is neveti magát".
"Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közülünk a mi édes urunkat és atyánkot, három után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni..." (Kalendárium Press)
A képeken látható könyvek pedig 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: 
Múlhatatlan érdemeit felsorolni is lehetetlenség, hiszen amellett, hogy politikai tevékenysége alapvetően befolyásolta a magyar történelem menetét, a közélet szinte minden területén sokat köszönhet neki a nemzet. Tudnivaló, hogy alapította a Magyar Tudományos Akadémiát, és az ő Hitel című munkája lett a reformmozgalom programja. De neki köszönhetjük a Lánchidat, a dunai, illetve a balatoni gőzhajózást, sőt még a lóversenyzést is.
A legnagyobb magyar életéről és működéséről könyvtárnyit írtak már a kortársak és a kései méltatók, magáról Széchenyiről viszonylag kevesebb szó esik. Érdekes, hogy kortársai sem igen tudták eldönteni, hogyan is nézett ki valójában. Kemény Zsigmond például így próbálja leírni: "Széchenyi erős, de nem atlétikai, magas, de nem túlemelt alakú férfiú volt, a legarányosabb növéssel, hajlékony tagokkal, jól formált mellel, izmos, edzett karral és középnagyságú napsütött kezekkel. Pofája miatt, mely széles s eléggé telt vala, inkább látszék testesnek, mint szikárnak; bár valósággal, ha nem is sovány, de kövérségre legkevésbé hajló volt." Keveset aludt, sokakat megdöbbentett például azzal a szokásával, hogy tíz óra előtt már felkelt.
Fáradhatatlan igyekezete a nemzet felemelkedéséért nagy tekintélyt szerzett neki, ezért is szemlélték kortársai különösen tragikusan elmeállapotának szomorú romlását. Mivel jó felépítésű, erős, izmos férfi volt, betegségét sokan inkább az ország sanyarú sorsával magyarázták. Wesselényi például úgy vélte, hogy a hon miatti búsongás törte meg a nagy hazafi szívét, de hasonló véleményen volt Falk Miksa is, aki szerint "a szakadatlan szellemi munka, a hazafias buzgalom..., s a haza sorsa fölötti súlyos aggodalom" okozta a bajt. Akárhogyan is, a tény az, hogy "a legnagyobb magyar" 1848. szeptember 4-én - mai kifejezéssel élve - idegösszeroppanást kapott, és élete utolsó éveit a döblingi elmegyógyintézetben élte le.
A nemzet csak nehezen emésztette meg nagy fiának betegségét, Döbling szinte búcsújáró hely, amolyan politikai szalon lett, nem csoda, hogy az osztrák titkosrendőrség állandó megfigyelés alatt tartotta. Még betegen is rettegtek tőle, egy házkutatás során aztán olyan írásokat találtak nála, amelyek alapján perbe foghatták volna. A rendőrminiszter meg is írta neki, mi vár rá, mire Széchenyi húsvét éjszakáján főbelőtte magát. (Kalendárium Press)
Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Surányi Miklós háromkötetes Egyedül vagyunk című könyvét, illetve a Széchenyi és Kossuth vitája című könyvet kínálja, mindkettőt antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: