Válogatott napi évfordulók

2025. május 13. 00:10 - hudobny

105 éve hunyt el LÓCZY LAJOS

2025. május 13-án 105 éve hunyt el LÓCZY LAJOS geológus

Már 28 évesen, a Nemzeti Múzeum segédőreként nagy tekintélyű tudós volt, így Széchenyi Béla - Széchenyi István fia - meghívta az általa vezetett kínai expedícióba. Vállalkozásuk nagyságát a puszta tények is érzékeltetik, hiszen közel nyolcezer kilométert tettek meg, ám vegyük figyelembe, hogy akkoriban egy kínai utazás kivételes kalandokkal járt.

Lóczy különben Tibetbe szeretett volna eljutni, s bár háromszor próbálkozott, nem sikerült neki. Először a malária verte le a lábáról, majd belekeveredett a turkesztáni lázadásba, de megtámadták őket a dalai láma csapatai is, akik kínai kémnek vélték, kész csoda, hogy az életét megmenthette. Kalandokban egyébként is bőven volt része, utazgatott a Nagy Fal mentén, kóborolt a Góbi-sivatagban, dzsunkán hajózgatott a Jangce torkolatvidékén, s bár Tibetbe nem tudott bejutni, a környék földrajzi feltárásában jelentős eredményeket ért el, ő derítette fel például a Transzhimalája létezését, amely nemzetközi szenzációt keltett, érdemei elismeréséül róla nevezték el a Himalája egyik 8000 méteres csúcsát, a Lotse-t.

 A titokzatos Keletnél jobban talán csak a Balatont szerette, amely akkoriban éppúgy feltáratlan volt, mint Tibet, ezért aztán hazatérése után a legtöbb energiáját a tó és környéke kutatásának szentelte. A Himalája első magyar kutatója egykori hajmeresztő kínai kalandjait békés csopaki szőlőjében pihente ki, de arácsi sírjára azért Stein Aurél csak küldött egy csokor Darjeelingben szedett havasi gyopárt. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 13. 00:08 - hudobny

95 éve hunyt el FRIDTJOF NANSEN

2025. május 13-án 95 éve hunyt el FRIDTJOF NANSEN norvég sarkkutató

Ritka bátor ember volt, 1893-ban például a felfedezések történetének egyik legvakmerőbb tervét eszelte ki, és valósította meg. Azt találta ki, hogy befagyasztja hajóját egy jégtáblába, majd azzal hagyja magát szabadon sodortatni. Korábban ugyanis felfedezte a szibériai-grönlandi tengeráramlást, amely szerinte az Északi-sarkig sodorta volna.

Ezt akarván bizonyítani indult útnak, a híres Fram nevű hajó - amely később Amundsent vitte a Déli-sarkra - annak rendje és módja szerint be is fagyott a jégbe, s megkezdődött Nansenék lélegzetelállító kalandja, amely három egész évig tartott. Amikor már látszott, hogy a hajót bilincsbe szorító jégtábla nem éri el az Északi-sarkot, Nansen kiszállt, és szánon folytatta az útját. S bár addig náluk jobban senki nem közelítette meg a pólust, Nansen végül nem érte el célját, és rendkívül mostoha körülmények közepette ért haza. Ezzel együtt útjával jelentősen növelte addig sem csekély tekintélyét - korábban a világon elsőként ő hatolt keresztül a grönlandi jégtakarón, és ő bizonyította be, hogy az Északi-sark alatt nincs kontinens -, s kalandos utazásának tapasztalatait európai előadókörúton ismertette. Eközben járt Budapesten is, mely alkalmat megragadva a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

Nansen nemcsak elsőrangú felfedező volt, de igazi humanista is, népszövetségi főbiztosként évekig szervezett segélyakciókat az éhező Szovjet-Oroszországnak, a menekülteket pedig a nevét viselő ún. Nansen-útlevéllel juttatta biztonságba. Áldozatkész munkálkodásáért 1922-ben megkapta a Nobel-békedíjat is. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 12. 00:14 - hudobny

5 éve hunyt el MICHEL PICCOLI

2025. május 12-én 5 éve hunyt el MICHEL PICCOLI francia színész

Amikor jónéhány évvel ezelőtt a magyar tévé a film születésének századik évfordulója kapcsán műsorra tűzte a művészileg legértékesebb alkotásokat, sokszor találkozhattunk vele a képernyőn, hiszen a leghíresebb filmrendezők egyik kedvenc színésze volt.

Luis Bunuel például szinte mindegyik filmjében szerepet adott neki, játszott például az Egy szobalány naplója, A nap szépe, A burzsoázia diszkrét bája és A szabadság fantomja című alkotásában. Emellett szerepelt Godard A megvetés és Costa-Gavras Tökéletes bűntény című mozijában is. Leghíresebb filmje azonban a Dillinger halott és A nagy zabálás. Egyszóval igazi mozisztár lehetett volna - kapott cannes-i nagydíjat is -, ő azonban megrögzött színházi ember volt , aki a filmet, bevallottan, nem sokra becsülte. A színházat viszont fiatal kora óta imádta, s amikor egy évtizeden át nem lépett színpadra, nyomoréknak érezte magát. Egyébként a XX. század egyik legtekintélyesebb színházi rendezője, Peter Brook csábította vissza a deszkákra, amikor 1981-ben rábízta a Cseresznyéskert főszerepét. Hazánkban sem csak filmjei ismertek, egyszer például az Odéon Színházzal egy Ibsen-darabban játszott a Fővárosi Operettszínházban.

Azt érdemes még tudni róla, hogy nem csak kiváló színész volt, de sikeres producer is, s voltaképpen azért forgatott gyakran, hogy sok pénzt keressen, s abból fiatal művészeknek nyújtson filmkészítési lehetőséget. Életrajzírói általában megemlítik, hogy úgy lett a francia film keresett művésze, hogy nem volt kimondottan jóképű férfi, de azt azért ne feledjük, hogy egykoron az ő felesége volt a nagyszerű színésznő-énekesnő, Juliette Gréco.

A nagyszerű színész szép kort ért meg, halála évének decemberében ünnepelte volna 95. születésnapját. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 12. 00:08 - hudobny

180 éve hunyt el BATSÁNYI JÁNOS

2025. május 12-én 180 éve hunyt el BATSÁNYI JÁNOS költő

Hosszú élettel ajándékozta meg a sors - 82 évet élt -, de szükség is volt rá, hiszen ötvenet belőle börtönben vagy száműzetésben töltött. Pedig különben békés ember volt, egyetlen szenvedély űzte, a szabadság utáni vágy, ő figyelmeztetett arra is, hogy "Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!" Az osztrák hatóságok pedig őreá vetették szemüket, ha meglátták, becsukták, de volt, hogy a magyar felvilágosodás harcos költője eltűnt a szemük elől. Ekkor azonban körözést adtak ki ellene, és Kriminális még nem lévén, alapos személyleírást tettek közzé róla. Ez egyébként ránk is maradt, így aztán tudjuk, hogy "magas termetű, sárgásbarna arcú; hosszú és szabályos orra, fekete szeme, kissé szürkülő, elől levágott, hátul tekercsbe font haja" volt, de rendelkezett különös ismertetőjellel is: "tekintete, valamint viselkedésének módja büszke". Ez hajszálpontosan illett rá, kézre is került hamar, így ismét rabságba vetették, ezúttal a spielbergi várbörtönbe. Sosem látta többé hőn szeretett hazáját, az első magyar irodalmi folyóirat, a Magyar Museum egyik alapítója vigyázó szemét Linzben csukta le, s biztos lehetett benne: halála nem tölti el gyásszal szülőhazáját. De azt talán még ő sem gondolta volna, hogy halálhíre csak két év alatt jut el Linzből Pestre. Ezt a szégyent nem menti a sírkövére verset faragó vátesz sem, aki ezt véste a kőbe: "A jelenkor lehetett irigy és igazságtalan, de az utókor igazságos lesz".  (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 12. 00:03 - hudobny

205 éve született FLORENCE NIGHTINGALE

2025. május 12-én 205 éve született FLORENCE NIGHTINGALE angol ápolónő

Egy gazdag angol család sarja volt, művelt apja - akkoriban szokatlan módon - nagy gondot fordított a nevelésére. Kiváló tanítók ismertették meg a történelem, sőt, a filozófia rejtelmeivel, s nem csak - szinte kötelezőként - franciául és németül tanult meg, de latinul és görögül is. Florence azonban felnőve ennek ellenére sem találta a helyét, képzett nőkre a korabeli társadalomban nem volt semmi szükség. Ezért aztán ápolónő lett - ha lehet így nevezni azokat a jólelkű, de teljesen felkészületlen hölgyeket, akiknek tevékenysége kimerült abban, hogy a csatában megsérült katonák sebeit bekötözték. Florence azonban tudományos igénnyel látott hozzá a feladathoz, s valójában ő teremtette meg az ápolónői hivatást. Gyakorlati tapasztalatokra a krími háborúban tett szert, ő volt a legendás "lámpás hölgy", aki a legveszélyesebb frontvonalakon is bátran segített a sérülteken. Ott jött rá arra is, hogy az ápolás voltaképpen gyógyítás, ezért az ápolónőket ugyanúgy képezni kell, mint az orvosokat. A háború befejezése után ápolónőképző iskolát nyitott, az elsőt a világon. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press Florence Nightingale egykoron népszerű életrajzi regényét, Kertész Erzsébet A lámpás hölgy című könyvét ajánlja. Az antikvár könyvről kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 11. 00:08 - hudobny

305 éve született HIERONYMUS MÜNCHHAUSEN

2025. május 11-én 305 éve született HIERONYMUS MÜNCHHAUSEN német báró

Nevét hihetetlen, jórészt kitalált történetei miatt őrizte meg az emlékezet, meséivel méltán kiérdemelte "a lódítás bárója" kétes értékű címet. Pedig, ha megmarad a tényeknél, sem kellett volna szégyenkeznie, hiszen kalandokban volt része bőven.

Alsó-Szászországban született, s fiatalon katonának állt, megjárta az orosz-török és az orosz-svéd háború harctereit. Aztán a braunschweigi herceg szolgálatába állt, aki Oroszországba nősült, s vele ment természetesen Münchhausen báró is. A cári udvarban aztán szemtanúja volt az intrikáknak, megismerte az orosz népmesék világát, és történeteiben ügyesen vegyítette a tényeket és a legendákat, a csodálatos anekdotákat aztán úgy adta közre, mintha tényleg megtörténtek volna. Amikor a braunschweigi herceg kegyvesztett lett II. Katalin cárnőnél, neki is menekülnie kellett, Rigába költözött, ahol ő is megnősült, és 46 évet élt asszonyával békés nyugalomban, esténként egy pohár itallal a kezében, pipával a szájában mesélgette kalandjait barátainak. Felesége halála után aztán még egyszer sikerült botrányt keltenie, amikor 70 évesen újra megnősült, ám végül elfeledve és elszegényedve halt meg.

Emlékét azonban megőrizte az utókor, köszönhetően főként egy Rudolf Erich Raspe nevű írónak, aki már a báró életében megjelentette 17 hihetetlen kalandját, s elbeszélései a kor népszerű olvasmányai lettek. Münchhausen báró kalandjait azóta sokan feldolgozták, a világhíres író, Erich Kästner még forgatókönyvet is írt belőle, s a film szintén szép siker lett. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. május 10. 00:05 - hudobny

65 éves BONO

2025. május 10-én 65 éves BONO ír rockzenész, a U2 együttes énekese

A nemes egyszerűséggel csak Bono néven emlegetett rockzenész a U2 együttes vezéregyénisége, énekese és dalszerzője. Igazi neve Paul Hewson, csapatának legismertebb lemeze az 1987-ben megjelent Joshua Tree, az 1993-as Zooropa, valamint az 1997-ben kiadott Pop című album, mindegyik szépen fogyott Magyarországon is. A Rolling Stone magazin a nyolcvanas évek legjobb együttesének kiáltotta ki a U2-t, amely az iráni iszlám rezsim által halálra ítélt Salman Rushdie-val is dolgozott együtt, a Zsoltárok Könyvéhez maga Bono írt bevezetőt, sőt, a kiváló rocker színészként is bemutatkozott.

A U2 a legsikeresebb bandák egyike, megesett, hogy öt jelölésből öt Grammy-díjat nyertek. Maga Bono is egész sor díjjal és kitüntetéssel büszkélkedhet, és nem pusztán a zenei díjak odaítélése kapcsán kerül szóba a neve. Karitatív tevékenységével már olyan nemzetközi tekintélyt szerzett, hogy a világ vezető politikusaival tárgyal a harmadik világ gondjairól, segélyakciókat szervez, mindenhol ott van, ahol segíteni kell. Pár éve a Time magazin - Bill Gatesszel és feleségével - az Év emberének választotta, és többször is felmerült már, hogy neki ítélik a Nobel-békedíjat.

Bono mindenhol ott van, ahol baj történik, New Orleans pusztulása után is az elsők között segített, egy lap így fogalmazott: "a zenészek előbb léptek, mint az amerikai elnök egyáltalán felébredt". Évekkel ezelőtt olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy Bono lesz a Világbank elnöke, de ne gondoljuk, hogy valami szenzációéhes pletykalap zagyvált össze badarságot, a New York Times tette közzé értesülését.

Bono Bonóról címmel könyv is megjelent vele/róla magyarul, ám hamar elfogyott, jelenleg nem kapható.  (Kalendárium Press)

Kapható viszont a Surrender - 40 dal, egy történet című könyv, amely 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 09. 00:08 - hudobny

220 éve hunyt el FRIEDRICH SCHILLER

2025. május 9-én 220 éve hunyt el FRIEDRICH SCHILLER  német író és költő

Fiatalon katonaorvos volt, a württembergi királyi seregben szolgált, szabadidejében pedig irodalommal foglalkozott. Amikor első darabját, a Haramiákat bemutatták Szászországban, a király maga elé rendelte, és szépen elmagyarázta neki; az ő hadseregében szolgáló katonatiszt ne írogasson mindenféle színdarabokat, mert szégyent hoz a komoly testületre.

Schiller meg is ígérte a királynak, hogy nem tesz ilyet többé, ám csakhamar beleszeretett egy százados özvegy feleségébe, és szép szerelmes versekben tett tanúságot érzelmeiről. A király dühöngött, ismét raportra rendelte az ifjút, és utolsó figyelmeztetéssel engedte útjára; ha még egyszer íráson kapja, nagy baj lesz.Schiller megijedt, készen volt már ugyanis Ármány és szerelem című drámája, mi lesz, ha ezt a király megtudja? Erre fogta magát, és átszökött a határon. Meg sem állt Weimarig, hisz szeretett volna megismerkedni a korszak elismert lángelméjével, a nála tíz évvel idősebb Goethével. Nagy nehezen sikerült is neki, s attól fogva szinte barátként élt a két német zseni.

Azért csak “szinte”, mert Goethe és Schiller annyira különböző jellem volt, hogy igazi barátság sosem alakulhatott ki közöttük. Amíg Goethe pedáns, finom úriember volt, addig Schiller a rendetlenség maga. Ráadásul ivott és dohányzott, a füstöt pedig Goethe ki nem állhatta. Idővel azonban megtanulták respektálni egymást, Schiller például sosem gyújtott rá Goethe jelenlétében. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press az évfordulóra Schiller Stuart Mária című drámáját ajánlja, amely két különböző kiadásban rendelhető. Szintén antikvár példányban ajánlja a Tell Vilmos / A messinai menyasszony című írásait tartalmazó kötetet. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu 

 

 

Szólj hozzá!
2025. május 09. 00:07 - hudobny

5 éve hunyt el LITTLE RICHARD

2025. május 9-én 5 éve hunyt el LITTLE RICHARD amerikai rockzenész, énekes, zongorista

"Sohasem lehetett valamikor, rock and roll nélküle / Igazi csoda volt az, amikor Little Richard énekelt." Nem mi lettünk ilyen költőiek, az idősebbek biztos kitalálták, hogy az Illés-együttes egyik régi számából idéztünk. Nos, Szörényi Levente és Bródy János telibe találta, mert Little Richard nélkül valóban nagyon szegény lett volna a műfaj.

Eredeti, igazi fekete hang, fekete ritmusok, hiszen - soha nem tagadta - a bluesból táplálkozott a zenéje. Richard Wayne Penniman - igazából így hívják - küzdelmes gyermekkor, gospel- és bluesos múlt után 1955-ben küldött demofelvételt egy kiadónak, amely esélyt kínált neki. A dolog nagyon halványan ment, amíg Richard be nem gerjedt, és nem túl szalonképes szöveggel rögtönözni nem kezdett. A "tisztított" szövegű szám Tutti Frutti címen jelent meg, és jóvoltából új csillag született. Sorra jöttek azok a dalok, amiktől falra mászott az akkori fiatalság: Lucille, Long Tall Sally, True Fine Mama, Good Golly Miss Molly, s olykor egy-egy olyan szép, lassú szám is belefért a repertoárba, mint a Send Some Lovin. Sikerei csúcsán, még az ötvenes évek végén eltemetkezett a vallásban, eltűnt a színpadról, tíz évig egy kolostorban múlatta az időt, s mire visszatért - a hatvanas évek közepén -, már nem ünnepelték királyként.

De a jókedvét soha el nem vesztő rocker nem ijedt meg, s miközben a zenélést is folytatta - annak idején a Kisstadionban személyesen is a vendégünk volt -, bátran belvágott más dolgokba is. Egy filmfeldolgozásban eljátszotta az Óz, a nagy varázsló címszerepét is, s egy időben ő volt a BBC rádió lemezlovasa. A nagyszerű zenész 87 évet élt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. május 09. 00:02 - hudobny

90 éves CSÁNYI VILMOS

Május 9-én 90 éves CSÁNYI VILMOS biológus, a humánetológia nagytekintélyű, de egyben széles körben ismert és közkedvelt kutatója, tudományos munkáin kívül egy sor nagyon népszerű könyv szerzője.

Amelyek közül jelenleg az alanti képeken láthatók kaphatóak. Valamennyi  25% kedvezménnyel rendelhető az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Két legújabb könyve éppen mostanában, a születésnapjára időzítve jelenik meg. Ezek 10% kedvezménnyel rendelhetőek az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. május 09. 00:01 - hudobny

90 éve született BERTHA BULCSU

2025. május 9-én 90 éve született Nagykanizsán BERTHA BULCSU író

Több lap - például az Élet és Irodalom - munkatársa volt, s a hetvenes évek elején ő szerkesztette az Új Írást. Termékeny szerző volt, sokat publikált, és sokfajta műfajban alkotott. A kenguru című regénye nagyon ismert, hiszen abból készült a hasonló című népszerű film. Híres drámája a Fürdőigazgató, novelláskötetei közül pedig a Willendorfi Vénusz emelkedik ki.

Az évfordulóra a Kalendárium Press az író a Willendorfi Vénusz és az Írók műhelyében című könyvét kínálja, antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. május 08. 00:12 - hudobny

190 éve született SZÉKELY BERTALAN

2025. május 8-án 190 éve született Kolozsvárott SZÉKELY BERTALAN festőművész

Fiatalon még tétovázott; költő vagy festő legyen. Biztos ami biztos, komoly világirodalmi műveltséget szerzett, különösen a latin klasszikusokat és Goethét kedvelte. Közben persze állandóan rajzolgatott is, s végül a képzőművészet mellett döntött. A kor szokásai szerint külföldön tanult, legtovább Münchenben, s mikor hazajött, eltökélte; megteremti a magyar nemzeti piktúrát.

A munkát II. Lajos feltalálása című festményével kezdte, de törekvéseinek megvalósításában nagyban akadályozta a magyar művészek örök tragédiája, művészetéből nem tudott megélni. Portréfestésből próbálta fenntartani magát és családját, de igazán csak külföldön tudott boldogulni, amikor például Münchenbe hívták festeni. Még szerencse, hogy nem ment el a kedve az egésztől, így olyan remekművekkel ajándékozta meg a nemzetet, mint a Zrínyi kirohanása, az Egri nők és a Thököly Imre búcsúja, mind a hazai történeti festészet csodás alkotása. Sok képén foglalkozott a magyar múlt dicső vagy tragikus eseményeivel, életében azt bánta legjobban, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején még pelyhesállú siheder volt, így nem vehetett részt a harcokban.

Idős korára egészsége is megrendült szegénynek, ezért egyre többet foglalkozott tanítással. E téren is a legkiválóbbak egyike lett, tanítványai a Mintarajziskolában egyenesen rajongtak érte. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 08. 00:07 - hudobny

145 éve hunyt el GUSTAVE FLAUBERT

2025. május 8-án 145 éve hunyt el GUSTAVE FLAUBERT francia író

Rettentő gyötrelmek árán írta könyveit, nem is hagyott valami terjedelmes életművet maga után: mindössze öt regényből és egy novelláskötetből állnak összes művei. A Bovaryné című könyvét például öt évig írta, de megérte a gondos kidolgozást, mert műve nemcsak kirobbanó sikert aratott, de hatalmas botrányt is kavart. Az írót a lelkes erkölcsvédők bíróság elé citálták, ahol a fejére olvasták: regényével megsértette a tiszta erkölcsöket, s felhívták a figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjék hasonló ocsmányságok közreadásától. Szerencsére Flaubert nem fogadta meg a vaskalapos bíróság szavait, így még néhány remekmű kikerülhetett a keze alól. Könyveit továbbra is alaposan kicizellálta, a Szalambón is öt évig dolgozott, majd további öt év elteltével kirukkolt az Érzelmek iskolája című könyvével, amely a kritikai realista regény egyik csúcspontja. Maga Flaubert egyébként nem volt érzelemdús ember, az íráson kívül alig érdekelte valami, vidéki birtokán élt özvegy édesanyjával, barátai nem voltak, amint Hegedüs Géza megállapította: "igazi kapcsolata csak az írandó művel volt". (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press Flaubert leghíresebb művét, Bovaryné című regényét ajánlja antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. május 08. 00:02 - hudobny

90 éve született JACKIE CHARLTON

2025. május 8-án 90 éve született JACKIE CHARLTON angol labdarúgó

Ma bizonyára Írországban is jó szívvel emlékeznek rá, s ez kész csoda, így nem árt még egyszer hangsúlyozni: az írek egyik legnagyobb kedvence egy ősellenség volt, azaz angol! Maga Jack sem gondolta volna, amikor elvállalta az ír labdarúgó válogatott szövetségi kapitányi tisztét, hogy egyszer még az ír főváros, Dublin máig egyetlen angol díszpolgára lesz. (Egyébként ezt a megtiszteltetést előtte külföldiként csak az akkortájt börtönben sínylődő Nelson Mandela és a népszerű amerikai elnök John Kennedy érdemelte ki.)

Jack korábban focistaként sok borsot tört az írek orra alá, hiszen amikor pályára lépett ellenük, általában alaposan elverték a szegény rokont. Charlton klubszinten a Leeds Unitedben rúgta a bőrt, amely 95-ször kötött ki az ellenfél csapatának kapujában, úgyhogy a sikerekből ő is alaposan kivette a részét. Hazája egyik legjobb focistája volt, így természetesen bekerült a válogatottba is, s döntő része volt az 1966-os világbajnoki siker kivívásában. 1972-ben vonult vissza, s több csapatot edzett - váltakozó sikerrel. 1986-ban érkezett el a nevezetes dátum, amikor felkérték az igencsak gyengécske ír nemzeti tizenegy vezetésére. És Jack csodát csinált a zöld szigeten, 1988-ban Írország óriási szenzációt keltve bekerült az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe, majd a korábban lesajnált írek az ő vezetésével kiharcolták az 1990-es és az 1994-es világbajnoki döntőbe jutást. Ezt pedig még a legoptimistább ír futballszurkolók sem merték remélni.

De persze nem csak ez magyarázza Jackie máig tartó hallatlan népszerűségét, hanem közvetlen személyisége, kiváló, fanyar humora is, no meg, hogy szerette a sört. És annál nagyobb megtiszteltetés egy angolt nem érhet Írországban, mint amivel ő büszkélkedhetett; ha betért egy kocsmába, nem fordulhatott elő, hogy ő fizesse az első kört. Sajnos már nem teheti, a nagyszerű sportember 2020-ban hunyt el. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. május 07. 00:12 - hudobny

185 éve született PJOTR CSAJKOVSZKIJ

2025. május 7-én 185 éve született PJOTR CSAJKOVSZKIJ orosz zeneszerző

Csodagyerek volt, ötévesen már zongorázott, de más területeken is megmutatkoztak kivételes képességei, hétévesen például francia nyelvű verseket írt. Más egyéb nemigen érdekelte, nagy kínlódások árán ugyan minisztériumi tisztviselővé képezte magát, de az első adandó alkalommal otthagyta íróasztalát, hogy végleg a zenének szentelje magát. A muzsika volt élete legnagyobb szenvedélye, egyébként magányos emberként élte le életét; fiatalon azért volt egyedül, mert minden szabadidejét a zenetanulásra fordította, kezdő zeneművészként mindenkitől bántást kapott, amikor meg világsikerű komponista lett, féltékenységből még kevés barátja is elpártolt mellőle. A nőkkel sem járt jobban, élete egyetlen szerelme szó nélkül hagyta faképnél, később pedig szerencsétlenségére egyszerre két nő is hozzáment volna; egy dúsgazdag özvegy és egy öngyilkossággal fenyegetőző szende szűzlány. Végül az utóbbit vette feleségül, de csak három hétig bírták együtt, a szokatlan rabságból szegény zeneköltő ismét a muzsikához menekült. Szerencsénkre, mert jórészt a két nő közötti őrlődés élményeiből született csodálatos remekműve, az Anyegin. (Kalendárium Press)

A képen látható könyv 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 07. 00:10 - hudobny

960 éve hunyt el Boldog GIZELLA magyar királyné

2025. május 7-én 960 éve hunyt el Boldog GIZELLA magyar királyné, Szent István király felesége

Amikor a tizenkét éves ifjú asszony megérkezett új hazájába, bizony sokan csalódással fogadták a bajor hercegnőt. Gizellát ugyanis apácának szánták, nálunk pedig még közel sem vert gyökeret a kereszténység, úgyhogy amikor Sarolt, Gizella anyósa meglátta, hogy menye állandóan a templomban ül, bizony alaposan nekibúsult; milyen nyámnyila feleséget kapott az ő derék fia. István ugyanis korántsem volt olyan jámbor széplélek, mint amilyennek szent királyunkat a kollektív emlékezet látni szeretné, virtusban felvette a versenyt a magyarok pogányságban maradt vitézeivel is.

Nem véletlenül kapta éppen Gizella a kereszténység meghonosításának nemes feladatát, miközben István a pogány lázadókkal hadakozott, addig Gizella csöndben építgette a katolikus egyházat. Udvarhölgyeivel fáradságot nem ismerve hímezte a miseruhákat, s ő terjesztette el azt a hímzésfajtát, amely aztán "magyar öltés" néven terjedt el szerte Európában. A hagyomány szerint az ő műve a koronázási palást is. Gizella eleget tett minden királyné szent kötelességének is, azaz fiúutódot szült férjének, ám Imre herceg időnek előtte meghalt, így István király utódja Orseolo Péter lett. Akinek hazánkba érkezve első dolga volt Gizellát félreállítani az útból.

Első királynénk előbb Veszprémben húzta meg magát, majd visszatért szülőföldjére, Bajorországba, ahol élete végén végre az lehetett, aminek gyerekként szánták; apáca, még húsz évig élt kolostorban. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. május 07. 00:07 - hudobny

200 éve hunyt el ANTONIO SALIERI

2025. május 7-én  200 éve hunyt el ANTONIO SALIERI olasz zeneszerző

Kiváló tehetségű, remek muzsikus volt. Bécsben korán felfigyeltek rá, húszévesen már hangos sikerrel mutatták be vígoperáját, s még nem volt huszonöt éves, amikor udvari zeneszerző és a bécsi olasz opera karmestere lett. De meghódította Itáliát is, operát írt a milánói Scala megnyitására, de komponált Párizs számára is. Műveit nagy sikerrel mutatták be mindenhol, 1788-ban császári udvari karmesterré nevezték ki, s pályafutása csúcsán komoly tekintélynek örvendett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy majd' egy évtizedig tanult nála zenélni Beethoven, de mestereként tisztelte Liszt Ferenc és Schubert is.

Bizonyára korának egyik legnagyobb zeneművészeként emlékezne rá az utókor, ha szerencsétlenségére nem akkor él a zenetörténet legcsodálatosabb zsenije, Wolfgang Amadeus Mozart is. Salieri pontosan tudta, hogy Mozart egészen páratlan művész, akinek nemhogy ő, de egyetlen kortársa sem léphet a nyomába sem, s ez persze nagyon fájt neki. S bár Salieri egyébként jólelkű, kedves ember volt, Mozartot ott gáncsolta, ahol tudta. Mindent elkövetett, hogy kibontakozó pályafutását akadályozza, s a szakmai féltékenység bizony sokszor ragadta túlzásokra. Bizonyított tény, hogy szándékosan rossz hírét keltette, az azonban nem igaz, hogy megmérgezte, bár az erről szóló híresztelések sokáig tartották magukat.

De lássuk be, tényleg elég balszerencsés művész volt, hogy Mozart kortársaként kellett alkotnia, tragikus sorsa, Mozarttal való kapcsolata viszont azóta is kedvelt témája a kulturális műfajok alkotóinak. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. május 07. 00:04 - hudobny

25 éve hunyt el DOUGLAS FAIRBANKS Jr.

2025. május 7-én 25 éve hunyt el DOUGLAS FAIRBANKS Jr. amerikai színész

A félreértések elkerülése végett, a szóban forgó úriember az ifjabb Douglas Fairbanks volt, aki természetesen az idősebb nyomdokain haladt, apja filmjeiben már gyermekkorában megismerkedett a színészek világával. Az évkönyvek tanúsága szerint 1923-ban kezdte filmes karrierjét, tehát 14 éves korában, s csakhamar olyan jeles alkotásokban kapott szerepet, mint a Jazzkorszak vagy a Hajnali őrjárat.

Első valódi közönségsikerét A zendai fogoly című film főszerepével aratta 1937-ben, s pályafutása során több mint 75 filmben játszott. Leghíresebb filmje a Kis Caesar, a Jimmy Dolan élete, A zöld pokol és az Afrikai őrjárat. Mivel főként kalandfilmekben szerepelt, az ötvenes évekre kiöregedett a hős szerepekből, s intelligenciáját bizonyítja, hogy nem is erőltette a dolgot; azt követően csak hébe-hóba vállalt filmezést. Amellyel persze nem szakított, saját filmvállalatot alapított, s számtalan filmet jegyzett producerként is.

Nemcsak intelligens volt, de remek ízlésű ember is, amit két dolog bizonyít fényesen. Először is csodaszép feleségei, például az első, a híres színésznő, Joan Crawford, vagy az utolsó, Vera Shelton, akit 82 évesen vett el. Másodszor pedig az öltözködése. Az Úri Szabók Nemzetközi Szövetsége minden évben közzéteszi a világ tíz legjobban öltöző férfiújának listáját, s ezen míg élt, az ifjabb Douglas Fairbanks neve szinte mindig szerepelt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. május 06. 00:09 - hudobny

620 éve született SZKANDER BÉG

2025. május 6-án 620 éve született SZKANDER BÉG albán nemzeti hős

Sok magyar ismeri a nevét, régebben egy hazánkban is kedvelt albán konyak viselte ugyanis, azt azonban talán már kevesebben tudják, hogy valójában Gjergj Kastriotának - azaz magyarosan Kasztrióta Györgynek - hívták, és nevét példaképe, a makedón Nagy Sándor, törökül Iskander után választotta.

Egyébként az egyik legbefolyásosabb albán nemesi család sarja volt, de Törökországban nőtt fel, mivel apja túszként II. Murad török szultán udvarába küldte, ahol valóságos janicsárnak nevelték. De nem lett jó janicsár belőle, mert amikor a mi Hunyadi Jánosunk ellen küldték harcolni, háromszáz albán társával otthagyta a sereget, és amíg a törökök nagy bőszen a magyarok ellen csatáztak, felszabadította kicsiny hazáját a török megszállás alól. Ezután negyedszázadon át vívott élet-halálharcot a törökkel, s bár számos nagyszerű győzelmet aratott, például a legendás Kruja vára alatt négyszeres túlerőben levő hadsereget vert meg, a pápa által a "kereszténység védelmezőjé"-nek nevezett hős szabadságharca végül elbukott.

De emléke máig él, az albánok nemzeti hősként tisztelik, "az albán Petőfi", Naim Frasheri népszerű elbeszélő költeményben örökítette meg dicső tetteit, s amellett, hogy konyak is viseli a nevét, sok szobra is áll, s ma az ő kétfejű sassal díszített vörös zászlaja Albánia nemzeti lobogója. De tisztelete nem korlátozódik hazájára, a mi bátor tudós utazónk, Kőrösi Csoma Sándor is szívesen nevezte magát Szkander bégnek ázsiai utazásai során; a Szkander ugyebár Sándort, a bég pedig urat jelent. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. május 06. 00:05 - hudobny

130 éve született RUDOLPH VALENTINO

2025. május 6-án 130 éve született RUDOLPH VALENTINO amerikai színész

A szívtipró sztár egy szegény dél-olasz családba született, Rodolfo Guglielmi volt a becsületes neve, és igencsak sanyarú ifjúkor jutott osztályrészéül. A rettentő nyomor elől menekült Amerikába, de sokáig a lehetőségek földjén sem mosolygott rá a szerencse. A New York-i Central Parkban söprögetett, majd barátai unszolására gigolo lett. De sok babér itt sem termett számára, így végül Hollywoodba ment, ahol végre állandó munkát kapott.

No, nem robbant be a filmvilágba, apróbb szerepekkel kezdte, nem is színészi játékát, hanem jellegzetes latin vonásait használták ki a rendezők. 1921-ben fedezték fel, amikor eljátszotta Az apokalipszis négy lovasa című film egyik főszerepét. Innen kezdve élete olyan mint egy hollywoodi mese. Sikerét leírni is lehetetlenség, hisz manapság elképzelhetetlen az a rajongás, amellyel körülvették. Főként persze a nők, akik mindent odaadtak volna egy szerelmes öleléséért, ezért bármerre járt, rendőrök kísérték, szállodai szobájában pedig rendre hölgyek bújtak meg az ágya alatt, a személyzetnek úgy kellett kizavarni őket lefekvés előtt. Egyszóval akkoriban ő volt a "latin szerető" megtestesülése, "Hollywood latin cárja".

Mármint a filmen, mert az életben közel sem volt az a szívtipró, mint akinek mindenki képzelte. "A sejk fia" a valóságban rosszul sikerült házasságban vergődött, s nem az arénában halt meg a bikával folytatott öldöklő küzdelem végén, hanem hashártyagyulladás vitte el. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. május 06. 00:02 - hudobny

110 éve született ORSON WELLES

2025. május 6-án 110 éve született ORSON WELLES amerikai filmrendező és színész

A legtekintélyesebb művészek egyike volt, remek színész - Falstaffja például különösen emlékezetes -, zseniális rendező, Aranypolgár című filmje egyike minden idők legjobb filmalkotásainak.

S az ő nevéhez fűződik a rádiózás történetének legnagyobb botránya. Az eset 1938-ban történt, amikor a még ismeretlen Welles a CBS rádióban megrendezett egy rádiójátékot, amely H.G. Wells A világok háborúja című regénye nyomán készült. A regény arról szól, hogy a marslakók megszállják a Földet, Welles azonban csavart egyet a történeten. Rádiójátéka ugyanis egy olyan rádiójátékról szólt, amely Wells regényét dolgozta fel. Így azután Welles rádiójátékában volt időjárásjelentés, közlekedési hírek, s más olyan betétek, amelyek egyébként is vannak a rádióműsorokban, ezért aztán a hallgatók azt hitték, hogy valóságos rádióműsort hallanak, és nem rádiójátékot.

Amerikában kitört a pánik. Egymillió ember özönlött az utcákra, volt, aki puskával lövöldözött a marslakóknak vélt alakokra, s bár a rádió később megszakította adását, és bemondta, hogy játék az egész, az őrületes pánikot nem lehetett lecsillapítani. S nem csak tanulatlan polgárok hitték el a hallottakat, a pennsylvaniai kormányzó például csapatokat akart küldeni a helyszínre, még szerencse, hogy New Jersey állam útjai járhatatlanok voltak a menekülők tízezreitől. Végül Orson Wellesnek azzal sikerült megakadályoznia a katasztrófát, hogy bemondta a rádióban: egy emberekre ártalmatlan szerrel elpusztították a marslakókat. A CBS rádió másnap nyilvánosan bocsánatot kért a polgároktól, Welles pedig megígérte, hogy nem tesz ilyet többé.

Igaz, mindenki meg volt győződve arról, hogy a fiatal rendező el sem kezdődött karrierje a botrány nyomán véget ért. Szerencsére nem így történt. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. május 05. 00:09 - hudobny

70 éve hunyt el FEDÁK SÁRI

2025. május 5-én 70 éve hunyt el FEDÁK SÁRI színésznő

Rákosi Szidi híres iskolájában tanult, 1897-ben lépett először színpadra, s rögtön óriási sikert aratott. Az egykorú kritika így számolt be az eseményről: "Rákosi Szidi színiiskolájának volt egy növendéke, akit gondosan rejtegettek, és noha már elvégezte az intézetet, soha nagyobb szerepben a nyilvánosság elé nem vitték. Egyszerre, mint kész művésznőt eresztették ki a lámpák elé. Fedák Sári tehát már primadonna. Ma a Magyar Színházban lépett fel a Gésák Molly szerepében. Ez volt első színpadi kísérlete, mely mindenképpen sikerült. Így szoktak a fényes színpadi karrierek elindulni."

S valóban, Fedák Sári lett a magyar operettszínjátszás egyik legnagyobb alakja. Pedig tulajdonképpen nem is volt szép hangja, sőt, ő maga sem volt kifejezetten szép nő. "De amikor táncba kezd - ahogy írták -, ezer ördög, ennek a fele sem tréfa. Izeg-mozog a nézőtér, s a zenészek is csak félszemmel pislognak a kottába, mert a másikat le sem vehetik róla." Az élete volt a színház, a próbákra ő érkezett elsőnek, és ő ment el utoljára, de meg is követelte a kivételes bánásmódot, egyedül több gázsit kapott, mint kolléganői együttvéve. Miközben 1923-ban a színészek országos közgyűlésen harcoltak a létminimum biztosításáért, ő a Király Színház bruttó bevételének 10 százalékát kapta, s ne feledjük, esténként 30 ezer koronás jegybevételt számolt össze a pénztáros. De amikor elszakadt a cipőfűzője, és hirtelen hozatnia kellett egyet, másnap felvette a pénztárból annak árát is. Nem is igen szerették kollégái, el lehet képzelni mit érezhetett a szintúgy nem szerénységéről híres Honthy Hanna, amikor a korabeli szokás szerint kezet kellett csókolnia neki.

Így aztán kolléganői némi kárörömmel szemlélték, hogy férje, a híres író, Molnár Ferenc néha úgy elverte, mint szódás a lovát. De azért árnyaltabb az igazság, hiszen a híres színésznő sokszor maga provokálta ki a verést, és a kortársak szerint egyáltalán nem volt ellenére a testi szenvedés eme változata, így voltaképpen ideális párnak számítottak. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. május 04. 00:09 - hudobny

95 éve született BUZÁNSZKY JENŐ

2025. május 4-én 95 éve született BUZÁNSZKY JENŐ labdarúgó

Dombóváron született, és tizenháromévesen a Dombóvári Vasutas csapatában kezdte a pályafutását 1938-ban, a szurkolók azonban a Dorogi Bányász játékosaként figyeltek fel kivételes tehetségére. Persze nem csak a drukkerek, a szakemberek is így vélekedtek, az ötvenes évek elején bekerült a válogatottba. Ami tudvalévőleg nem akármilyen válogatott volt, hanem a legendás "Aranycsapat". De kiválóan megállta a helyét közöttük. Egyaránt elsőrangú volt a védekezésben és a támadásban, gyorsaságát kihasználva rendre kivette a részét az ellentámadásokból. De elsődleges feladata persze a védekezés volt, amint írták: "mögötte a Fekete Párduccal, előtte a sportág művészeivel azt a játékot játszotta, amit senki más nem tudott: átjátszhatatlan volt". Tagja volt az 1952-es helsinki olimpián győztes csapatnak, s játszott a Wembley-ben, "az évszázad mérkőzésén", amikor ugyebár 6:3-ra vertük meg a legyőzhetetlennek hitt angolokat. És ő is szomorkodott az 1954-es vébédöntő után, amikor a nemzet csalódására "csak" ezüstérmet nyertünk - bár azóta értek volna bennünket még csak megközelítő csalódások is. Egyébként kishíján félszázszor öltötte magára a címeres mezt, 1960-ban akasztotta szögre a stoplis cipőt, s azonnal leült a kispadra, edző lett. Majd megszerezte a Testnevelési Főiskola szakedzői diplomáját, így miután gyakorlati tudását már fényesen bizonyította, elméleti síkon is felsőfokú szakember lett. 1993-97 között ő volt a Komárom megyei Labdarúgó Szövetség elnöke. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. május 04. 00:03 - hudobny

85 éves ROBIN COOK

2025. május 4-én 85 éves ROBIN COOK amerikai író

Dr. Robin Cook (New York, 1940. május 4. –) amerikai orvos és író, általában közegészségügyi és orvoskrimi témájú regényeket ír. Több mint harminc megjelent regény és több millió eladott példány után is orvosnak tartja magát, nem pedig írónak.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Robin_Cook

A képeken látható könyvek 30% - A halál módja 10% - kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. május 03. 00:07 - hudobny

755 éve hunyt el IV. BÉLA király

2025. május 3-án 755 éve hunyt el IV. BÉLA király

II. András király fia volt, s már apja életében, nyolcévesen királlyá koronázták. Ténylegesen persze az apja uralkodott, akivel a felcseperedő ifjú súlyos ellentétbe keveredett. Természetesen nő volt a dologban, jelesül a 16 éves Béla felesége, Mária. András ugyanis úgy vélte, hogy fiának új, "diplomáciailag értékesebb" feleséget kellene választania magának, mivel azonban a pápa ezt nem tartotta egy katolikus uralkodóhoz méltónak, Béla inkább III. Honorius szavára hallgatott. Erre András oly haragra gerjedt, hogy Béla jobbnak látta menekülésre fogni a dolgot. Erdélyben várta ki apja halálát, s 1235-ben akadály nélkül foglalta örökségét, a magyar trónt. 35 évig ült rajta, s a történészek uralkodásának jelentőségét Szent Istvánéhoz mérik. Pedig ritka ellenszenvvel fogadták trónraléptét a magyar főurak, jórészt ennek a széthúzásnak a következménye volt, az elvesztett mohi csata, s rettenetes következménye, a tatárjárás. De Béla a romokon új országot épített, hatalmas munkával, nagy államférfiúi bölcsességgel gyógyította be a magyar államiságon ütött sebeket, s érdemei elismeréseként második honalapítóként került be a magyar köztudatba. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása
Mobil