2024. szeptember 12-én 130 éve született ALEKSZANDR DOVZSENKO ukrán filmrendező Eredetileg képzőművésznek tanult, karikaturistaként és festőművészként is nevet szerzett. Igazából persze filmrendezői munkássága ismert, első filmjét 1926-ban forgatta, első sikerét pedig 1927-ben aratta Zvenigora című…
2024. szeptember 9-én 270 éve született WILLIAM BLIGH angol admirális, aki ellen fellázadt a Bounty legénysége Kicsiny gyerekként elkötelezte magát a tengerrel, hétévesen már hajósinasként szolgált, s egészen az admirális rangig vitte. Előmenetelében nagy szerepet játszott kivételes szigorúsága is,…
2024. szeptember 8-án 80 éves SZILVÁSSY ANNAMÁRIA színésznő Mivel szülei képzőművészek voltak, kiskorában Nagybányán nevelkedett, s családi körben persze hamar megízlelte a művészetek szépségét. Balettozott és korcsolyázott, még versenyeken is indult, s mikor Budapestre költöztek, kamaszos szépsége…