2024. április 19-én 45 éves KATE HUDSON amerikai színésznő
Nagymamája révén némi magyar vér is csörgedezik az ereiben, édesanyja a világhíres színésznő, Goldie Hawn. Nevelőapja pedig a nem kevésbé népszerű sztár, Kurt Russell, s szüleit látva Kate sokáig nem készült a színi pályára. Inkább egyetemre ment, ám a tanulást nehéznek tartotta, így végül mégis követte szülei példáját.
Jól tette, és szinte azonnal sikerélmény érte, első igazi szerepéért rögvest Oscar-díjra jelölték, a Golden Globe-ot pedig meg is kapta. A film címe Majdnem híres, de ez rá már akkor sem volt igaz, azóta pedig ünnepeltünk igazán híres. Köszönhetően világsikerű filmek egész sorának, mint a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, a Bolondok aranya, a Kilenc és a Válás francia módra.
Ő amerikai módra vált el kétszer is, és három gyermeke van. Kate különben nem szabályos szépség, a keblei kimondottan kicsik, ám ő nem tervezi megnagyobbítani őket, egyébként sem különösebben kényes a külsejére. Egyes kritikusai szerint ízlése sincs, sokszor előnytelenül öltözködik, egy magazin szerint kórosan sovány, ám ezt már nem tűrte, és beperelte a lapot. Nem sovány, és kész. (Kalendárium Press)