Válogatott napi évfordulók

2024. június 17. 00:05 - hudobny

85 éves KRZYSZTOF ZANUSSI

2024. június 17-én 85 éves KRZYSZTOF ZANUSSI lengyel filmrendező

Sokoldalú tudással felvértezve kezdte filmes pályafutását, mielőtt első amatőrfilmjeit elkészítette volna, fizikát tanult a Varsó Egyetemen, majd filozófiát krakkói Jagello Egyetemen. De beült a Lengyel Tudományos Akadémia filmelméleti kurzusaira is, és így felvértezve kezdett a filmezéshez.

Nem meglepő tehát, hogy művei nem csupán filmszakmai tekintetben elsőrangú alkotások, de nem maradnak adósak a történelmi hűséggel sem. S mivel kényes a pontosságra, filmjeinek forgatókönyveit is általában maga írja. Számos munkája lett nemzetközi siker, például a Ritka látogató, a Spirál, a Konstans, a Persona non grata és a Nyugodt nap éve, amely a Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjat nyert. Filmjei bátor, szókimondó alkotások, elsőre Az élet mint nemi úton terjedő halálos betegség című filmje akár felháborodást is kelthetne bizonyos emberekben, de őt nem nagyon lehet a hit felől támadni, hiszen gyakorló keresztény. S annyira az, hogy tagja volt II. János Pál pápa kulturális tanácsadó testületének, s személyes jó viszonyt ápolt a 2005-ben elhunyt Szentatyával.

Andrzej Wajda mellett ő a lengyel filmművészet másik legismertebb alkotója, talán ezért sem tartja rangján alulinak, hogy kedvtelésből útifilmeket és portréfilmeket készítsen. Nekünk személyesen is jó ismerősünk, többször járt nálunk, és nagy híve a magyar kultúrának. Színre vitte Az ember tragédiáját, Szerep című tévéfilmjét pedig Szabó Magda írásából készítette. Pedig övé lehet szinte az egész egyetemes kultúra, folyékonyan beszél valamennyi világnyelven. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. június 16. 00:14 - hudobny

115 éve született WILLI BOSKOVSKY

2024. június 16-án 115 éve született WILLI BOSKOVSKY osztrák karmester és hegedűművész

1938-ban lett a Bécsi Filharmonikusok hangversenymestere, majd 1954-ben - Clemens Krauss halála után - átvette a híres együttes vezetését. 1969 és 1978 között a bécsi Strauss-zenekar vezető karmestere volt. Legnagyobb sikerét azonban azzal aratta, hogy 1954 és 1979 között ő dirigált a világhírű bécsi újévi koncerteken, amelyet a világ számos tévéállomása - így a magyar is - közvetített.

Szólj hozzá!
2024. június 15. 00:23 - hudobny

85 éves LŐRINCZ L. LÁSZLÓ

2024. június 15-én 85 éves LŐRINCZ L. LÁSZLÓ orientalista és író

Nagyon sokan jobban ismerik írói álnevén, hiszen Leslie L. Lawrence néven írt kalandos regényei rendkívül népszerűek, új könyveinek megjelenése igazi esemény. Kiváló regényei általában a rejtélyes Keleten, Tibetben, Kínában játszódnak - nem véletlenül, hiszen tudós orientalista.

Már gyerekként híres Kelet-kutató akart lenni, ezért az ELTE-n mongol szakára jelentkezett; ő volt akkor az egyetlen mongol-szakos hallgató az öt évfolyamon összesen. Hosszabb időt töltött Mongóliában, tanult az ulánbátori egyetemen, majd egy láma kolostorban tanulmányozta a mongol népi kultúrát, és a téma jeles tudósa lett belőle. Mintegy száz tudományos cikke és számos szakkönyve jelent meg, főmunkatársa a Magyar Tudományos Akadémia Kelet-kutató Intézetének, tanított az egyetemen, és a nyelvtudományok kandidátusa. De kedvenc tudománya az átlagemberek többségét teljesen hidegen hagyja, ezért elhatározta, hogy a tudományos ismereteket olvasmányos bűnügyi regényekbe csempészi bele. Első könyve, a Sindzse szeme 1982-ben jelent meg, és azonnal nagy sikert aratott. Csakúgy mint későbbi regényei, amelyek közül külön kiemelésre érdemes A vérfarkas éjszakája, a Siva utolsó tánca, a Suttogó árnyak öble, A fekete anya kígyója, A lófejű démon és a Miranda koporsója.

Műveiben remekül keveredik a valóság és a kitaláció, de ténybeli leírásai tudományosan teljesen hitelesek, talán ezért is annyira közkedveltek. Hűséges olvasói jól tudják, hogy évente két új könyvet ad ki, egyet tavasszal, egyet ősszel. Legújabb könyve pár napja jelent, ami

25% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben:  kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. június 15. 00:13 - hudobny

430 éve született NICOLAS POUSSIN

2024. június 15-én 425 éve született NICOLAS POUSSIN francia festő

Itáliában érett a történeti tájképfestészet egyik legnagyobb mesterévé, s amikor XIII. Lajos francia király hívására 1640-ben hazatért, már kora legtekintélyesebb festőinek egyike volt. Ki is nevezték a király első festőjévé, s elhalmozták megrendelésekkel. Irigyei azonban végül elüldözték hazájából, visszatért Itáliába, s végül ott is halt meg. A művészettörténet őt tekinti a heroikus tájképfestészet megteremtőjének, szépséges képei közül néhányat a budapesti Szépművészeti Múzeumba látogatók is megcsodálhatnak. (KalPress)

Szólj hozzá!
2024. június 14. 00:15 - hudobny

55 éves STEFFI GRAF

2024. június 14-én 55 éves STEFFI GRAF német teniszezőnő

A XX. század legjobb teniszezőnőjének választott német lány mindent megnyert, amit lehetett. 22 Grand Slam-torna győztese, többször diadalmaskodott Wimbledonban, az ő nyakába akasztották a szöuli olimpia aranyérmét, de győzött az amerikai, az ausztrál és a francia bajnokságon, sőt, a harmincadik születésnapját is még azzal ünnepelte, hogy ismét megnyerte a Roland Garrost.

Volt időszak, amikor annyira uralta a női mezőnyt, hogy válságba sodorta vele a sportágat. Amikor ugyanis egy elmebeteg merénylő késsel hátba szúrta egyetlen valódi vetélytársát, Szeles Mónikát - aki ezáltal hosszú időre kiesett a versengésből - Steffi egyedül maradt a csúcson, s emiatt lassan érdektelenségbe fulladtak a versenyek. A reklámozók, a szponzorok elmaradoztak, hisz a nemzetközi tornákon szinte előre oda lehetett adni az első díjat Steffinek, s ezzel odalett a játék varázsa, az izgalom. Néhányan nem is bírták elviselni folyamatos sikereit, és őt is megfenyegették. A világranglista akkori első helyezettjére a "Szeles barátai és Graf ellenzői" aláírással közzétett levélben azzal ijesztettek rá, hogy elteszik láb alól.

Szerencsére nem váltották be fenyegetésüket, így Steffi ma is jó egészségnek örvend. Ami annál is inkább örvendetes, mert két gyereke van. Akikből akár világklasszis teniszező is lehetett volna, hiszen az édesapjuk pedig a férfi teniszezők egyik leghíresebbje, Andre Agassi. De a szülők szinte eltiltották gyerekeiket a tenisztől, ki tudja, miért. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. június 14. 00:13 - hudobny

70 éves KEMÉNY DÉNES

2024. június 14-én 70 éves KEMÉNY DÉNES vízilabdázó és edző

Ő a mai magyar sport egyik legelismertebb sikerembere, ugyanakkor talán senki nem volt olyan nehéz helyzetben, mint ő. A magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya volt ugyanis, s a közvélemény mindig óriási elvárásokkal van a csapattal szemben.

De szegény az egészet magának köszönhette, mert amikor 1997-ben átvette a válogatott irányítását, az éppencsak megkapaszkodni látszott a világ élvonalában, ő pedig felvitte a legmagasabb csúcsra a fiúkat. Irányításával a "Kemény legények" nyertek világbajnoki és három olimpiai aranyérmet, s jellemző, hogy amikor aztán egyszer "csak" a második helyen végeztek a vébén, általános csalódás övezte a minden más sportágban világraszólóként ünnepelt eredményt.

 

A szurkolók különben először akkor csalódtak, amikor éppen őt nevezték ki szövetségi kapitánnyá, a korábban Olaszországban dolgozó egykori vízilabdázó ugyanis alig rendelkezett edzői tapasztalatokkal, úgyhogy először a közvéleménnyel kellett megküzdenie. Aztán ahogy jöttek a csodálatos eredmények, úgy nőtt a tekintélye, háromszor is megválasztották az év szövetségi kapitányának, s ünnepelt sikeredzőként állt fel végül a kispadról. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2024. június 13. 00:09 - hudobny

10 éve hunyt el GROSICS GYULA

2024. június 13-án 10 éve hunyt el GROSICS GYULA labdarúgó

Szülővárosában, a Dorog csapatában kezdte pályafutását, de a Bp. Honvéd színeiben érett világklasszissá. Nem túlzó a jelző, hiszen a legendás válogatott, az  "aranycsapat" kapusa volt, olyan sikerek részese, amelyekről évtizedek óta még csak nem is álmodunk.

Miközben a magyar válogatott 1986 óta nem jutott ki világbajnokságra, ő egyedül háromszor szerepelt a legrangosabb tornán, és 1954-ben ő védte a kaput a világbajnoki döntőn, amikor az egész nemzet csalódásként élte meg, hogy a csapat kikapott a németektől, és "csak" ezüstérmet szerzett. Az, hogy 1962-ben vébé negyeddöntőt játszott, az ő esetében említést sem érdemel, mint ahogyan azt is csak mellékesen említik meg az aranycsapatról, hogy 1952-ben aranyérmet nyertek a helsinki olimpián.

Eredményeinek nagyszerűségét külön növeli, hogy egyáltalán nem volt sima útja a sikerhez. 1949-ben például tiltott határátlépés kísérletén kapták, pedig még el sem indult társaival Pestről, már a Vámház körúton lekapcsolták, de így is meghurcolták. Aztán 1955-ben mindennemű sport tevékenységtől eltiltották, és másfél évig a focipálya környékére sem mehetett. Az 1956 novemberében a Nyugat-Európában turnézó Bp. Honvéd vendégjátékosaként egy időre Bécsben maradt, ám 1957 májusában "kalandvágyból" családjával együtt hazajött, de már a határon várták az "illetékesek", kész csoda, hogy megúszta.

A Fekete Párduc 86-szor ölthette magára a címeres mezt, és 1962-ben a Népstadionban búcsúzott el a válogatottól, majd edző lett. Több vidéki csapatnál dolgozott, de megfordult Kuvaitban is, ahol nem csak edzőként tevékenykedett, de ő volt a labdarúgás országos szakfelügyelője is. Éveken át volt a Volán elnöke, majd a politizálással is megpróbálkozott. A csodálatos labdarúgó a XX. század legjobb kapusainak rangsorában a 18. helyen végzett, megelőzve a svéd Ravellit és az olasz Zengát is. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 12. 00:11 - hudobny

55 éve hunyt el TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ

2024. június 12-én 55 éve hunyt el TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ író

Hegedűs Géza szerint Móricz és Krúdy mellett ő volt a XX. század legnagyobb prózaírója, a magyar nyelv egyik legköltőibb stilisztája. Mondataiért ugyan már akkoriban is szekundát adtak volna a tanárok az elemistáknak, nemigen törődött ugyanis a nyelvtani szabályokkal, még kevesebbet a helyes szórenddel, de írásai éppen ettől olyan elragadóak. Nem is lett volna való a sok szabály műveihez, hiszen halhatatlan hőséhez, Kakuk Marcihoz a bohém nemtörődömség illik. Mint ahogy ő maga is könnyedén vette az írást, nem is tartotta írónak magát, sokkal büszkébb volt hangszereire, mint könyveire, s gyakran emlegette, hogy kenyérkereseti forrásnak tekinti az írást.

Egész könyvtára nem tett ki hatvan kötetet, és nem tartott különösebb kapcsolatot írótársaival sem, hisz mit beszéljen ő "a hülyeségekkel tűzdelt, aranyba kötött kötetek" szerzőivel? Annál jobban érezte magát a Kakuk Marci-félékkel, gyakran járt kocsmába, szerette a bort, s ha felöntött a garatra, cimborái kérésére még kézen is állt - valamikor ugyanis tornász volt. De szükség is volt sportos alkatára, egyszer ugyanis gyenge pillanatában a Dunába ugrott, de a vízben rájött, hogy nem akar meghalni, és kiúszott. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyv - illetve a hangjáték - 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. június 12. 00:05 - hudobny

95 éve született ANNE FRANK

2024. június 12-én 95 éve született ANNE FRANK zsidó kislány

A nácik elől menekült el Németországból, és egy amszterdami házban rejtőzködve élt családjával, ott írta holland nyelven naplószerű feljegyzéseit, illetve fiktív leveleit. Megrázó naplója - amely ugyanakkor elbűvölő, a humort sem nélkülöző olvasmány - később könyv alakban is megjelent, számos nyelvre lefordították, természetesen magyarra is, sőt,  színdarab és film is készült belőle. Anne Frank nem érte meg a háború végét, rejtekhelyüket felfedezték, és koncentrációs táborban halt meg 16 évesen. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

 

Szólj hozzá!
2024. június 12. 00:04 - hudobny

505 éve született COSIMO DI MEDICI

2024. június 12-én 505 éve született COSIMO DI MEDICI toszkán nagyherceg

1537-ben került az egyik legjelentősebb itáliai városállam, Firenze élére, s még az akkoriban elfogadott szokások szerint is kemény kézzel kormányzott. Igaz viszont, hogy kíméletlenségét nem főként saját haszna, hanem népe boldogulása motiválta. Az uralma ellen felkelt Strozzi-családot jórészt kiirtotta, majd ezáltal biztosítva a belső békét külső ellenségei ellen fordult. Uralma alá hajtotta Sienát, s jórészt ő teremtette meg a firenzei hadiflottát. Intézkedései nyomán lendült fel Toscana mezőgazdasága, s jelentős érdemei voltak az öntözés és a talajjavítás fejlesztése terén, a csatornaépítésben és az ezüstbányászat korszerűsítésében.

Igazi Medicihez méltóan bőkezűen pártolta a művészeteket és a tudományokat, átépíttette a Pitti-palotát, s egyéb építkezései is szépítették Firenzét. Egyébként szerény ember volt, keveset evett, nem ivott, s bár az elvárásoknak megfelelően Palazzo Vecchio-beli lakosztályait gazdagon díszítette, ő maga szinte szerzetesien puritán szobákban élte le életét. Mindent egybevetve, jó emléket hagyott maga után. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 11. 00:09 - hudobny

45 éve hunyt el JOHN WAYNE

2024. június 11-én 45 éve hunyt el JOHN WAYNE Oscar-díjas amerikai színész és rendező

Fiatalon sportos fickó volt, nemcsak elsőrendű lovas, de például kiváló búvár is. Húszévesen kezdett filmezni, s kezdetben remek testi adottságaival érvényesült. A világhíres rendező, John Ford azonban a harmincas évek végén megújítani igyekezvén a westernfilm műfaját azon gondolkodott, mi lenne, ha a filmek keménykötésű hősei ezentúl némi gógyival is rendelkeznének?

Első ilyen stílusban készült filmje a Hatosfogat volt, amelynek forgatókönyvét megmutatta Johnnynak is, tanácsát kérve, ki lenne az alkalmas főszereplő? Wayne persze borzasztóan szerette volna megkapni a főszerepet, de úgy okoskodott; ha maga ajánlkozik fel, Ford azt gondolhatja majd, hogy egy beképzelt hólyag, ezért nagy ravaszul egy olyan színészt - Lloyd Nolant - ajánlott, akiről tudta; minden adottsága megvan a feladathoz, de sejtette, hogy valójában mégsem felelne meg. John Ford persze átlátott a szitán, s mivel pont olyan szereplőt keresett, akinek van annyi sütnivalója, hogy így taktikázzon, John Wayne-t választotta. Aki aztán több mint száz filmben bizonyította, hogy ő annak az amerikai hősnek az igazi megtestesítője, aki kissé faragatlan ugyan, de helyén van az esze, s mindig az igaz ügyért harcol.

Filmjeivel azonban manapság sok baj van, hősünk ugyanis állandóan bagózik és iszik bennük, s ezt így tette Wayne a magánéletben is, italozása miatt több balhénak is főszereplője volt, de a filmstúdió mindig kimentette a törvény karmai közül. Az sem véletlen, hogy pár éve digitális technikával "életre keltették", hogy a képernyőn egy menő sörfajtát reklámozzon. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 11. 00:06 - hudobny

75 éves VÁNCSA ISTVÁN

2024. június 11-én 75 éves VÁNCSA ISTVÁN újságíró, publicista

A hetvenes évek közepén alapozta meg hírnevét a sajtóban, amikor az Élet és Irodalom tévékritikusaként akkoriban szokatlan stílusban elemezte az egyetlen tévécsatorna szegényes műsorkínálatát. Az akkori helyzetnek megfelelően írásai gyakran többrétegűek, áthallásosak voltak, így hetente olvasók tömegei várták cikkeinek megjelenését.

1979-ben óriási feltűnést keltett az ÉS karácsonyi ünnepi számában megjelent Dűljön össze ez a vendégfogadó című írásával, amely élesen bírálta hazánk szocialista viszonyait. De nem esett bántódása, így a lap szerkesztője, majd főszerkesztő-helyettese lett, illetve állandó publicistája a Hócipőnek, amiben aztán különösen jól érvényesül jellegzetesen fanyar humorú stílusa. A kortárs irodalom iránt kevésbé érdeklődők is jól ismerhetik, évekig rendszeres résztvevője volt ugyanis a Heti hetes című tévéműsornak. Legjobb cikkei könyv alakban is megjelentek, de vannak önálló kötetei is, s mivel nagyon szeret főzni, remek szakácskönyvei is népszerűek.

Amik rá jellemző módon kicsit rendhagyóak, mert például az összetevők mennyisége alig szerepel bennük, az ugyanis szerinte hangulat kérdése. És persze a receptek mellett filozófia és kultúrhistóriai adalékok is szerepelnek a könyvekben, úgyhogy a szellemnek is laktatóak. Természetesen ő maga is szeret enni - bánatára felesége, Molnár Erzsébet újságíró majdnem vegetáriánus, ő viszont szereti a húst -, nem veti meg a jó szivarokat, és nagyon kedveli a finom borokat. Már csak gyógyászati célokból is, meggyőződése szerint a bor "valamennyi ismert betegség ellenszere", kinőnek tőle a fogak, és még a lúdtalpat is elmulasztja.

Érdekli a buddhizmus, az okkult tudományok, az informatika, sőt, a hazai számítástechnika történetébe be is írta a nevét: ő találta ki ugyanis a magyar ékezetes tesztszöveget: "öt szép szűzlány őrült írót nyúz". (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. június 11. 00:05 - hudobny

165 éve hunyt el KLEMENS METTERNICH

2024. június 11-én 165 éve hunyt el KLEMENS METTERNICH osztrák diplomata

Fiatalon lett diplomata, és bámulatos szellemi képességei révén hamar Európa egyik legtekintélyesebb politikacsinálója lett. Az Európa rendjét helyreállító 1814-15. évi bécsi kongresszuson már ő volt az elnök, és az összes határozat magán viselte a keze nyomát. Ő volt lelke a Szent Szövetségnek, és bízvást állítható, hogy a kontinens koronás fői egymást túlszárnyalva igyekeztek bizalmába férkőzni. Elhalmozták kitüntetésekkel, herceggé tette a nápolyi és a spanyol király is. Ő azonban megmaradt az osztrák érdekek szolgálatában, 1821-től államkancellárként, 1826-tól pedig a minisztertanács elnökeként szinte korlátlan hatalommal ő intézte a birodalom ügyeit.

Elbűvölő modorú diplomata, lebilincselő társalgó volt, akiről dicshimnuszokat zengett egész Európa. Mi, magyarok már korántsem kedveltük, hisz Metternich a birodalom fennmaradása érdekében nyíltan a magyar alkotmány felszámolására tört. A reformkori magyar köztudat az egész osztrák rendszert Metternich nevéhez kötötte, ezért közutálatnak örvendett Magyarországon. Pedig sokan bíztak benne, például Széchenyi, aki elhitte Metternich bizonyos reformelképzeléseinek valódiságát. A "legnagyobb magyart" is sikerült megtévesztenie, és ez jól jelzi Metternich ravaszságát. Irtózott még a forradalom gondolatától is, és ezzel a veszéllyel fenyegette mindig Ferenc császárt, aki elhitte neki, hogy csak ő képes a forradalomnak elejét venni.

De a forradalmak csak kitörtek, és Metternichnek menekülnie kellett a dühös bécsi nép elől. Mint a sakkbábukat, úgy mozgatta a népeket, de Kossuth szerint az sem volt már megoldás, hogy felállították a sakkasztaltól, "mert addigra a bábuk és a tábla is végzetesen megsérült". (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 10. 00:12 - hudobny

20 éve hunyt el RAY CHARLES

2024. június 10-én 20 éve hunyt el RAY CHARLES amerikai zongorista, énekes

Ha egy amerikait megkérdeznek, kik a XX. század legnagyobb zenészei, aligha hagyja ki a felsorolásból Ray Charles nevét. Ez nem is csoda, hiszen kevés olyan zenész volt, aki ilyen otthonosan mozgott a dzsesszben, a soulban, a gospelben, a bluesban, a popzenében egyaránt, de ha úgy hozta a sors, akár a countryhoz is hozzá tudott szólni.

Albanyban született, és kisgyermekként súlyos betegség következtében elveszítette a szeme világát. A negyvenes évek végétől kezdte a lemezfelvételeket, első trióját tizenhét évesen alakította. Első dala 1949-ben került a rhythm and blues listára, és mindjárt a második helyig kapaszkodott. Az ötvenes évek közepétől jöttek legismertebb dalai, az I Got A Woman, a What'd I Say, a Hallelujah I Love Her So. Az ötvenes és hatvanas évek fordulóján jelent meg a Hit The Road Jack és az Unchain My Heart, de persze minden lépését lehetetlen felsorolni - még annyit, hogy a pop és a country világából vett I Can't Stop Loving You és a Your Cheating Heart az ő sírós hangján is sláger lett. A blues és a dzsessz szigorúbb hívei ugyan számon kérték rajta ezt a "kapkodást", de a nagyközönség, így mindenestől szerette - és szereti ma is. Vagy nyolcvan kislemeze került a fekete zene listáira, a poplemezekére is nagyjából ugyanennyi. Ray különben magányos farkas volt, leginkább saját együttesével lépett fel, de nem mondott nemet, amikor a Fats Dominóval és Jerry Lee Lewis-szal rendezett zongora-mérkőzésre hívták.

Minden jó balhéban benne volt, és remek humora miatt is szerették. Amikor 1962-ben egyik dala listát vezetett, a nyolc évvel fiatalabb Connie Francis szorongatta. A vak zenész így figyelmeztette: "Nagyobb tiszteletet a kornak fiam, vigyázz, a fél szememet mindig rajtad tartom." Játszott jó néhány filmben, többet a magyar televízió is bemutatott. Természetesen Grammy-életműdíjas és a rock egyik első halhatatlanja. Ő maga persze nem volt halhatatlan, 2004-ben hunyt el. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. június 09. 00:13 - hudobny

60 éves GLORIA REUBEN

2024. június 9-én 60 éves GLORIA REUBEN kanadai színésznő

Akik nézték a Vészhelyzet című filmsorozatot, sejtik, hogy nem őslakos indiánok leszármazottja, a csokibőrű színésznő ereiben jamaikai vér is csörgedezik. Talán a karibi szigetről származó őseitől örökölte muzikalitását is, de családi példa is áll előtte, édesanyja ugyanis gospel énekesnő. Gloria is zenésznek készült, már kislányként zongorázni tanult, aztán balettozni járt, dzsessz-kurzust hallgatott, és a Kanadai Királyi Zeneakadémián szerzett oklevelet.

Mégsem zenei tehetségének köszönheti karrierjét, hanem vonzó külsejének, fiatalon ugyanis modellként dolgozott, s így figyeltek fel rá a filmesek. A kilencvenes évektől forgat, és 1995-ben ismerte meg a világ, amikor a Vészhelyzet című sorozatban rábízták Jeanie Boulet megformálását. Nem volt könnyű szerep, hiszen - amint emlékszünk - egy HIV-pozitív ápolónőt játszott, aki nagy lelkierővel küzd félelmetes, gyógyíthatatlan betegségével. A szörnyű kórt a férjétől kapta el, s végül a hatodik évad végén úgy írták ki a sorozatból, hogy ismét férjhez ment, örökbefogadott egy AIDS-es kisbabát, és otthon maradt vele - a filmesek ugyanis az egészségügyi kormányzat kérésére nem "halasztották meg", így is reményt adva a valóban AIDS-fertőzött embereknek. Egy időre maga Gloria is visszavonult a filmezéstől, háttérénekesként és táncosnőként lépett fel Tina Turner koncertjein.

De azóta visszatért, eljutott a magyar képernyőkre Eltűntnek nyilvánítva című sorozata is. És természetesen neki semmi baja, de férje neki is van. Viszont nincs gyereke, és nem is fogadott örökbe. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 09. 00:04 - hudobny

50 éve hunyt el MIGUEL ANGEL ASTURIAS

2024. június 9-én 50 éve hunyt el MIGUEL ANGEL ASTURIAS Nobel-díjas guatemalai író és költő

Világhírnévre az 1946-ban megjelent Elnök úr című regényével tett szert. A Nobel-díjat 1967-ben kapta "a nemzeti sajátosságokban és az indián  hagyományokban gyökerező színpompás  műveiért". Legjelentősebb művei hazánkban is megjelentek, sőt járt is nálunk, élményeiről a chilei Pablo Nerudával írt Megkóstoltuk Magyarországot című könyvében számolt be. (KalPress)

Megrendelés esetén a képeken szereplő könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 08. 00:03 - hudobny

230 éve hunyt el GOTTFRIED AUGUST BÜRGER

2024. június 8-án 230 éve hunyt el GOTTFRIED AUGUST BÜRGER német költő

Kiváló lírikus volt, nagyszerű verseinek megzenésítése terén olyan komponisták jeleskedtek, mint Beethoven és Schubert. Legismertebb műve azonban a Münchhausen csodálatos utazásai című kalandregénye.

Megrendelés esetén a képeken szereplő könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 07. 00:12 - hudobny

130 éve született CSINSZKA

2024. június 7-én 130 éve született a Kolozs vármegyei Csucsán CSINSZKA, Ady Endre felesége

Boncza Berta volt a neve, s gazdag család sarjaként a csucsai kastélyban nőtt fel, majd egy előkelő svájci nevelőintézetben tanult. Egyik nap aztán kezébe került a szigorú internátusban tiltott olvasmánynak számító Nyugat egyik száma, amelyben megpillantotta Ady fényképét. "Ott láttam meg először gyönyörű, fiatal fejét, amint öklére támaszkodva belebúsul a világba" - emlékezett később, s azonnal bele is szeretett a jócskán apja korabeli költőbe. Rajongó levelekkel kezdte bombázni, s mikor Ady válaszolt neki, eltökélte, feleségül megy hozzá.

Családja persze ellenezte az őrült tervet, hiszen még csak nem is találkoztak személyesen, az elkényeztetett Bertuka azonban hajthatatlan volt. Sikerült rávennie Adyt, hogy látogassa meg a csucsai kastélyban, de jellemző Adyra, hogy a várva várt első találkozásra is másnaposan érkezett, ám ez sem ábrándította ki a lányt. Egyévi huzavona után végül 1915-ben házasodtak össze a budapesti Szilágyi Dezső téri református templomban, s az akkor már súlyos beteg Ady valódi társra talált Csinszkában, aki lelkiismeretesen ápolta szerelmét. Csinszka leveleiből kiderül, hogy házasélete közel sem volt tökéletes, az alkohol ugyanis súlyos kárt tett Ady férfiasságában, a fiatalasszony ezért sokáig szűz maradt. Ám talán Csinszka volt a legnagyobb befolyással rá, amint írták: "Ady reszketős kézzel újra és újra a pohárért nyúlt, Csinszka megfogta Ady akadozó kezét."

De a kéz az önpusztító életmód miatt hamar lehanyatlott, Ady halála után Csinszka Márffy Ödön festőművész felesége lett. Csinszka egyébként maga is verselgetett, összegyűjtött költeményei 1931-ben jelentek meg. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press három könyvet ajánl. A könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. június 06. 00:10 - hudobny

425 éve született DIEGO VELÁZQUEZ

2024. június 6-án 425 éve született DIEGO VELÁZQUEZ spanyol festő

Hamar megmutatkozott művészi tehetsége, mestere, bizonyos Francesco Pacheco nemcsak mesterlevéllel bocsátotta útjára, miszerint alkalmas arra, hogy "egyéni leleményessége szerint olajképeket alkosson", de neki adta leány kezét is. Velázquez akkor még Sevillában élt, és sorra festette egyre szebb képeit.

Korának leghíresebb festője lehetett volna, ha el nem megy Madridba, ahol IV. Fülöp királyt teljesen lenyűgözte művészetével. Sajnos - tegyük hozzá, a király ugyanis nemcsak megrendelésekkel halmozta el, de teljesen ki is sajátította magának, szeretett udvari festőjének remekműveit szépen felakasztgatta palotáinak falára, így a királyi család tagjain kívül nem csodálhatta meg azokat senki emberfia. Egyik fő művét, a Breda várának átadása című remek képét is a Buen Retiro-kastély egyik termébe készítette, így az is rejtve maradt, még a műtörténészek is meglepődtek, amikor a XIX. században lassan előkerültek csodás festményei. Így azután hiába volt a spanyol festészet egyik legzseniálisabb alkotója, honfitársai mit sem tudtak erről. Némi vígaszt jelentett számára, hogy a királytól kivételes megbecsülésben részesült, egyre magasabb méltóságokat kapott, 1658-ban még lovaggá is ütötték.

Velázquez pedig ha már közismert festő nem lehetett, alaposan kihasználta a király kegyét, élvezte a megbecsülést és a vagyont. És nem utolsósorban a művészi szabadságot. A meglehetősen csúnya X. Ince pápáról például olyan realista portrét merészelt festeni, hogy még a konklávéban is szót emeltek ellene a bíborosok. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Passuth László Velázquez életéről szóló, A harmadik udvarmester című életrajzi regényét kínálja antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. június 06. 00:08 - hudobny

225 éve született ALEKSZANDR PUSKIN

2024. június 6-án 225 éve született ALEKSZANDR PUSKIN orosz költő

Gazdag földesúri családból származott, és igazi különlegességként dédapja egy valódi afrikai fekete volt, aki Nagy Péter cár főtisztjeként szolgált, nagy hírnevet szerzett, ma is szobor őrzi az emlékét. Puskin büszke is volt etióp ősére, Nagy Péter szerecsenje című írásában meg is emlékezett róla.

Ritkaságszámba ment az is, hogy már gyerekkorában megtanult oroszul, az előkelőknél ugyanis akkoriban a francia volt divatban, Tolsztoj is csak felnőtt fejjel sajátította az orosz nyelvet. Puskin viszont már tizenötévesen olyan verseket faragott, amelyek válogatott költeményei közé is bekerültek, később pedig olyan világsikerű műveket írt mint az Anyegin, a Borisz Godunov és a Pikk dáma. A rendszer azonban nemigen méltányolta művészetét, forradalmi költészete miatt rendre száműzetésbe küldték, de népszerűsége miatt nem merték bántani.

Végzetét a nők okozták, pontosabban fogalmazva szépséges, de csapodár felesége. Az asszony ugyanis oly nyíltan flörtölt egyik lovagjával, hogy Puskin kénytelen volt kihívni párbajra. Mielőtt a tett színhelyére ment, megkérdezte feleségét, megsiratja-e majd. "Azt siratom meg, akit megölnek" - válaszolta a céda menyecske, akinek végül férjét kellett elsiratnia - ha megtette persze -, a pisztolypárbajban ugyanis Alekszandr Szergejevics kapott halálos sebet. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press a Puskin halála  című, általában sosem kapható könyvet kínálja egyetlen - sajnos korábban megázott, tehát viseltes - antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Az Anyegint új kiadásban most sem lehet kapni nagykereskedelmi forgalomban, antikvár példány azonban rendelkezésre. Mint ahogyan van egy példány a Két magyar Anyegin című könyvből is. Árajánlatot ezek esetében is itt lehet kérni: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 06. 00:02 - hudobny

65 éves AMANDA PAYS

2024. június 6-án 65 éves AMANDA PAYS angol színésznő

A napfényes Ausztráliában nevelkedett, mégis a ködös Albiont tekinti igazi hazájának, pedig Los Angelesben is van háza, ott lakik ugyanis férje, az L.A. Law című tévésorozatból is ismert színész, Corbin Bernsen.

Visszatérve Amandára, mint annyi kolléganője, ő is fotómodellként kezdte pályafutását, s ez annyira tetszett neki, hogy egy ideig még akkor is folytatta, amikor már színésznőként is sztárnak számított, sokáig futott például a magyar képernyőkön is egy szappan-reklámja. Színésznőként is korán letette névjegyét a szakmában, de első elismerését jó csak 1984-ben aratta, amikor az Oxford Blues című filmben már nemcsak szépségét, de karakterformáló képességét is dícsérte a kritika. Jól fogadták a nálunk Saigon címmel ismert Off Limits című filmben nyújtott alakítását is, amelyben Willem Dafoe partnere volt. Népszerűségét azonban a The Flash című filmsorozatnak köszönheti - egy tudós nőt alakított benne -, pedig mozifilmjeivel sem kell szégyenkeznie, hiszen jólsikerült mozija a Leviathan, az Exposure, a Kaland az Orient-expresszen, a Halj meg pénzért! - amelyben a férjével játszott együtt -, az Utazás a félelembe, valamint A villám, illetve a folytatása.

Egyszóval igazi világsztár lehetne, ha magánéleti botrányairól cikkezhetnének a lapok. Ő azonban gondos feleség és példás családanya, négy fia van. Akikkel Angliában él - ott látta/látja ugyanis biztosítottnak a fiúk megfelelő színvonalú iskoláztatását -, míg férje Amerikában lakik; ez a boldog házasság titka. Egyszóval unalmas átlagéletet él, legnagyobb kalandját akkor élte át, amikor rajta volt egy repülőgépen, ami kényszerleszállást hajtott végre. De a haja szála sem görbült. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2024. június 05. 00:10 - hudobny

75 éves KEN FOLLETT

2024. június 5-én 75 éves KEN FOLLETT walesi író

Walesben született, és sokáig különösebb visszhang nélkül, szabadidejében írta könyveit, mígnem 1977-ben kirukkolt a Tű a szénakazalban című regényével, amely világsikert aratott. A könyvet sokmillió példányban adták ki szerte a világon - sikeres film is készült belőle -, s azóta minden könyvét izgalommal várják az olvasók, napok alatt elfogy. Így történt ez például a Kulcs a Manderley-házhoz, a Kaland Afganisztánban, a Teherán, a Vadmacskák és A katedrális című regénye megjelenésekor is, és ez volt a helyzet, amikor A katedrális folytatását, Az idők végezetéig című új regényét, illetve A megfagyott világ című könyvét, az Évszázad-trilógia 2. kötetét kapkodták el pár nap alatt a magyar vásárlók is, pedig alaposan megkérték az árát.

De megéri, mert legalább két évig a korábbiakkal kell beérnünk, Follett ugyanis minimum ennyi időt szán egy-egy új könyve megírására. Az első évben anyagot gyűjt, a másikban pedig megírja a történetet. Még a módszerét is tudjuk: reggel hétkor ül le az íróasztalához, és délután négyig ír. Este viszont nem hajlandó dolgozni, szeret jókat vacsorázni, megiszik egy kis bort vagy pezsgőt, gyakran megy színházba - a kedvence Shakespeare -, otthon pedig sokat olvas és klasszikus zenét hallgat. Ő maga is muzsikál, basszusgitározik egy amatőr rockzenekarban, még fel is lép velük. Második feleségével él londoni lakásában vagy hatalmas régi vidéki házában, ahol gyakran adnak partikat, imádja ugyanis a nagy társaságot.

Kivételesen jó viszonyban van első feleségével - két gyermeke anyjával - is, gyakran még nyaralni is együtt mennek. Nehéz ilyen harmonikus kapcsolatot találni - mint tűt a szénakazalban. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. június 05. 00:06 - hudobny

105 éve született RICHARD SCARRY

2024. június 5-én 105 éve született RICHARD SCARRY amerikai író és illusztrátor

A gyermekek számára dolgozott, s könyveit gyakran saját maga illusztrálta. Leghíresebb művei a Tesz-vesz könyvek, amelyeket számos nyelvre lefordítottak, köztük természetesen magyarra is, s közülük talán a klasszikus Tesz-vesz város a legolvasottabb. Műveit manapság is nagy példányszámban adják ki szerte a világon, Magyarországon is.

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. június 04. 00:05 - hudobny

20 éve hunyt el NINO MANFREDI

2024. június 4-én 20 éve hunyt el NINO MANFREDI olasz színész és rendező

Már több mint egy évtizede filmezett, amikor 1961-ben Az utolsó ítélet című komédiájával berobbant a nemzetközi filméletbe, s attól fogva a neve a stáblistában garancia volt a sikerre. Olyan népszerű filmekben játszott mint a Cicababák, a Hűtlenség olasz módra, a San Gennaro kincse, a Csoda olasz módra, az Alberto expressz és a Spagetti-ház. Nemcsak filmjei jutottak el hozzánk, ő maga is szerepelt magyar filmben, a Julianus barát című film közreműködője volt. Rendezett is, sőt, szerzőként is ismert; ő a Radnóti Színházban bemutatott Könnyű erkölcsök című komédia és a Vidám Színpadon színre vitt a Szavak, szerelmes szavak című zenés vígjáték szerzője. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. június 03. 00:07 - hudobny

125 éve hunyt el IFJABB JOHANN STRAUSS

2024. június 3-án 125 éve hunyt el IFJABB JOHANN STRAUSS osztrák zeneszerző, a "keringőkirály"

Híres zenészcsalád sarja volt, tagjai teljesen uralták a korabeli Bécs zenei életét. A népes família minden tagja zenélt; komponált, vezényelt, hegedült, tele volt velük a császárváros.

Pedig mai ünnepeltünk szintén nagyhírű muzsikus  apja mindent elkövetett, hogy fiait távol tartsa a muzsikától, nem hogy nem képezte őket, de tudomást sem vett róluk. A kis muzsikuspalánta is az asztal alá bújva, titokban hallgatta apja zenekarának játékát, s az öreg akkor hallott először arról, hogy a fia koncertet ad, amikor gratuláltak neki az utcán. Hősünk azonban olyan tehetség volt, hogy semmi nem akadályozhatta meg sikereit, ő lett minden idők leghíresebb keringőszerzője, ő teremtette meg a táncoperettet, a Denevér vagy A cigánybáró című színpadi művei pedig ma is szívesen játszott darabok világszerte. De emlékét még a konyhaművészet is megőrizte, bár a nevét viselő omlett magyar embernek talán nem annyira kedvence, lévén a tojás alá nem kolbászt vagy szalonnát, hanem narancsot karikáznak.

Strauss bohém zenét komponált, s ő maga is bohém ember volt. Botrányosak voltak például házasságai. Elsőnek egy hétgyerekes nőt vett feleségül, aki házasságkötése előtt szétosztotta gyerekeit a vér szerinti apák között, s úgy ment hozzá feleségül. Második felesége egy 18 éves énekesnő volt, 25 évvel fiatalabb nála. Harmadik feleségének ugyan kicsit idősebb asszonyt választott, hiszen Adele már 21 éves volt, igaz, zenészünk viszont 58. Nem véletlenül áradozott Brahms a náluk töltött estékről: "óh, azok a keringők. És az a pezsgő! És az az asszony!" (Kalendárium Press)

ifjabb-johann-strauss-2_jpg58.jpgifjabb-johann-strauss-3.jpgAz évfordulóra a Kalendárium Press Az ifjabb Johann Strauss című életrajzi könyvet és a Mesél a bécsi erdő című híres életrajzi regényt ajánlja antikvár példányban, utóbbit több kiadásban is. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása