Válogatott napi évfordulók

2024. március 04. 00:04 - hudobny

630 éve született TENGERÉSZ HENRIK

2024. március 4-én 630 éve született TENGERÉSZ HENRIK portugál herceg

I. János portugál király fia volt, s fiatalon a harcmezőkön hadakozva sokfelé eljutott, főként Marokkóban tüntette ki magát, ő foglalta el Ceutát, ami most is európai kézen van, igaz, nem a portugálokén, hanem a spanyolokén. Észak-Afrikában aztán rabul ejtette a jórészt ismeretlen kontinens, s elhatározta, hogy eltünteti a térképről Afrika fehér foltjait.

Portugáliába visszatérve azonban a belpolitikai helyzet és a hatalmi viszonyok nem tették lehetővé számára a személyes kalandozást, ezért maga helyett hajósokat küldött a felfedezőutakra. Nála bőkezűbben senki nem támogatta a földrajzi felfedezéseket, az ő segítségével jutottak el a portugál hajósok a Szaharától délre, és fedezték fel Madeirát, a Zöld-foki- és az Azori-szigeteket. A nagylelkű portugál herceg mindeközben szomorúan  üldögélt otthon - a szokványos hatalmi harcokat leszámítva békés nyugalomban -, ráadásul Krisztus Lovagrendjének nagymestereként még az istenes életmódot is megkívánták tőle. No, de a izgalmakra vágyó herceg a szerelmi kalandokról már nem mondott le, s bár azt jegyezték fel róla, hogy "sosem érintett borospoharat vagy asszonyi szájat", még egy törvénytelen gyereke is született.

S bár annak ellenére, hogy jórészt neki köszönhették a portugálok gyarmatbirodalmukat, kortársai nem sokra becsülték önfeláldozását, a hatalmas vagyonát a felfedezőutakra költő, s így szegényen meghalt herceg Tengerész melléknevét is angoloktól kapta. Ma már persze nagy becsben tartják emlékét, a Lisszabonban álló Felfedezők emlékművén ő az első a sorban. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. március 04. 00:03 - hudobny

10 éve hunyt el HACSER JÓZSA

2024. március 4-én 10 éve hunyt el HACSER JÓZSA színésznő

Édesapja ezüstműves volt, és szerette volna, ha lánya is az ő mesterségét követi, ám Józsa színésznő akart lenni. Fel is út, le is út - mondta neki a szigorú atya, mit volt mit tenni, Józsa összecsomagolt, és beköltözött egy színészkollégiumba. (Édesapja különben is fiút várt, így amikor megszületett, három napig ivott bánatában, s bár a kicsit az anyukája és a nagymamája után Józsának keresztelték, ő csak Jóskának hívta.)

Visszatérve pályakezdésére; a színművészeti elvégzése után Miskolcon töltött öt évet, majd visszatért Budapestre, pontosabban a Terézvárosba, s később a városrész több teátrumában is játszott, a Thália Színházban, a Radnótiban, a Mikroszkóp Színpadon, nem csoda, hogy megkapta a Terézvárosért kitüntetést is. Pedig igazi főhősnő talán kevésszer volt, ám így is nagyszerű szerepeket játszhatott nagysikerű előadásokban, kiemelkedik közülük a Csongor és Tünde, a Tartuffe, a Légy jó mindhalálig, a Rozsdatemető és nem utolsósorban a Tóték, amelyben legkedvesebb szerepében Ágikát alakította Latinovits Zoltán és Dajka Margit mellett. Számos tévéfilmben közreműködött, s mozifilmjei is szép számmal vannak, utóbb az Apám beájulna című moziban és az Üvegtigris 2. részében láthattuk. Sokat foglalkoztatta a szinkron, szívesen kölcsönözte a hangját rajzfilmfiguráknak.

Főként állatszereplőknek, hiszen az állatokat nagyon szerette, pesti házában még a környékbeli állatok is gyakran látogatták, balatoni nyaralója pedig olyan volt mint egy valóságos állatmenhely. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. március 03. 00:04 - hudobny

180 éve született GUNDEL JÁNOS

2024. március 3-án 180 éve született GUNDEL JÁNOS vendéglős

Bajorországban született, de a családi hagyományok szerint a família olasz származású, ezt mutatja vezetéknevük is, amit az olasz gondola szóból származtatnak. Hősünknek nehéz gyermekkor jutott, apját korán elvesztette, mostohája pedig nemigen szerette a gyereket.

Aki aztán 13 évesen a vállára vette az útitarisznyát, és harminc forinttal a zsebében végül Pesten kötött ki. Illetve pontosabban Budán, ahol egy kisvendéglőben kapott munkát, s már korán nagy tehetséget árult el a vendéglátó szakmában. 18 évesen már főpincér volt, s akkora nemcsak új hazája nyelvét, a magyart tanulta meg, de folyékonyan beszélt franciául és olaszul is.

25 évesen aztán önállósította magát, majd megnősült, és a hozományból, valamint spórolt pénzéből megvette a pesti Bécsi Sörházat. Vendéglője hamar Pest egyik legnépszerűbb étterme lett, ahol hamisítatlan bécsi szeletet lehetett enni, hozzá osztrák sört inni, amit egyedül itt mértek Pesten. Később több vendéglőt is nyitott, megvette az Erzsébet Szállodát, és valóságos üzlethálózatot hozott létre. Emellett dinasztiát is alapított, üzleteit fia, Károly vitte és fejlesztette tovább, s a híres vendéglős-dinasztia neve ma is a legjobban cseng a szakmában.

Éttermük ma is működik a Városligetben, és a nevüket viselő palacsinta máig sokak kedvenc csemegéje. Egyébként a családhoz tartozott a legendás színész, Latinovits Zoltán, valamint két testvére, Bujtor István és Frenreisz Károly. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. március 02. 00:07 - hudobny

200 éve született BEDRICH SMETANA

2024. március 2-án 200 éve született BEDRICH SMETANA cseh zeneszerző

Élete sajnos bővelkedik a tragikus eseményekben, kezdve ott, hogy a cseh nemzeti zene egyik legkiválóbb alkotója már harmincéves is elmúlt, amikor először mert levelet írni cseh nyelven, az addig csak németül beszélő muzsikus szégyellte is nyelvtani hibáit. Magánemberként is sok csapás érte, meghalt kislánya és fiatal felesége.

Sokáig komponistaként sem aratott sikert, elismertségét nagyrészt Liszt Ferencnek köszönhette, aki észrevette kivételes tehetségét, s egyik saját művének budapesti főpróbáján végre személyesen is megpillantva a cseh művészt "letette a pálcát, leugrott az emelvényről", s a hallgatóság legnagyobb megdöbbenésére megölelte Smetanát. De Liszt pártfogása sem biztosította a sikert, s bár Az eladott menyasszony és Dalibor című alkotásait jól fogadta a kritika is, szemére vetették, hogy komponálás helyett kávéházakban olvasgat. Bírálói akkor még nem tudták, hogy súlyos beteg, egyre inkább elborult az elméje, és meg is süketült, leghíresebb művét, a Hazám című szimfonikus költeményt - amelynek második darabja a világhírű Moldva - már teljesen süketen írta. Végül a prágai elmegyógyintézetben hunyt el. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. március 02. 00:04 - hudobny

165 éve született SÓLEM ALÉCHEM

2024. március 2-án 165 éve született SÓLEM ALÉCHEM zsidó költő és író

Oroszországban született, ahol tanító, majd rabbi volt, azután pedig átvette apósa üzletét, de tönkrement. Ekkor mérgében felhagyott az üzlettel, s csak az írásnak, az írásból élt. Nem is rosszul, hiszen igen termékeny író volt, negyven kötetnyi regényt, elbeszélést és színdarabot írt, s jellegzetes humorú írásai nagyon népszerűek voltak. Műveit félszáz nyelvre fordították le, a legjobbakat természetesen magyarra is. Leghíresebb műve a Tóbiás, a tejesember, abból készült a Hegedűs a háztetőn című világhírű musical. New Yorkban hunyt el, s Izraelben ma is nagy megbecsülésnek örvend munkássága, Tel Aviv-ban emlékmúzeuma is van. (KalPress)

Az évfordulóra a Kalendárium Press az alábbi könyveket ajánlja. Mindkettő antikvár példányban rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu 

Szólj hozzá!
2024. március 02. 00:02 - hudobny

25 éve hunyt el DUSTY SPRINGFIELD

2024. március 2-án 25 éve hunyt el DUSTY SPRINGFIELD angol énekesnő

A legnagyobb brit popénekesnő ez a voltaképpen ír lány volt, aki Mary Isabel Catherine Bernadette O'Brien néven látta meg a napvilágot 1939-ben. Hosszú évtizedeket töltött a pályán, tinédzserkorától nagymamakoráig énekelt, hangja dacolt az örökké változó divattal.

Már kiskorában megfertőzte a zene szeretete, s a középiskola után azonnal beállt a Lana Sisters együttesbe. 1960-ban bátyjával és barátjával alapította meg a Springfields triót, és ekkor vette fel a Dusty Springfield nevet is.

Az együttes sikert sikerre halmozott, még Amerikába is meghívták őket, s itt határozta el Dusty, hogy szólókarriert kezd. Első dala, a Phil Spector jegyezte You Don't Have To Say You Love Me a Top Ten-be is bekerült, s ezzel a Beatles után ő lett a második "partraszálló" az Amerikát elárasztó brit invázió idején. Egy ideig még ontotta a slágereket, mint az I Only Want To Be With You, a Wishin' And Hopin', az All I See Is You és az All Cried Out, de aztán lassan elfeledkeztek róla. Springfield ekkor, a hatvanas évek vége felé már a fekete zene bűvöletében élt, ekkor készítette a Dusty In Memphis című albumot, sokak szerint pályafutásának legkitűnőbb lemezét. A Son Of A Preacher's Man ismét a listák élvonalába került, ezt követte a Brand New Me című album, amely hasonlóan magas színvonalúra sikeredett.

A hetvenes évek elejétől már végleg Amerikában telepedett le, de egy ideig hiába kerestük a nevét, alkoholproblémái miatt a zeneipartól távol kezelték. A nyolcvanas évek elején tért vissza, de igazán nagyot az 1987-ben a Pet Shop Boys együttessel készített What Have I Done To Deserve This szólt. A szintipop-varázslókkal készített Reputation a hatvanas évek óta legjobban fogyó albuma lett, és zenehallgatók új nemzedékével ismertette meg nevét.

1995-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, és Dusty hiába adta el dalainak jogait, hogy a kezelés költségeit előteremtse, állapota egyre romlott. 1999. március 2-án halt meg, tíz nappal azelőtt hogy a Rock Dicsőségcsarnokába iktatták volna. De emléke máig él. Tíz éve, halálának 15. évfordulójára több filmben is feldolgozták az életét, az egyikben a nagyszerű énekesnőt Nicole Kidman alakította. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2024. március 01. 00:05 - hudobny

40 éve hunyt el JACKIE COOGAN

2024. március 1-jén 40 éve hunyt el JACKIE COOGAN amerikai színész

A mozitörténet első gyereksztárja volt, Chaplin A kölyök című világsikerű filmjében tűnt fel, majd számos filmben játszott főszerepet, nevét mégis egy óriási botrány őrizte meg. A kisfiú ugyanis igazi sztárhoz méltó gázsit kapott, már egészen fiatalon többszörös milliomos volt, amely felett kiskorúként természetesen nem rendelkezhetett. Négymilliós vagyonából heti hat és fél dollár zsebpénzt kapott anyjától, aki feledve a szülői szeretetet, rátette a kezét a pénzre, s mire a kis Jackie felnőtt, nem maradt semmije.

A filmvászon szomorú szemű kisfiújának sejtelme sem volt erről, akkor döbbent rá, hogy kisemmizték, amikor feleségül vette az igencsak nagyigényű, "első osztályú pin-up girl"-nek nevezett Betty Grable-t. A csalódott Jackie rögvest beperelte az anyját, s döntése óriási visszhangot keltett. Az esetre a jogászok nem találtak precedenst, így a közvélemény élénk figyelme közepette hosszadalmas peres eljárás folyt.

A bíróság végül neki adott igazat, sőt a törvényhozás továbblépett, s Jackie esete kapcsán hozták a róla elnevezett híres "Coogan-törvény"-t, amely azóta a gyerekszínészek érdekeit védi a lelketlen, kapzsi szülőkkel és gyámokkal szemben. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. március 01. 00:04 - hudobny

80 éves ROGER DALTREY

2024. március 1-jén 80 éves ROGER DALTREY angol énekes és színész

Közismertebb nevén Tommy, vagyis a Who együttes énekese a hatvanas évek elején egy bizonyos Detours együttes tagja volt, ide csábította John Entwistle-t, majd különösebb csábítás nélkül csatlakozott hozzájuk Pete Townshend is. Sok kitűnő zenészt kísértek 1962-ben és 1963-ban, majd 1964-re önállósultak, és The Who-ra keresztelték önmagukat. A Who volt az első együttesek egyike, amelyik spórolt a hangszerekkel, s nem töltötte ki a szinte kötelező háromgitáros keretet. A már három említett úr mellé negyedikként Keith Moon, a dobos érkezett - a teljesség kedvéért Townshend gitározott, Entwistle basszusozott.

Bár végigdarálták a 64-es évet, a nagy áttörés 1965-ben következett be: amikor eljátszották az I Can't Explaint, az Anyway Anywhere Anyhow-t és persze a My Generationt, egy nemzedék kultikus nótáját. És jöttek a jobbnál jobb bulik és lemezek, Woodstock, Wight-sziget, meg amit akartok. S persze a Tommy valamint a Quadrophenia, az első és legsikeresebb rockoperák.

Ünnepeltünk hosszú évtizedek óta színészként is szerepelget, több mozifilmben és tévéprodukcióban játszott, de Oscarra még nem jelölték. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. február 28. 00:04 - hudobny

80 éves SEPP MAIER

2024. február 28-án 80 éves SEPP MAIER német labdarúgó

Egy híján húszéves pályafutása során mindent megnyert, amit csak lehetett, a Bayern München csapatával háromszoros BEK-győztes, a válogatott kapusaként pedig 1972-ben Európa-bajnoki aranyat, 1974-ben pedig világbajnoki címet szerzett. A hetvenes években nemigen volt nála jobb kapus a világon, de hazájában, az egykori NSZK-ban bizonyosan nem, a Bayern kapuját például megszakítás nélkül 422-szer védte - legendássá vált hosszú szárú nadrágjában. Érdekes módon a teniszt talán még a labdarúgásnál is jobban szereti, visszavonulása után sem focisulit, hanem tenisziskolát nyitott. De a focihoz sem lett hűtlen, később a Bayern München és a válogatott kapusedzője volt. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. február 27. 00:08 - hudobny

35 éve hunyt el KONRAD LORENZ

2024. február 27-én 35 éve hunyt el KONRAD LORENZ Nobel-díjas osztrák etológus

A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának megalapítója volt. A madarak és más állatok ösztönös cselekvéseit vizsgálva jutott el olyan nagyszerű felfedezésekig, mint az impriting, azaz a bevésődés jelensége, vagy a viselkedésformák öröklött jellege, s kutatásaiért 1973-ban még orvosi  Nobel-díjat is kapott.  Megfigyeléseit a Salamon király gyűrűje, valamint az Ember és kutya című, magyarul is sikert aratott könyveiben írta le. A mai környezetvédők őt tekintik a zöld mozgalom atyjának. (KalPress)


Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban megpróbáljuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. február 26. 00:06 - hudobny

195 éve született LEVI STRAUSS

2024. február 26-án 195 éve született LEVI STRAUSS amerikai gyáriparos

Egy bajorországi zsidó család gyermeke volt, s miután meghalt az apja, úgy döntött, világgá megy szerencsét próbálni. Tizennyolc éves volt akkor, de világmegváltó tervei nem nagyon voltak. Mindenesetre elhajózott az Újvilágba, és kezdetben unokatestvére new york-i ruhaboltjában dolgozott mint segéd. Három év múltával aztán kitört az aranyláz, mire hősünk is Nevadába utazott, hogy a magával vitt vitorlavászonból sátrakat gyártson az aranyásóknak. Akik azonban bőven el voltak látva sátrakkal, Levi pedig ott ült a hatalmas rakomány vásznán, és teljesen kétségbeesett.

Ám miközben bánatosan meredt maga elé, észrevette, hogy a sárban dagonyázó, sziklás folyómedrekben térdeplő emberekről hamar leszakad a gatya, a homlokára csapott, és elhatározta, hogy a feleslegessé vált vászonból strapabíró nadrágokat varr a munkásoknak. Mivel volt elég, nem sajnálta se az anyagot, se a cérnát, a dupla sorban varrt nadrágokra nagy zsebeket tett, amiket még fém szegecsekkel is megerősített. És míg a szerencsevadászok közül csak kevesen, ő valódi aranybányára lelt, nadrágjai hamar népszerűek lettek, a négy és fél dollárért árult farmernadrágokra annyi megrendelés érkezett, hogy alig győzte a gyártást.

Csakhamar megalapította gyárát - a ma is működő Levi Strauss & Co.-t -, a vitorlavászon helyett pedig elkezdett olyan vásznat használni, amit a genovai halászok használtak akkoriban. Csak attól fogva kezdte indigóval kékre festeni nadrágjait - az első farmerok ugyanis vörösesbarnák voltak -, s nevet is adott termékének, így született meg a kék szín és a genovai angol kiejtéséből a blue jeans -ami elindult világhódító útjára.

A Levi's farmerok cimkéjén két, egy nadrágot kétfelé húzva széttépni próbáló ló látható, s ezt öszvérekkel ki is próbálták: a nadrág ugyan szétszakadt, de az egyik öszvér az erőlködéstől összeesett. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. február 25. 00:18 - hudobny

10 éve hunyt PACO DE LUCIA

2024. február 25-én 10 éve hunyt PACO DE LUCIA spanyol gitárművész

Cádizban született 1947-ben, s már 11 évesen gitárt ragadott - amolyan csodagyerekként. A flamenco, a latin muzsika lett a mindene, s ennek a zenének egyik legjelentősebb megújítója, a modern flamenco megteremtője volt. Akkor ismerte meg nevét a világ, amikor Cameron de la Isla énekessel koncertezett Spanyolország és Latin-Amerika legjelentősebb színpadain. Népszerűség dolgában talán csak Julio Iglesias vetekedhetett vele a spanyolajkú zenészek között.

Tagja volt a világhíres gitár-triónak, amelyet rajta kívül Al Di Meola és John McLaughlin alkotott. Több mint húsz lemezt jelentetett meg, s mindegyik rendkívüli nagy példányszámban fogyott, egyik legszebb felvétele Concierto de Aranjuez 1978-ban jelent meg. Azt viszont nem lehetett elmondani róla, hogy meguntatta volna magát rajongóival, keveset koncertezett, ezért minden egyes fellépése kiemelkedő kulturális esemény volt. Szerencsére járt nálunk is. De már nem jöhet, 2014-ben elhunyt szegény. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. február 25. 00:15 - hudobny

120 éve született TÖRÖK SÁNDOR

2024. február 25-én 120 éve született a Brassó megyei Homoróddarócon TÖRÖK SÁNDOR író

Élete legnagyobb részében lapszerkesztőként dolgozott, íróként pedig bár regényeket és színdarabokat is írt, a legnagyobb sikert ifjúsági könyveivel aratta. Voltaképpen azzal is tűnt fel a hazai irodalmi életben, jelesül a Csilicsala csodái című könyvével, amelyből az ötvenes években óriási sikerű rádiójáték-sorozat készült, a csodálatos színész, Ráday Imre főszereplésével. De máig népszerű a Kököjszi és Bobojsza című meseregénye is, amelyet szintén sokszor feldolgoztak, bábszínházi változatai szinte folyamatosan műsoron vannak valamelyik színházban. Mint ahogy ma is mindenki ismeri minden idők egyik legnézettebb hazai gyerekfilmjét is, a szintén az ő regényeiből forgatott Hahó, Öcsi!-t, illetve  folytatását, a Hahó, a tengert. Zsidó származású volt, ezért a vészkorszakban bújkálnia kellett, szomorú élményeit Egy kis kertet szerettem volna című emlékirataiban írta meg. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek, hangoskönyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. február 24. 00:08 - hudobny

70 éve hunyt el HERCZEG FERENC

2024. február 24-én 70 éve hunyt el HERCZEG FERENC író

Jeles újságíró és lapszerkesztő volt, sőt két cikluson át parlamenti képviselőként is tevékenykedett. De nemcsak a politikában aratott sikereket, szépirodalmi műveivel is nagy elismerést szerzett; akkoriban ő volt a konzervatív irodalmi irányzat vezéralakja, "a nemzet klasszikusa", akit a Magyar Tudományos Akadémia még Nobel-díjra is felterjesztett. Híres műve az Ocskay brigadéros, a Gyurkovics lányok és Az arany hegedű, s ma is nagyon izgalmas olvasmány háromkötetes visszaemlékezése, A Várhegy, A gótikus ház és a Hűvösvölgy, amelyeket pár éve újra kiadtak. (KalPress)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. február 23. 00:04 - hudobny

125 éve született ERICH KÄSTNER

2024. február 23-án 125 éve született ERICH KÄSTNER német író és költő

Rendezőnek készült, majd egy szellemes verse nyomán szerkesztői állást ajánlottak neki a Neue Leipziger Zeitungnál. Hamarosan ismertté vált neve az országos lapoknál is mint színházi kritikus és tárcaíró. 1928-ban kezdett gyermek- regényeket írni,  amelyek azóta bejárták a világot. Leghíresebb közülük az Emil és a detektívek, a Május 35, a Repülő osztály, A két Lotti és a Három ember a hóban. Nagysikerű könyveit azóta színpadra is átdolgozták, nálunk a Május 35-ből Horváth Péter írt zenés mesejátékot, amelyet a Kolibri Színház mutatott be, pár éve pedig az Emil és a detektívek című bűnügyi játékot vitte színre a Miskolci Nemzeti Színház. (KalPress)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza az alábbi könyveket kínálja - valamennyit 30% kedvezménnyel. Megrendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2024. február 23. 00:03 - hudobny

95 éve született VUJICSICS TIHAMÉR

2024. február 23-án 95 éve született Pomázon VUJICSICS TIHAMÉR zeneszerző

Mint a neve is mutatja, több gyökérből táplálkozott zenéje, s bár ő maga már Pomázon született, a délszláv dallamvilág egész életében elkísérte. Kiváló zenetudós volt, de amellett, hogy hivatását, a zenét nagyon komolyan vette, megtalálta a hangot a nagyközönséggel is. Azon kevés komolyzenészek egyike volt, akiről első látásra azt gondolta mindenki, a zene könnyebb műfajait műveli.

Talán mert virtuóz módon játszott több hangszeren is, s a zene népszerűsítése érdekében nem tartotta rangon alulinak például zenei paródiákat előadni. Ezekkel pedig hangos sikert aratott azok körében is, akik egyébként nem találkoztak volna a muzsika értékeivel. Amint halála után írta valaki: "Kevés nézője-hallgatója tudta, hogy ez a bolondos, zenei ötletekkel örömtelien játszadozó, vidám ember komoly zenetudós, talán az egyik legjobb és legszélesebb tudású folklorista". Annyira szerette a muzsikát, hogy mindenben benne volt, ha tehetett érte valamit. Sokszor szerepelt az új lehetőségként akkortájt terjedőben lévő televízióban, még többet a rádióban, Kádár Kata című remek táncballadáján és Ráckevei ballada című kórusművén kívül filmzenéket is komponált.

Legendásan kedves, közvetlen ember volt, bizonyos, hogy aki ismerte, szerette is, de rokonszenves embersége a képernyőn is átsütött, ezért is rázta meg szinte az egész országot tragikus halála; 1975-ben éppen egy zenei kutatóúton volt, amikor a damaszkuszi repülőszerencsétlenségnél odaveszett. Szentendrén zeneiskola is őrzi nevét és emlékét. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

 

Szólj hozzá!
2024. február 22. 00:18 - hudobny

75 éve született NIKI LAUDA

2024. február 22-én 75 éve született NIKI LAUDA osztrák autóversenyző

Huszonkétévesen indult első Forma 1-es versenyén, első futamgyőzelmét pedig 1974-ben, a Spanyol Nagydíjon aratta. Akkor kezdődött kivételesen eredményes pályafutása, amelynek során összesen 25-ször bonthatott pezsgőt a dobogó tetején, s háromszor lett Forma 1-es világbajnok. Jelentősen emeli eredményeinek nagyszerűségét, hogy 1976-ban súlyos balesetet szenvedett, a bőre csúnyán megégett, arcán élete végéig látszottak a szörnyű tragédia sosem múlt nyomai.

De szerencsére felépült, és óriási lelkierővel visszaült a versenyautóba, sőt visszaszerezte világbajnoki címét is. De némiképp más ember lett balesetéből felépülve, rájött ugyanis, hogy míg a Forma-1 révén a szervezők, az istállók, a reklámozók vagyonokat keresnek, addig a pilóták az állandó életveszély ellenére annak csak töredékét. Nosza, ezen változtatunk - mondta magának Lauda és szívfájdalom nélkül otthagyta a Ferrarit a Brabham sokkal jobb ajánlatáért, a pénzből pedig Lauda Air néven légitársaságot alapított - gondolván a későbbi időkre. Csakhamar a Brabhamet is otthagyta a McLarenért, s akkoriban ezen húzásai még némi visszatetszést keltettek.

Pedig igaza volt, kivált, hogy sokak szerint ő volt a számítógépes korszak előtti utolsó "valódi" Forma-1-es pilóta, aki még maga nyomta a gázt és váltotta a sebességet. 1985-ben vonult vissza, sosem versenyzett a Hungaroringen, de ennek ellenére - vagy éppen ezért? - imádta Budapestet. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. február 22. 00:07 - hudobny

65 éves KYLE MacLACHLAN

2024. február 22-én 65 éves KYLE MacLACHLAN amerikai színész

"Ha lenne zenei tehetségem, legszívesebben a női szívek húrjain játszanék" - mondotta egyszer régen, ami nem csak azt jelzi, hogy a gyengébb nem lelkes hódolója, hanem azt is, hogy nincs érzéke a muzsikához. Ez utóbbi nem lenne említésre sem méltó, az ő esetében azért érdekes mégis, mert anyai ágon a halhatatlan zeneszerző, Johann Sebastian Bach kései leszármazottja.

Ha muzsikus lett volna, ez biztosan azonnal ráirányította volna a figyelmet, így azonban a Miami Vice című filmsorozat egyik epizódjába kellett bekerülnie, hogy észrevegye valaki. David Lynch filmrendező mindenesetre látott fantáziát benne, rábízta a Dűne című filmje főszerepét, s ezzel éppen negyedszázada, 1984-ben hősünk is megcsinálta a szerencséjét. Következett a Kék bársony című filmje, a közönségsikert azonban a Twin Peaks hozta el számára; a világszerte népszerű sorozatban Dale Cooper nyomozót alakította. Azóta több nagyszerű moziban szerepelt, nálunk is jól ismert közülük A szerelem Harley-Davidsonon érkezik, A Flintstone család, a Roswell és a Showgirls, s bekerült két újabb világhódító sorozatba is, és természetesen a Szex és New York, valamint a Született feleségek szintén eljutott hozzánk.

Apropó feleség: Kyle fiatalon bőszen kergette a nőket, még a csodaszép szupermodell Linda Evangelistát is elcsábította a férjétől, pár éve azonban elkezdett vágyni a családi béke után, ezért 2002-ben megnősült. A trónörökös érkezésére azonban éveket kellett várniuk, ám 2008-ban végre megszületett a kis Callum, Kyle azóta a mennyekben jár. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. február 22. 00:03 - hudobny

10 éve hunyt el CSALA ZSUZSA

2024. február 22-én 10 éve hunyt el CSALA ZSUZSA színésznő

A főiskolán még őt is drámai színésznőnek képezték, Júliát és Gertrudist játszott, de már akkor is jobban szeretett komédiázni. Titokban parodizálta tanárait, ám egyikük meglátta, amikor őt "alakította", és - nem értvén a tréfát - kipenderítette a főiskoláról. Talán el is kallódott volna, ha Kazimir Károly el nem küldi a Faluszínházhoz, ahová nem feltétlenül kellett diploma, elegendő volt a tehetség is. Innen Egerbe vezetett az útja, ahol minden szerepkörben kipróbálhatta magát, játszott drámában és vígjátékban, prózai és zenés darabban. S ez bizonyára így is maradt volna, ha a Vidám Színpad igazgatója le nem szerződteti, s komikát nem csinál belőle.

Nem volt nehéz, pedig akkor még nem is hozta "versenysúlyát", amely később annyi humoros jelenet, tréfa, magánszám elmaradhatatlan kelléke lett. Országos népszerűséget azonban nem valamelyik remek színpadi szerepével, hanem mint Röltex Rózsi szerzett - talán néhányan még emlékeznek rá. A fiatalabbak is jól ismerhetik persze, hiszen az utóbbi évtizedekben a Vidám Színpadon kevés olyan sikerdarab futott, amelyben ne szerepelt volna, játszott például a Család ellen nincs orvosság és az Apa csak egy van című vígjátékban. Külön kiemelést érdemel a Leszállás Párizsban című darab, mert szerepét két felújítás után is megtartotta. Először 1966-ban mutatták be, s akkor Kabos László volt a partnere, az 1986-os felújítás után pedig Gálvölgyi János és Bodrogi Gyula felváltva. Aztán a darabot a kilencvenes évek közepén megint műsorra tűzték, akkor a férfi főszereplő Harsányi Gábor lett, ám ő megintcsak maradt. Rendszeresen lehetett látni a képernyőn is, állandó közreműködője volt a különböző kabaréműsoroknak, s kollégáival előadott önálló műsoraival bejárta az egész országot, nagy siker volt például barátnőjével, Lorán Lenkével a Dundi buli.

Egyszóval sokat vállalt, talán túl sokat is, mint egyszer elmondta, gyereket is az állandó túlterheltsége miatt nem szült. Őszintén bevallotta azt is, hogy volt időszak, amikor bizony nem vetette meg az italt - de szigorúan csak munka után -, idősödve azonban már csak dohányzott, ha bagózását annak lehet nevezni, hiszen a füstöt nem tüdőzte le. Gyűjtötte viszont az öngyújtókat, és hát ugye mit csinált volna a több százas készlettel...?

A vérbeli komika különben az életben is jókedélyű ember volt, bár egyáltalán nem komolytalan, Lorán Lenke például Szókratésznak hívta. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. február 21. 00:08 - hudobny

45 éves JENNIFER LOVE HEWITT

2024. február 21-én 45 éves JENNIFER LOVE HEWITT amerikai színésznő

Még csecsemő volt, amikor szülei elváltak, ennek ellenére szép gyermekkora volt, a Love nevet édesanyja biggyesztette két eredetije közé - de barátai máig így hívják. Már tizenévesen énekelt és táncolt, s korán megismerte a színpad világát is. Texasban azonban nem nagyon nyílt lehetősége a továbblépésre, ezért anyukája Kaliforniába költözött vele, ahol aztán gyorsan fel is fedezték. Előbb egy Disney-sorozatban szerepelt, majd táncos lett, sőt, saját könnyűzenei albuma is megjelent.

Színésznőként 1992-ben egy gyerekfilmben debütált, rá öt évre tört be a filmvilág élvonalába, újabb egy év után pedig egy tekintélyes amerikai filmes szaklap őt választotta meg az év legjobb fiatal színésznőjének. Híres mozija a Lakat alatt, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron - valamint a film folytatása -, az Óvszerháború, a Szívtiprók és A szmokinger. Közben több nagylemeze is megjelent, sőt, kitanulta az újságíró mesterséget is. Egyébként is sok minden érdekli, verseket ír, porcelánt fest, és különleges hobbija, hogy XVII. századi porcelán puttó-figurákat gyűjt. De csak a forgatási szünetekben, mert munkával bőven el van látva, pedig nem igazán filmsztár alkat, még 160 centire se nőtt.

Kebleiről viszont csak szépeket mondhatunk, bár a sajtó egy időben sokat foglalkozott méreteivel, és többen felvetették, hogy talán némi szilikon is domborodik a dekoltázsában. Jennifer előbb "Szilikonmentes" feliratú pólókkal próbálta eloszlatni a homályt, majd elunta a találgatásokat; felkért egy ismert újságírónőt, hogy saját szemével és kezével győződjön meg a meztelen igazságról. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. február 20. 00:01 - hudobny

180 éve született MUNKÁCSY MIHÁLY

2024. február 20-án 180 éve született MUNKÁCSY MIHÁLY festő

Árvagyerek volt, rettentő szigorban a nagybátyja nevelte fel, aki a legkevésbé sem értékelte művészi érdeklődését. Amint Ásító inas című képe is mutatja, fiatalon asztalosinas volt, ám a festmény kicsit csalóka, mert neki speciel nem sok ideje maradt ásítozni, mestere igen keményen fogta, ütötte-verte, testi és lelki megaláztatásai egész későbbi életére kihatással voltak.

De szerencséjére hamar kibontakozott tehetsége, huszonötéves korában már hangos sikert aratott Párizsban Siralomház című képe, egy műkereskedő azonnal le akarta kötni minden, későbbi életében megfestendő alkotását. Az elismerés hatására le is telepedett Párizsban, s olyan monumentális remekművek kerültek ki ecsetje alól, mint a Milton, a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és Ecce homo. Igazi festőfejedelem volt, fényes háza állt az avenue Villiers-en, amely minden pénteken a párizsi művészeti élet központja volt, ott látta vendégül kora hírességeit, akik igen nagyra tartották Monsieur Münkakszi-t. Az első világhírnevet szerzett magyar festőként tért haza, hogy a millenniumi ünnepségekre megfesse a Honfoglalást, amely azonban óriási botrányt kavart, mert a honfoglaló vezéreket korának vezető politikusairól mintázta - Árpád vezért például Tisza Istvánról -, aki előtt a festményen szlávok hajtanak fejet, amiért meg a szláv államok támadták.

Ezt azonban már nem bírta gyenge idegrendszere, elhatalmasodott rajta elmebaja, s élete utolsó éveit szanatóriumban töltötte. Ott halt meg az egykor ünnepelt "palotás festő", akinek hajdani párizsi gulyásvacsoráiról legendák születtek. Akkor még jókedvű volt, dalolgatott, el-elfütyülte kedves nótáit, sőt, még csárdást is járt. (Kalendárium Press)

Az Ecce Homo című életrajzi regény 30% árkedvezménnyel, az Aranyecset / A nap szerelmese című pedig antikvár példányban rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2024. február 19. 00:04 - hudobny

5 éve hunyt el KARL LAGERFELD

2024. február 19-én 5 éve hunyt el KARL LAGERFELD német divattervező

Sokáig úgy tudtuk, hogy a világ egyik legbefolyásosabb divatdiktátora 1938-ban született, annak idején körbenyilatkozta a sajtót, hogyan ünnepli meg hatvanadik születésnapját. Aztán jelentkezett egy egykori osztálytársa, aki magához vett egy megsárgult osztályképet és a saját, 1933-ban kiállított születési bizonyítványát, majd elment velük az egyik bulvárlaphoz...

Karl már kissrácként is kitűnt hiúságával, egy dúsgazdag üzletember fiaként már iskolásként elvárta a csodálatot, hétévesen hét biciklije volt, amivel kivívta pajtásai irigykedését és utálatát. Húszéves kora óta leginkább Párizsban élt, és piperkőc viselkedéséhez kiválóan passzolt választott hivatása. Első sikerét 1955-ben egy női kabáttal aratta, a világot pedig a hetvenes évekre hódította meg, főképpen extravagáns ruháival, ő találta ki például a csak a mellbimbót takaró női bikinit. Ő maga is szerette provokálni az embereket, egy reneszánsz párizsi palotában lakott, s úgy élt, mint egy király. Lófarkat hordott, mindig sötét szemüveget viselt, legyezőt használt, és szívesen jelent meg úgy a nyilvánosság előtt, hogy csinos modellek kísérik, s egyikük napernyőt tart a feje fölé. Csak félig viccesen szokta volt emlegetni, hogy sajnálja a rabszolgaság megszűnését, s azért alkalmaz sok testőrt, hogy parancsolgathasson nekik.

Pedig valódi művészlélek volt, sokszor maga fotózta a ruháit, rajzolgatott, festegetett, és szeretett olvasni. Volt mit, 250 ezer kötetes magánkönyvtára egy-egy intézménynek is becsületére válna. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. február 19. 00:03 - hudobny

35 éve hunyt el KÁLMÁN GYÖRGY

2024. február 19-én 35 éve hunyt el KÁLMÁN GYÖRGY színész

Több mint negyedszázadon át játszott a Nemzeti Színházban, számos kiváló alakítás fűződött a nevéhez, mégis valahogy mindig egy kicsit háttérben maradt. Talán mert érett művészként sem bízott igazán önmagában, a saját tehetségénél sokkal többre tartotta a színészetet. "Nagyon nagyképűen, nagyon pöfetegen, nagyon nagy szerencsével indultam a pályán - vallotta be egyszer -, épp elég, hogy vezeklésül folyamatosan megkérdőjelezzem magam".

Nem bízott igazán magában, pedig szerepeit alaposan kimunkálta, s általában parádés teljesítményt nyújtott. Kiváló képességeit rajta kívül mindenki elismerte, ráosztották például minden színész álmát, Hamlet szerepét, de ő visszautasította. "Lehet, hogy féltem - ismerte be -, ma már verem miatta a fejem a falba". îgy is sok szép feladat jutott neki, emlékezetes Lucifer volt például, bőrruhában, meghökkentve és fel is háborítva sokakat, s nagy sikert aratott a Lear király Bolondjaként is. S persze filmezett, legismertebb mozija a Naplemente délben és a Requiem.

Élete utolsó éveiben súlyos beteg volt, s bár talán tehette volna, nem lépett színpadra. "Csakis a létezés gyönyörűségében hiszek" - mondta egy interjúban, s mivel a teljességre törekedett, nem akart csak úgy játszogatni. Csak a teljesítményt tartotta fontosnak, a legendákból nem kért. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szólj hozzá!
2024. február 18. 00:10 - hudobny

70 éves JOHN TRAVOLTA

2024. február 18-án 70 éves JOHN TRAVOLTA amerikai színész

Pályafutása két részre osztható. Az elsőbe két világszerte nagy népszerűséget szerzett zenés-táncos film tartozik, a Szombat esti láz és a Grease. A diszkókorszak jelképes alkotásai világhírnevet szereztek Travoltának is, 1976-ban a legjobb férfi énekesként, két év múlva már a legjobb színészként ünnepelték Amerikában, Oscar-díjra jelölték, az Olivia Newton-Johnnal előadott You're The One That I Want és Summer Nights című dala pedig vezette az amerikai és a brit slágerlistát. A színikritikusok azonban nem becsülték semmire - tegyük hozzá: joggal -, s ítéletüket az is alátámasztotta, hogy a diszkóláz múltával Travolta szerencsecsillaga is leáldozott, a nyolcvanas években alig kapott szerepet, s az a néhány filmje is megbukott.

Pályafutásának második szakasza 1994-ben kezdődött, amikor a Ponyvaregény című filmben bebizonyította, hogy nem csak nyálas szépfiú, hanem tényleg színész, Quentin Tarantino kultfilmjében Vincent Vega szerepét alakítva hibátlanul játszott. A kritikusok is meglepődtek, megváltoztatták véleményüket, s megintcsak igazuk lett, mert a Ponyvaregény óta is többször bizonyította sokáig rejtve maradt tehetségét. Híres filmje a Kardhal, a Hajlakk és a Faterok motoron.

Szerepei alapján talán azt hihetnénk, hogy botrányos életű világsztár, pedig valójában nagyon jóravaló ember. Egyetlen balhéja sem ismert, közel három évtizedig - szegény asszony 2020-as haláláig - élt első és egyetlen feleségével, Kelly Preston színésznővel, és csöndben nevelték fel gyermekeiket, akik közül Jett korán meghalt, s a szülők érthetően nagyon nehezen tudták - ha tudták egyáltalán - feldolgozni a halálát. Egyszóval John jóravaló ember, a néhai Lady Diana nem véletlenül őt kérte meg egyszer, hogy legyen a táncpartnere a washingtoni Fehér Házban. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2024. február 18. 00:05 - hudobny

460 éve hunyt el MICHELANGELO BUONARROTI

2024. február 18-án 460 éve hunyt el MICHELANGELO BUONARROTI olasz szobrász, festő és építész

Minden idők egyik legzseniálisabb képzőművésze volt, a művészetek szinte minden ágában remekműveket alkotott, bár ő maga mindössze szobrásznak tartotta magát. De a legcsekélyebb mértékben sem volt elájulva saját alkotásaitól, egyedül Dávid-szobrára volt büszke, Mózest ábrázoló csodálatos szobra pedig szerinte még épphogy elment.

A festészethez mesteremberként viszonyult, ehhez képest a Sixtusi-kápolna falára "mázolt" freskója az egyetemes művészet talán legnagyszerűbb alkotása. Pár éve fejeződött be egyébként a restaurálása, s míg korábban a világ egy komor, rendkívül sötét tónusú, szinte fekete-fehér Utolsó ítéletet tartott számon, a restaurálás után egy színgazdag, szemkápráztató festménnyel találja magát szemközt a látogató. A hatás leírhatatlan. Először is, a több mint négyszáz alakos kép tíz, addig ismeretlen alakkal gyarapodott, ezeket a figurákat ugyanis már teljesen ellepte a fáklyák, gyertyák kormából, az apró repülő rovarok tetemeiből, a zsíros porszemekből lassan kialakult filmréteg. Sokak szerint azonban a kép helyreállítása teljes csőd. "A vétkesek húsának a színe olyan, mint a füstölt lazacé - írta valaki -, az árnyékok feketék, mint a szurok. Az alakok gumiból vannak. Olyanok, mintha egy Walt Disney-rajzfilmből léptek volna elő".

Visszatérve Michelangelóhoz, építészként egyáltalán nem tartotta magát semmire, pedig sokáig a római Szent Péter-bazilika vezető építésze volt, s ő tervezte a firenzei Medici-kápolnát. S bár írt háromszáz kiváló szonettet, azok csak halála után jelentek meg, mert pusztán saját szórakoztatására verselgetett, meg sem álmodta, hogy firkálmányai érdekelhetnek valakit.

Egyébként is úgy élte le az életét - közel kilencven évet -, hogy soha nem volt megelégedve munkáival, ő maga keserűen úgy látta, hogy nem csinált semmi figyelemreméltót, így teljesen hiábavaló az élete. Pedig hihetetlen tempóban dolgozott, hogy végre alkosson valami értékeset, évtizedeken át napi pár órákat aludt, kenyéren és boron kívül alig evett-ivott mást, s ez a "szörnyűséges életmód" hamar felőrölte az egészségét, hosszú élete során szinte mindig beteg volt.

De persze nem törődött ezzel sem, abszolút nem foglalkozott magával, megesett, hogy segédjei erőszakkal húzták le róla ki tudja mióta le nem vetett csizmáját, ami szó szerint hozzánőtt, a csizmával együtt lejött a bőre is. (Kalendárium Press)

A Kalendárium Press az évforduló alkalmából Irving Stone és Karel Schulz életrajzi könyvét antikvár példányban, az Idődetektívek sorozat vonatkozó részét 30% kedvezménnyel kínálja. A könyvek megrendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása
Mobil