Válogatott napi évfordulók

2024. május 31. 00:04 - hudobny

215 éve hunyt el JOSEPH HAYDN

2024. május 31-én 215 éve hunyt el JOSEPH HAYDN osztrák zeneszerző

Korának legtekintélyesebb zeneművésze volt, s egészséges büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy tehetségének kibontakozását nagyban segítette az Esterházy hercegek értő pártfogása, akiknek pompás kastélyában élt és alkotott évtizedeken át.

Jellemző megbecsültségére, hogy idős korában Teremtés-oratóriumának egyik előadása után Beethoven térdre esett előtte, és kezeit csókolgatva köszönte meg neki a csodás élményt. Zenéje különben még életet is mentett, egyik londoni hangversenye után a lelkes közönség helyét elhagyva a dobogó körül tolongott, hogy minél közelebb kerüljön a mesterhez, így amikor lezuhant a sokmázsás nézőtéri csillár, az üres széksorokra esett, s nem lett baja senkinek. Az iránta megnyilvánult rajongás egészen morbid dolgokat is eredményezett, halála után például titokban levágták a fejét, hogy azt megvizsgálva kikutassák zenei tehetségének titkait, s koponyáját csak húsz évvel később sikerült egy helyre temetni csontvázával.

Egyetlen embert hagyott teljesen hidegen csodálatos muzsikája - a feleségét. A csúnya és botfülű Mária Anna asszony ritka rossz természetű teremtés volt, házsártosságával állandóan üldözte szegény férjét, s gonoszsága nem kímélte műveit sem. Bosszantásképpen Haydn partitúráin evett, s megesett, hogy frissen komponált zeneművének kottalapjait használta hajcsavarónak. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 30. 00:08 - hudobny

115 éve született BENNY GOODMAN

2024. május 30-án 115 éve született BENNY GOODMAN amerikai klarinétos

A "szving királya" 1909-ben született Chicagóban, s amikor 12 évesen először lépett fel közönség előtt, a hallgatóság egyik ámulatból a másikba esett; a kis Benny ugyanis egyaránt otthonos volt a klasszikus zenében és a kor népszerű szerzőinek muzsikájában. Tehetségére jellemző, hogy 14 évesen felvették az Amerikai Zeneművészek Szövetségébe, sőt - talán még nagyobb szó - ekkortájt már együtt játszott Bix Beiderbecke-kel.

A húszas-harmincas évek fordulóján még mások együtteseiben zenélt, 1934-ben azonban létrehozta saját tánczenekarát, amellyel beírta nevét a dzsessz aranykönyvébe; 1935. április 21-én ugyanis hatalmas sikerű koncertet adtak a Los Angeles-i Palomar Ballroomban, és a dátumot azért is érdemes pontosan feljegyezni, mert szakírók ezt tartják a "szving-korszak" születésnapjának.

A sikeres nagyzenekar mellett Goodman kisebb formációkban is muzsikált, s míg a big band kommerszebb zenét játszott, a combók vérbeli dzsesszt, s Goodman ezekben tudta igazán megmutatni képességeit. A spirituálétól a szvingig című 1938-39-es koncersorozat felvételein hallható szextettjében olyan nagyágyúk játszottak, mint a vibrafonos Lionel Hampton, a pianista Fletcher Henderson, no meg az akkor húszéves - és három év múlva már halott tehetséges gitáros - Charlie Christian, az elektromos gitár úttörője.

Benny Goodmannek a komolyzene nagyjaival is voltak közös munkái. Ő kérte fel Bartók Bélát a Kontrasztok című trió-darab megírására, amelyet azután a hegedűs Szigeti Józseffel játszottak lemezre. Aaron Copland klarinét-koncertója és Paul Hindemith egy hasonló darabja is Goodman felkérésére született.

A klarinét virtuóza, a szving királya élete végéig fáradhatatlanul koncertezett, járta a világot. 1986. júniusában ragadta el a halál. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 30. 00:04 - hudobny

430 éve hunyt el BALASSI BÁLINT

2024. május 30-án 430 éve hunyt el BALASSI BÁLINT költő

A reneszánsz egyik legkiválóbb költőjeként tiszteljük emlékét, s igaz magyarként is kivívta nagyrabecsülésünket, részt vett a török elleni harcokban is. Istenes versei és vitézi énekei óriási népszerűségnek örvendtek, az irodalomtörténet pedig a híres Balassi-strófa megalkotójaként tiszteli.

Pedig más tekintetben is úttörőnek számít a magyar irodalomban, bár ezt sokáig nem volt illendő még csak említeni sem. Ő ugyanis az első magyar költő, aki nemcsak büszke volt férfiasságára, de ennek verseiben hangot is adott. Költeményeiben még csak-csak engedményt tett az illendőségnek - bár virágénekeit csak halála után fél évszázaddal adták ki, s akkor is Balassi Bálint fajtalan énekei címmel -, magánleveleiben azonban nem nagyon fogta vissza magát. Amikor például fiatalkori nagy szerelme, a Júlia-dalokat ihlető Losonczi Anna özvegyen maradt, ismét az asszony meghódítására indult, s oly szókimondóan írta meg barátjának, mely testrészének nem tud majd ellenállni a menyecske, hogy képtelenség idézni.

Egyéb - nagyszámú - nőügyeit sem nagyon emlegeti az utókor, hiszen üdvösebb példaként állítani, miként vitézkedett Esztergom ostrománál, mint bevallani, hogy kishíján megerőszakolt egy özvegyasszonyt a búzaföldön. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. május 29. 00:03 - hudobny

45 éve hunyt el MARY PICKFORD

2024. május 29-én 45 éve hunyt el MARY PICKFORD Oscar-díjas amerikai színésznő

Ötévesen már színpadon játszott, filmes karrierjét is hamar kiharcolta, s rögvest óriási népszerűséget szerzett. De a babaarcú sztár nem ájult el a korán jött sikertől, a mai profikat megszégyenítő határozottsággal harcolt jogaiért, legfőképpen a gázsiemelésért, heti száz dolláros bérét pár év alatt tízezerre tornázta fel, a dühös producerek tiltakoztak is ellene, hogy az akkortájt újdonságnak számító premier plán készüljön az arcáról, mondván; ennyi pénzért joguk van tetőtől talpig látni.

Tizenévesen lett sztár, s gyermeki alkata, ártatlan szemei miatt beskatulyázták a romlatlan kislány szerepkörébe. Emlékszünk, hogy még pár éve is gyűjtöttünk szegény Isaura felszabadításra, el lehet képzelni, hogy a film hőskorában a nézők  mennyire azonosították a színésznőket szerepeikkel, szegény Mary is sokat szenvedett tőle. Túl a harmincon is törékeny lányokat formált meg a vásznon, s ilyennek kellett látszania a nyilvánosság előtt is, matrózblúzban járt, még ceruzát sem vehetett a kezébe, nehogy cigarettának nézzék, férfiakkal pedig egyáltalán nem mutatkozhatott. Amikor azonban beleszeretett a temperamentumos Douglas Fairbanksbe, nem bírta tovább a színlelést, levágatta göndör fürtöcskéit - amelyeket ma múzeumban mutogatnak -, és igazi nőként lépett színre. Meg is bukott.

Erre visszavonult, és a bájos kislány, akiről azt hitték, háromig sem tud számolni, kemény üzletasszony lett, 50 milliós vagyont gyűjtött, Chaplin társaságában ő alapította a United Artists filmgyárat, amelynek volt az alelnöke is. (Kalendárium Press)

A képeken látható idegen nyelvű könyveket megrendelés esetén megpróbáljuk beszerezni. Árajánlatunkat az alábbi címen kérhetik: kalendarium@kalendariumpress.hu

[gallery columns="4" size="full" ids="21154,21157,21156,21155"]

Szólj hozzá!
2024. május 28. 00:06 - hudobny

70 éve született JOAO CARLOS DE OLIVEIRA

2024. május 28-án 70 éve született JOAO CARLOS DE OLIVEIRA brazil hármasugró

Hazája egyik legkiválóbb sportolójának tragikus sors jutott osztályrészül. Az egykori világcsúcstartó a moszkvai olimpia évében jutott pályafutása csúcsára, de az olimpiai aranyérmet nem sikerült megszereznie. Számos szakember véleménye szerint versenybírói manipuláció fosztotta meg a legfényesebb éremtől, a hazai pálya előnyeit élvező szovjet versenyzők mögött "csak" harmadik lett. A valódi tragédia azonban 1982-ben érte, amikor autóbalesetet szenvedett, aminek következtében egyik lábát amputálni kellett. De nem adta fel a küzdelmet az értelmes életért, sőt, a sportot sem hagyta abba, mozgássérült-versenyeken indult. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 27. 00:04 - hudobny

460 éve hunyt el KÁLVIN JÁNOS

2024. május 27-én 460 éve hunyt el KÁLVIN JÁNOS francia származású svájci vallásreformátor

Meghatározó szerepet játszott abban, hogy a világ ma úgy néz ki, ahogy. A lutheri reformáció hatására ugyanis önálló vallási rendszert alakított ki,  a  kálvinizmust, s ezzel óriási hatást gyakorolt Európára, a hugenotta egyház 1559. évi első zsinatán az ő hit- és egyházigazgatási elveit  fogadták  el, majd Anglia, Skócia, Hollandia, Észak-Amerika, Csehország, Morvaország, Lengyelország és Magyarország református egyházai a kálvini elvek szerint  alakultak. Hitvitázó pamfletjeivel Európa-szerte elterjedt irodalmi műfajt teremtett, s nagy hatással volt a francia nyelv fejlődésére is.

Magánéletéből nem nagyon lehet szívderítő anekdotákat idézni, Kálvin ugyanis ritka komor ember volt, humortalanságát minden életrajzírója első helyen emeli ki emberi tulajdonságai között. Sótlanságához hozzájárulhatott, hogy állandóan fájt a hasa - talán mert napjában csak egyszer evett -, de ezer más baj is kínozta, például asztma, epekő és aranyér. De amilyen sok baja akadt szegénynek a fizikai állapotával, olyan ragyogó elme volt, klasszikus műveltsége elkápráztatott mindenkit, mint ahogy páratlan memóriája is, az egyházatyákat és a Bibliát pontos forrásmegjelöléssel, hiba nélkül idézte fejből. S mint ahogy egyik tanítványa írta: "szemei egész haláláig átható fénnyel ragyogtak". (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 26. 00:23 - hudobny

60 éves LENNY KRAVITZ

2024. május 26-án 60 éves LENNY KRAVITZ amerikai énekes

A sokak által lebecsült gitárost és énekest, s persze dalszerzőt sokáig egyszerűen csak Jimi Hendrix kései majmolójaként, húrtépőként tartották számon, s leginkább csak legyintettek produkciójára. Ma már ezt aligha tehetnék büntetlenül, hiszen a meglett korba érő Lenny zsinórban egymás után háromszor vitte haza a férfi rockénekesek kategóriájában a Grammy-díjat - összesen egyébként négyet.

New York szülötte ez a feketebőrű legény, de bahamai és cherokee indián vér is csörgedezik ereiben. Már tízéves korában kitűnően gitározott, zenét komponált. Zsenge korában a California Boys Choir nevű gospel-együttessel koncertezett, és Zubin Mehtával, a világhírű indiai karmesterrel is készített felvételt. A rock főiskolás korára fertőzte meg, és rockzenészként született újra, ahogy ő maga is meséli. A nagy cél érdekében megtanult dobolni és zongorázni, de mindenekelőtt Jimi Hendrix érdekelte, igyekezett külsőleg is hasonlítani rá. Tetszett neki Jimmy Page és a Led Zeppelin, James Brown és Bob Marley zenéje is, ezek a hatások mind tetten érhetők albumain. Harmincöt évvel ezelőtt küldte el első, tízszámos demo-kazettáját az IRS Recordsnak, s lemez lett belőle. Az anyag egyáltalán nem volt rossz, de a közönségízlést nehéz megtippelni, az első próbálkozások messze kerültek a csúcstól. Az It Ain't Over 'Till It's Over című dalát hordozó kislemeze azonban 1991-ben Amerikában a második lett.

S azóta olyan nagysikerű dalokat jegyez, mint az Are You Gonna Go My Way és az American Woman. Legutóbbi lemeze a tavalyi Raise Vibration. Újabban színészkedik is, az Éhezők viadalában ő játszotta Cinnát. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 26. 00:18 - hudobny

335 éve született MARY WORTLEY MONTAGU

2024. május 26-án 335 éve született MARY WORTLEY MONTAGU, a himlőoltás "anyja"

Főúri család lánya volt, s igencsak különc, botrányoktól sem mentes életet élt. Sokat utazott, férje egy időben Anglia törökországi nagykövete volt, ő pedig szellemes levelekben számolt be úti kalandjairól. Egyébként járt nálunk is, itt szerzett élményeiről szóló írásait "Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten" címmel magyarul is kiadták.

Múlhatatlan érdeme azonban, hogy ő végeztette el az első himlőoltást, saját gyermekén. S mivel a védőoltásnak köszönhetően a gyerek átvészelte a törökországi himlőjárványt, rábeszélte I. György angol királyt is a védőoltás bevezetésére. Természetesen a királyi sarjakon nagyobb elővigyázatosság volt indokolt, ezért Lady Montagu azt javasolta a királynak, hat halálraítéltnek kegyelmezzenek meg, ha megengedik, hogy beoltsák őket. Szegények örömmel vállalták a kockázatot a biztos halál helyett, s valamennyien túl is élték a védőoltást. Ezután néhány lelencgyereken is kipróbálták a vakcinát, majd a walesi hercegnő beoltatta saját gyermekeit is.

Így kezdett elterjedni a himlő elleni védőoltás, amelyet voltaképpen egy kalandos életű szépasszonynak, Lady Montagunak köszönhet az emberiség. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 26. 00:02 - hudobny

115 éve született MATT BUSBY

2024. május 26-án 115 éve született MATT BUSBY skót labdarúgó és edző

Játékosként is szép sikereket aratott, hiszen mind a Manchester City, mind a Liverpool tagjaként angol kupát nyert, de hírnevét edzői működésének köszönhette. A Manchester United legendás szakvezetője volt, csapatával ötször nyert angol bajnokságot, és kétszer a kupát is elhódították, sőt ő volt az edzője az 1968-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert gárdának is, sikerét II. Erzsébet királynő lovagi címmel honorálta. S tevékenységének értékét külön növeli, hogy a manchesteri focistákat szállító repülőgép 1958-ban lezuhant, és a szerencsétlenségben hat játékos meghalt, így újra kellett építenie csapatát, ráadásul azzal a lelki teherrel, hogy ő maga is a szerencsétlenül járt gépen ült. 1971-ben állt fel a kispadról, előbb a Manchester United klubigazgatója, majd az egyesület elnöke volt. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 25. 00:18 - hudobny

55 éve született ANNE HECHE

2024. május 25-én 55 éve született ANNE HECHE amerikai színésznő

Nehéz gyermekkora volt, tinédzserként már maga kellett gondoskodnia megélhetéséről, még szerencse, hogy egy tehetségkutató versenyen felfigyeltek rá. Mint annyi nagy hírre jutott kolléganője, ő is egy szappanoperában kezdte, s első mozisikerét A sors kegyeltje című filmben, Steve Martin partnereként aratta. Ekkor - 1994-ben - még csak kereste a helyét a világban, ezt jelzi az is, hogy összeköltözött filmbéli partnerével, aki mint tudjuk, férfi - s ez az ő esetében bizony akkor meglepőnek számított.

Négy évre rá ugyanis nyíltan bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik, és őszintén felvállalta új szerelmét, Ellen DeGenerest. Meleg kapcsolata nagyobb nyilvánosságot kapott, mint filmes karrierje, pedig azzal sem vallott szégyent, hiszen olyan nagysikerű mozikban játszott, mint a Tűzhányó, a Fedőneve: Donnie Brasco, az Amikor a farok csóválja, a Visszatérés a paradicsomba és a Hat nap, hét éjszaka, mely utóbbi filmben Harrison Ford oldalán parádézott. A lapokat azonban jobban érdekelte Anne szerelmi élete, hónapokig cikkeztek várható házasságukról, majd arról, hogy barátnőjével gyereket szeretnének. Egyes lapok még azt is találgatták, ki lesz a menyasszony, ki a vőlegény, és vajon melyikük fogja kihordani a magzatot. Már azt is tudni lehetett, hogy Anne lányt, Ellen viszont fiút szeretett volna.

Aztán telt múlt az idő, és Amerika leghíresebb leszbikus párja  szakított. Sőt, Anne 2001-ben férjhez is ment, gyereket szült, majd elvált. Aztán új kapcsolatot kezdett, megint szült egy gyereket, majd megint társ nélkül maradt. Úgyhogy nem nehéz feltételeznünk, nem volt felhőtlenül boldog. Talán ezért is lett rabja az alkoholnak, a drogoknak, ami abból is nyilvánvaló, hogy amikor 2022 augusztusában súlyos autóbalesetet szenvedett, a szervezetében mindkét pusztító szert megtalálták. Napokig küzdöttek az életéért, de súlyos sérüléseibe végül belehalt. 53 évet élt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 25. 00:13 - hudobny

70 éve hunyt el ROBERT CAPA

2024. május 25-én 70 éve hunyt el ROBERT CAPA magyar származású amerikai fotóriporter

Eredetileg Friedmann Endrének hívták, és a fotótörténet legjelentősebb haditudósítója volt. Háborúellenes felfogást tükröző harctéri felvételeivel vált ismertté; világhírnevét a spanyol polgárháborúban készült A milicista halála című fényképével szerezte. (Manapság egyes rosszindulatú megjegyzések szerint a kép valójában nem is bravúros pillanatfelvétel, hanem megrendezett jelenet.) Capa később tudósított a japán-kínai háborúról, a II. világháborúról, majd az indokínai harcokról. Indokínában érte a tragikus halál is, aknára lépett. (KalPress)

Az évfordulóra a Kalendárium Press Robert Capa Kissé elmosódva és Alex Kershaw Vér és pezsgő című életrajzi könyvét kínálja 30% kedvezménnyel. Megrendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 25. 00:12 - hudobny

85 éves IAN McKELLEN

2024. május 25-én 85 éves IAN McKELLEN angol színész

Ahogy mondani szokás, amióta az eszét tudja, színész akart lenni, hétévesen már játékbabákkal adott elő Shakespeare-darabokat a szoba sarkában. Természetesen rendszeresen fellépett az iskolai színjátszókörökben, első Shakespeare-szerepét tizenháromévesen alakította, Malvoliót.

Azóta a halhatatlan angol író drámáinak szinte minden jelentősebb főszereplőjét megformálta, s évtizedek óta őt tartják korosztálya egyik legjelentősebb Shakespeare-színészének, s amint az  1991-ben neki ítélt Olivier-díj is mutatja, a legendás Laurence Olivier méltó utódjának. Ennek bizonyítására megannyi parádés alakítását lehetne felsorakoztatni, de feltétlenül kiemelésre érdemes III. Richárdja, akit 1995-ben filmen is megformált, óriási sikerrel, megkapta érte a Felix-díjat, és Arany Glóbuszra is jelölték érte. A filmezést különben 1966-ban kezdte, de először az 1988-ban készült Scandal című film főszerepében bizonyította be, hogy tehetsége a filmvásznon is érvényesül, amikor a szexbotrányba keveredett angol politikust, John Profumót formálta meg.

Nem pont erről jut eszünkbe, de életrajzához tartozik, hogy nem nagyon érdeklődik a nők iránt, inkább a saját nemét részesíti előnyben, s ezt nem is titkolja. Így a botrányra szomjazóknak be kell érniük azzal, hogy A Gyűrűk ura-filmekben Gandalfot alakító színész lelkes naturista, így azután ezrek ismerhetik teljes valójában is. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2024. május 25. 00:07 - hudobny

145 éve született DIENES VALÉRIA

2024. május 25-én 140 éve született Szekszárdon DIENES VALÉRIA írónő

Kivételes asszony volt, az első magyar nők egyikeként egyetemre járt, filozófiából, matematikából és esztétikából doktorált, bár ez utóbbit némiképp indokolta, hogy kedvtelésből zeneszerzést tanult a Zeneakadémián. Gyerekkori pajtása, Babits Mihály A gólyakalifa írása közben nap mint nap vele vitatta meg készülő műve részleteit, s később írt is róla Halálfiai című regényében. Anyanyelvi szinten beszélt németül és franciául, egyike volt legnagyobb táncpedagógusainknak, műveltsége még a Nobel-díjas filozófust, Bergsont is lenyűgözte. Ő szorgalmazta először nálunk a női jogok kiterjesztését a társadalom minden területére, például a politikára, de nem volt harcos feminista, elvetett minden túlzást, például bár talán hazánkban először ő élt főként gabonamagvakon, néhanapján húst is evett. Reggelente felkelés után hideg fürdőt vett, majd vizesen visszabújt az ágyba megszáradni, e sajátos módszerrel próbálta megőrizni egészségét és szellemi frissességét. Nos, 95 évesen könyvet írt az evolúciós logikáról, rá egy évre pedig előadást tartott a Nemzetközi Szemiotikai Kongresszuson. Egy híján száz évet élt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 24. 00:09 - hudobny

205 éve született VIKTÓRIA királynő

2024. május 24-én 205 éve született VIKTÓRIA angol királynő

III. György király unokája közel hat és fél évtizeden át uralkodott népei felett. Amelyek az ő uralkodása alatt voltak a legtöbben, hiszen a Föld területének egynegyede tartozott a koronához, s a világ lakosságának egyötöde tisztelhette őt uralkodójaként. S bár ő maga ténylegesen nem vett részt a politikában, annál inkább meghatározó szerepet játszott a korabeli erkölcsök kialakításában, a "viktoriánus" kor ma is a bigott szigorúság szinonimája.

A látszat szerint Viktória volt a puritán asszony megtestesülése, kilenc gyermeket szült férjének, Albert szász-koburgi hercegnek - aki egyébként az unokatestvére volt -, s idős korában ő lett "Európa nagymamája", az ő leszármazottai uralkodtak szerte Európában. Rokona volt például az utolsó orosz cár, tőle örökölte a cárevics súlyos vérzékenységét, s ez vezetett a hírhedt Raszputyin garázdálkodásához. De miközben a viktoriánus erkölcsök pusztán kötelességként írták elő az asszonyoknak a házaséletet, ő maga rendkívül élvezte a szerelmet. Szeretett férjét őszintén meggyászolta, Albert halála után korona helyett is özvegyi fátylat viselt, s joggal vélhetnénk, hogy ez az erkölcsös asszony sosem nézett más férfira.

De persze nem így történt, ráadásul egyik inasát tüntette ki királyi kegyével, aki teljesen uralkodott felette, az indiai lakáj volt a világ egyetlen embere, aki még veszekedhetett is Őfelségével. Viktória pedig nemcsak eltűrte ezt, de ahogyan írták: "határozottan szerette, ha így bánik vele". Izgalmas kapcsolatukról könyvet is írtak, amelyet meg is filmesítettek. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press Lytton Strachey híres életrajzi könyvét kínálja két kiadásban, antikvár példányban. Megrendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. május 24. 00:08 - hudobny

110 éve született MÉSZÁROS ÁGI

2024. május 24-én 110 éve született MÉSZÁROS ÁGI színésznő

Temperamentumos, természetes egyszerűségű művész volt, könnyed játékának számos Shakespeare-vígjátékban – így a Sok hűhó semmiért-ben és a  Vízkeresztben – tapsolhatott a közönség, s drámai hősnőként ugyancsak emlékezetes alakításokat nyújtott. A magyar irodalom  klasszikus darabjai közül egyik legkiemelkedőbb szerepe volt a  Gellért Endre rendezte Úri muri Rozikája, és a drámairodalom olyan gyöngyszemeiben szerepelt nagy sikerrel, mint Shaw Pygmalionja és a  Warrenné mestersége, valamint Csehov Ványa bácsija, továbbá Miller A salemi boszorkányok című tragédiája.

1940-ben állt először a felvevőgép elé, és hamarosan  szép elismerést aratott az 1948-as Talpalatnyi  földben, az egy évvel később forgatott Úri muriban pedig megismételte  korábbi kiváló színpadi alakítását. Sokszínű tehetségét  bizonyította a Mágnás Miska szolgálólányaként, valamint a  Simon Menyhért születése című 1954-es film drámai hősnőjeként is. Pedig nem is végzett színiiskolát, vidéki társulatokban érett a későbbi kétszeres Kossuth-díjas színésszé. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 24. 00:02 - hudobny

80 éves PATTI LABELLE

2024. május 24-én 80 éves PATTI LABELLE amerikai énekesnő

Az eredeti, azaz leánykori nevén Patricia Holt néven tisztelt amerikai énekesnő a véletlenül ugyanezen a napon, de két évvel korábban született Sarah Dash-sel és Nona Hendryx-szel (akinek semmi köze Jimihez) valamint Cindy Birds-szel hozott létre női vokált, a LaBelle nevezetűt, amelyet The Blue-Belles néven is ismernek a tájékozottabb zenefogyasztók. A vokál a hatvanas évek elejétől szép sikereket produkált - köztük a You'll Never Walk Alone és az I Sold My Heart To The Junkman címűt. Körülbelül másfél évtizedig bírták együtt, Patti 1976-tól saját útját egyengette, immár kissé diszkósított ritmusban. A hetvenes években még döcögött a szólókarrier, de a nyolcvanas évekre ismét magára talált. Legismertebb dalai ezekből az évekből az If Only You Knew, a Love Need And Want You, a New Attitude és a Stir It Up. Patti megjelent a filmvásznon is: vagy féltucat egyéb mellett szerepet kapott a Soldier's Story című filmben is, és sok tévéprodukcióban szerepelt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 23. 00:06 - hudobny

90 éve halt meg BONNIE és CLYDE

2024. május 23-án 90 éve halt meg BONNIE és CLYDE amerikai gengszterpáros

Bonnie Parker és Clyde Barrow történetét a Faye Dunaway és Warren Beatty főszereplésével készült híres filmből ismerjük, s annak alapján rokonszenves embereknek tartjuk őket. De így voltak ezzel kortársaik is, pedig valójában kisstílű bűnözők voltak, akikből a nagy gazdasági világválság okozta nyomorúság csinált gengsztert. Clyde szegény kis autótolvaj volt, amikor találkozott Bonnie-val, aki felszolgálóként dolgozott egy bárban. A férfi teljesen elszédítette a lányt, nagyratörő terveket vázolva előtte rávette, hogy legyenek bankrablók, de csak egy kis fűszerüzletet sikerült kirabolniuk. A támadás során azonban meghalt egy ember, mire Bonnie és Clyde izgalmas menekülésbe kezdett, a korabeli lapok címoldalon hozták a fejleményeket, és persze mindenki nekik szurkolt, különösen a kisemberek. Fél Amerika izgult azon, sikerül-e kereket oldaniuk a rendőrök elől, de természetesen nem kerülhették el végzetüket, egy poros országút mellett szitává lőtték őket. Legendájuk máig él, számos könyv, színdarab, musical és film készült történetükből. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2024. május 23. 00:03 - hudobny

120 éve született PALOTAI BORIS

2024. május 23-án 120 éve született Nagyváradon PALOTAI BORIS írónő

Élménygazdag - bár nem túl mozgalmas - élete volt, s mivel egy híján nyolcvan évet élt, volt mit megírnia. Ráadásul korán is kezdte; huszonévesen már könyvei jelentek meg, pályadíjat nyert az Athenaeumtól és pályázatot a Nyugatnál. Nővé is hamar megérett, éppen csak betöltötte tizenhetedik életévét, amikor férjhez ment, gyereket szült, s még nem volt húszéves, amikor özvegyen maradt. Tragikusan gyönyörű eset; olyan szerelmesek voltak a férjével, hogy átsétáltak egy emlékezetesen cudar szilveszter éjszakát - amikor a madarak lefagytak az ágakról -, a férje megfázott, és a tüdőbaj másfél év alatt elvitte. Egyszer látta a kisfiát, egy üvegajtón keresztül. Regénybe illő történet, s bár számos remek regény, novella, filmforgatókönyv fűződik a nevéhez, ezt sosem írta meg - bár élete végén egyszer írásban elmesélte. Nagyon meggondolta, mit hogyan ír, művei ugyanis rendkívül népszerűek voltak, így vigyáznia kellett minden mondatára. Egyszer például felkereste egy ismeretlen lány, hogy tudja, a Zöld dió című regényének női főszereplőjét róla mintázta, változtassa meg tehát azonnal a szomorú befejezést, mert ő boldog akar lenni. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press az írónő Bejöhetsz hozzám panaszkodni című könyvét ajánlja antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 22. 00:08 - hudobny

100 éve született CHARLES AZNAVOUR

2024. május 22-én 100 éve született CHARLES AZNAVOUR örmény származású francia énekes és színész

Fiatalon mulatókban táncolt, de megtanult zongorázni, szaxofonozni és gitározni is, egy időben tagja volt az Edith Piafot kísérő zenekarnak is. Később saját dalait adta elő, de nem volt sikere sem Párizsban, sem pedig külföldön egészen 1956-ig, akkor színészként fedezték fel a francia új hullám rendezői. 1960-ban André Cayette Átkelés a Rajnán című filmje főszerepéért  Cannes-ban megkapta a legjobb férfi alakításért járó díjat, majd főszereplője volt Truffaut Lőj a zongoristára és Cocteau  Orfeusz testamentuma című filmjének, de eljutott hozzánk az Oroszlánrész, A betolakodók, az Égi lovasok, A bádogdob, a Kisvárosi fojtogató és a Szögevő című mozija is.

Sanzonénekesként bejárta mind az öt földrészt, több, mint ezer dalt komponált, de filmzenét és musicalt is írt. Dalai közül a Sur ma vie, a  She, a Comme des étrangers, a Ce jour tant attendu és főként a Nathalie mifelénk is jól ismert, s ő maga is járt Magyarországon. Mindenhol nagy népszerűséget szerzett, jól bizonyítja ezt, hogy a Time magazin közvéleménykutatása szerint ő a XX. század legkedveltebb szórakoztatóművésze, megelőzve egyebek között Elvis Presley-t és Charlie Chaplint is. Visszatérve a zenéhez, el ne felejtsük megemlíteni, hogy ő volt a muzsika egyik legvitézebb tábornoka, kiérdemelte ugyanis "a sanzon Napóleonja" megtisztelő titulust.

Egész életében büszke volt a származására, és mindent megtett ősei hazájáért, Aznavour Örményországért néven alapítványt is működtetett. A legmagasabb francia és örmény kitüntetések birtokosa volt, Jerevánban még életében teret neveztek el róla.  (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 22. 00:03 - hudobny

50 éves ÓNODI HENRIETTA

2024. május 22-én 50 éves ÓNODI HENRIETTA tornásznő

Békéscsabán született, ma a város díszpolgára, aki azonban sajnos csak ritkán keresheti fel sportpályafutása kezdeteinek helyszíneit, az egykori tornatermet, ahol először próbálgatta a flikk-flakkokat. Ünnepeltünk ugyanis a távoli Egyesült Államokban, Florida államban él, ahol a férje saját természetgyógyászati klinikát vezet, Heni pedig az adminisztrációs feladatokat látja el a családi vállalkozásban. Három gyerekük van, akik ugyan az anyukájukkal magyarul beszélnek, de voltaképpen már amerikaiak, és bizonyára nagyon büszkék a mamájukra.

Van is mire, hiszen Heni világraszóló sikereket ért el, első nemzetközi sikerét 15 évesen, 1989-ben aratta; Európa-bajnok lett felemáskorláton, amivel beírta a nevét a hazai sport történetébe is, ő ugyanis a magyar női tornasport első Európa-bajnoka. 1992-ben ért fel a csúcsra, előbb Párizsban világbajnok lett, majd ugrásban olimpiai bajnokságot nyert a barcelonai ötkarikás játékokon. Az abban az évben az Év tornásznőjévé is megválasztott sportoló tehát megelégedetten vonulhatott volna vissza, de ő társait segítve felkészült még az 1996-os olimpiára is, és csak utána köszönt el végleg a tornateremtől. Illetve nem végleg, mert egy ideig edzősködött, aztán amerikai férjével kiköltözött a nagy vízen túlra, és lediplomázott a texasi egyetem marketing szakán.

Manapság nincs kapcsolata a tornával, de amikor Békéscsabán jár, mindig ellátogat az edzőterembe, vagy egy-egy versenyre. Bár - elmondása szerint - az új szabályokat gyakran nem érti, a jól sikerült gyakorlatokat azért ma is felismeri. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 22. 00:02 - hudobny

165 éve született ARTHUR CONAN DOYLE

2024. május 22-én 165 éve született ARTHUR CONAN DOYLE angol író

Eredetileg orvos volt, vidéken praktizált, ám betegei nyavalyáinál jobban érdekelték az egzotikus kalandok, ezért expedíciókhoz csatlakozva bejárta a fél világot, megfordult Afrikában és Északi-sarkvidéken is.

Hazatérve aztán az írásnak szentelte magát, komoly irodalmár akart lenni, ám művei megbuktak. Ekkor jobb híján írt egy pár detektívregényt, és Sherlock Holmes kalandjai azonnal óriási sikert arattak. Ő maga nem sokra becsülte saját könyveit, ezért hamar "végzett" Sherlock Holmes-szal, a detektív beleesett egy vízesésbe, és szörnyethalt. Erre Angliában kitört a nemzeti gyász, többen koszorúkat vittek a könyveket kiadó nyomda elé, olvasók ezrei követelték vissza kedvencüket. Doyle végül engedett a nyomásnak, megírta A sátán kutyája című könyvét, amelyben már Holmes barátja, Dr. Watson mesélt a flegma detektív kalandjairól. A siker ezúttal sem maradt el, s amint korábban Isaurát vagy Esmeraldát, úgy akkoriban Dr. Watsont hitték sokan valóságos személynek, a BBC még születésnapi rádióműsort is készített köszöntésére. A híres párosról a legvadabb pletykák keringtek Londonban, egyesek tudni vélték, hogy Watson doktor valójában nő, és azért járt férfiruhában, hogy vadházasságban élhessen szerelmével, Sherlock Holmes-szal.

Regényei a bűnügyi irodalom klasszikus alkotásai. Az értő ítészek szerint legnagyobb érdeme Sherlock Holmes figurájának megteremtése. Szerb Antal szerint: "sikerült alkotnia valakit, aki éppúgy van, mint Don Quijote vagy Falstaff. Sőt, mivelhogy Sherlock Holmest a viktoriánus angol jellegzetes vonásaiból (pipa, kockás ruha, flegma stb.) és jellegzetes vágyálmaiból állította össze, a kontinens a tipikus angol embert hosszú időn át nem is tudta másképp elképzelni, mint Sherlock Holmes alakjában. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. május 21. 00:08 - hudobny

265 éve született JOSEPH FOUCHÉ

2024. május 21-én 265 éve született JOSEPH FOUCHÉ francia politikus

Szinte valamennyi mai történész véleménye szerint a világtörténelem egyik leggátlástalanabb figurája volt, aki elárult bárkit, ha az érdeke úgy kívánta. Van is ebben valami, hiszen egyaránt kiszolgálta a forradalmi kormányzatot, majd Napoleont, végül a XVIII. Lajos királyt.

Valamennyi rendszerben rendőrminiszter volt, s nemcsak a lakosság és beosztottjai rettegtek tőle, de még a főnökei is. A fáma szerint a diadalmas császár, Bonaparte Napoleon egyetlen embertől félt; tőle. Egyszer majdnem végzett is vele; "Maga egy áruló! A leghelyesebb volna, ha felköttetném!" - ordította neki, mire a rendőrminiszter halkan megjegyezte: "Nem osztom felséged véleményét", s a fejét persze megtarthatta. Hősünk különben nemcsak vaskezű rendőr volt, de zseniális diplomata is, sokszor úgy megkeverte a kártyákat, hogy maga is alig igazodott ki közöttük. Szinte korlátlan hatalma volt, besúgóival nem csak Franciaországot hálózta be, de beépített emberei vették körül magát a császárt is.

Hatalmát azonban sosem fordította a maga hasznára, javára írandó, hogy valamennyi cselekedetével hazája érdekeit szolgálta. Ma már alig hihető, de nem épített csodás palotákat magának, a megvesztegetési pénzeket is a rendőrség fejlesztésére fordította, ő maga visszahúzódó, szinte aszkétikus életet élt. Ez a rettegett szörnyeteg a magánéletben gyöngéd férj volt és példás családapa. Aki nem ismerte, még szerethette is. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press Stefan Zweig életrajzi könyvét kínálja, antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A Joseph Fouché emlékiratai című könyv pedig 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu  Amíg a készlet tart.

 

Szólj hozzá!
2024. május 21. 00:08 - hudobny

75 éves DOLLY

2024. május 21-én 75 éves DOLLY énekesnő

A népszerű énekesnő két személyes adatát nem árulja el soha; az életkorát és az eredeti nevét, de talán nem lesz baj belőle, ha mi viszont közreadjuk, hogy Penczi Mária Ilona a valódi neve, és ugyebár a kerek születésnapját ünnepli ma.

Az viszont már teljesen publikus, hogy eredetileg voltaképpen színésznő, hiszen felvették a főiskolára - bár csak fél évig járt oda -, és játszott is a Déryné Színházban - igaz, szintén csak fél évig. De csalódott a színjátszásban, úgyhogy önként felhagyott a pályával, és elment adminisztrátornak a Mentőszolgálathoz. Énekesnői álmait azonban sosem adta fel, úgyhogy amikor 1979-ben ajánlattal kereste meg Fenyő Miklós, azonnal igent mondott neki. Így került be a Hungária együttesbe, amellyel aztán bombasikert aratott. De a Limbó hintóval indult szédítő népszerűség idővel széthúzást szült a zenekar tagjai között, és a Hungária felbomlott. Romjain megalakult a Dolly Roll, amelybe Novai Gábor, Fekete Gyula és Kékes Zoltán tartott vele, Fenyő Miki magában, Szikora Robi az R-GO-ban folytatta. A változó felállású Dolly Roll a népszerű, könnyed vonalat nyomta, s talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, a színvonal terén is tettek engedményeket. A "csúcsra" a Csintalan palacsinta és a Tipi-tapi dínó című filozófikus dallal jutottak fel, s aztán sokáig ott is maradtak.

A Dolly Roll végét az jelentette, hogy Flipper Öcsi értesítés nélkül távolmaradt egy rendezvényről, mire az együttes feloszlott. A haragosok később kibékültek, sőt zenéltek is együtt. De erre már régóta nincs lehetőség, Flipper Öcsi, Fekete Gyula és Kékes Zoltán sincs már közöttünk sajnos. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 21. 00:04 - hudobny

180 éve született HENRI ROUSSEAU

2024. május 21-én 180 éve született HENRI ROUSSEAU francia festő

Autodidakta művész volt, azaz sosem tanult festeni. Egyébként is hadilábon állt az iskolákkal, szegény bádogos édesapját igen bántotta, hogy fia sem viszi majd semmire. Ezért azután a kis Henri ifjúvá serdülve beállt katonának, de lopás miatt bebörtönözték. A katonás fegyelemre ráunva leszerelt, megnősült, és a párizsi vámhivatal tisztviselője lett. Innen kapta később Finánc Rousseau művésznevét is. Békében éldegélt feleségével - aki nyolc gyermeket szült neki, igaz, csak egy maradt életben -, így szürke hétköznapjait vasárnapi festegetéssel színesítette.

Csodás képek sora került ki szobájából, őt tekintjük a szürrealizmus előfutárának, s bár már kortársai is becsülték művészetét, legtöbbre saját maga értékelte alkotásait. Hallatlan magabiztos volt, rendszeresen meglátogatta Picassót, bátorítólag hátbaveregette, s többször is mondta neki: "mi ketten a kor legnagyobb festői vagyunk". Cézanne nagyszabású kiállításán azzal lepte meg hallgatóságát, hogy javaslatot tett a "félkész" képek befejezésére, Matisse festményeit pedig visszataszítóan rútnak találta.

Egyébként is furcsa ember volt, gyermeki naivitással hitt képeinek mágikus hatásában, állítólag, amikor tigriseket festett, maga is megrémült az ábrázolt állatoktól. Festészeti stílusát manapság szokás "primitív"-nek is nevezni, de életében sokan illették ezen jelzővel őt magát is. Komoly gondjai voltak például a helyesírással, ennek ellenére mérhetetlenül hiú és nagyravágyó ember volt.

S példátlanul féltékeny. Szinte naponta kínozta dührohamaival szegény feleségét. Híres volt nagyotmondásairól is; azt híresztelte például, hogy katonaként részt vett a mexikói hadjáratban, pedig a valóságban egy gyalogezred szaxofonosaként "harcolt". (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. május 20. 00:32 - hudobny

80 éve született JOE COCKER

2024. május 20-án 80 éve született JOE COCKER angol rockzenész, énekes, zeneszerző

Sheffieldben született, s igen nyomorúságosan indult neki az életnek; volt lakatos és benzinkutas. 1964-ben a kiváló Lennon-McCartney egyik dalát énekelte lemezre, de nem aratott valami nagy sikert, úgyhogy visszament benzinkutasnak. 1969-ben - vagyis fél évszázada - szintén megpróbálkozott egy Lennon-McCartney számmal, s az "Egy kis segítség a barátaimtól" című dal már egyenesen a slágerlista élére ugrott. Ezt a dalt énekelte el a legendás woodstocki fesztiválon is, nagy sikerrel. Később számos világslágert komponált és énekelt, olykor azonban évekig eltűnt, s nem hallottunk róla. Hallgatásának többször volt oka labilis idegrendszere és kábítószeres botránya. A legnagyobb elismerést a 9 és fél hét című film betétdalával aratta, és világraszóló sikere volt a csodálatos, de sajnos már szintén halott Whitney Houston főszereplésével készült Több mint testőr című film zenéje. Tíz éve hunyt el. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása